Hirdetés

Átlagosan 20 százalékkal csökkent a tej ára a boltok polcain a Versenytanács szerint

•  Fotó: Rostás Szabolcs

Fotó: Rostás Szabolcs

A kiskereskedők és a feldolgozók közötti tárgyalások lezárultak, és a Versenytanács információi szerint a legtöbb üzletben átlagosan 20 százalékkal lettek alacsonyabbak a tejárak.

Krónika

2023. május 10., 15:362023. május 10., 15:36

Az 1,5 százalékos és a 3,5 százalékos zsírtartalmú tej ára a megállapodás május elsejei életbe lépését követő első napok óta csökken a boltok polcain az Ármonitor által gyűjtött információk szerint – közölte a Versenytanács. „Bár önkéntes megállapodásról van szó, és a kiskereskedők, illetve a feldolgozók nem kötelesek részt venni benne, nagy számban csatlakoztak a kormány kezdeményezéséhez,

Idézet
és a friss romániai tej árcsökkenése bizonyos fajták esetében akár 34 százalékot is elérheti”

– mutatott rá Bogdan Chirițoiu, a Versenytanács elnöke.

Hirdetés

korábban írtuk

Még nem csökkent mindenhol a tej ára, a versenyhivatal ellenőrzi a kereskedőket
Még nem csökkent mindenhol a tej ára, a versenyhivatal ellenőrzi a kereskedőket

A friss tej fogyasztói árának csökkentéséről szóló megállapodás betartása érdekében tegyenek meg minden szükséges intézkedést – kérte fel a kormányfő csütörtökön Petre Daea mezőgazdasági minisztert és Bogdan Chiriţoiut, a Versenytanács elnökét.

Hangsúlyozta: „az árcsökkentést kizárólag a kiskereskedők és a feldolgozók fedezik, és nem érinthetik a gazdákat, azaz a tej termelői árát, hanem épp ellenkezőleg,

Idézet
a hazai termékek fogyasztásának ösztönzésével a kereslet növekedni fog, és a helyi termelők többet fognak eladni”.

Chirițoiu pontosítására olyan kontextusban került sor, hogy a gazdák korábban azt mondták, az intézkedés valójában a tej árának további csökkenéséhez vezetett a termelői oldalon. Amint arról korábban írtunk, Ionuț Lulu, az egyik szarvasmarha-tenyésztő egyesület elnöke minap úgy nyilatkozott, hogy a friss tej értékesítése az éves romániai 1,21 millió tonnás tej- és tejtermékfogyasztás alig 14 százalékát teszi ki. Ugyanakkor a 170 ezer tonna friss tejnek pedig csak egy része származik hazai termelésből, a feldolgozók most mégis – a friss tej fogyasztói árának 20 százalékos csökkentésére hivatkozva – 25 százalékkal kisebb felvásárlási árat követelnek a gazdáktól.

korábban írtuk

Tejárleszállítás: a termelők szerint velük fizettetik meg az intézkedés árát
Tejárleszállítás: a termelők szerint velük fizettetik meg az intézkedés árát

Május elsejétől a romániai áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de a termelők továbbra is elégedetlenek, és azt állítják, az árengedmény költségeit valójában velük fizettetik meg – közölte a Digi24.

Mint ismeretes, az önkéntes megállapodás lényege, hogy május 1-jétől legalább 20 százalékkal csökkentik a hazai tej árát, amely ezt megelőzően literenként több mint 7 lejbe került.

A Versenytanács részt vett a megállapodás végrehajtásában annak érdekében, hogy a felek ne kockáztassák a versenyszabályok megsértését. A szakhatóság az illetékes intézményekkel – például az Országos Fogyasztóvédelmi Hatósággal (ANPC) – együtt követi nyomon a kezdeményezést, és az élelmiszerárakat megjelenítő online platformot, az élelmiszerár-monitort fogja használni. A megfigyelés eredményeitől függően a Versenytanács a kormány képviselőivel megvitatja, hogy milyen intézkedésekre van szükség.

korábban írtuk

Napokon belül olcsóbb lehet a tej: legalább 20 százalékos árcsökkentést vállaltak a kiskereskedelmi üzletláncok
Napokon belül olcsóbb lehet a tej: legalább 20 százalékos árcsökkentést vállaltak a kiskereskedelmi üzletláncok

Valamennyi romániai kiskereskedelmi üzletlánc megerősítette részvételét abban az önkéntes megállapodásban, amelynek értelmében május 1-jétől legalább 20 százalékkal csökkentik a tej árát, amely jelenleg több mint 7 lejbe kerül – közölte a Versenytanács.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 21., kedd

Egyre kevesebben vesznek fel hitelt, a lakosság jelentős része nem tud félretenni

A román állampolgárok egyre óvatosabban költekeznek és egyre tudatosabban kezelik pénzüket, csak a legfontosabb kiadásokra adnak ki pénzt – derült ki egy friss felmérésből.

Egyre kevesebben vesznek fel hitelt, a lakosság jelentős része nem tud félretenni
Hirdetés
2026. július 21., kedd

A Sanitas bírósági úton elérte a bértörvénytervezet elfogadási eljárásának felfüggesztését

Miközben a szakszervezetek tetszését nem nyerte el a közalkalmazotti bértörvény módosított tervezete sem, a jogszabályjavaslatot szerdán beterjeszthetik a parlament elé. Ugyanakkor egy keddi bírósági döntés miatt a jogszabály sorsa bizonytalanná vált.

A Sanitas bírósági úton elérte a bértörvénytervezet elfogadási eljárásának felfüggesztését
2026. július 21., kedd

Jókorát nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma, erdélyi, partiumi és bánsági megye az élbolyban

Az év első öt hónapjában 13,62 százalékkal 3146-ra nőtt a fizetésképtelenné vált cégek és egyéni vállalkozók száma a 2025 azonos időszakában regisztrált 2769-ről – derül ki a Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) honlapján kedden közzétett adatokból.

Jókorát nőtt a fizetésképtelenné vált cégek száma, erdélyi, partiumi és bánsági megye az élbolyban
2026. július 21., kedd

Egy nap alatt több mint a fele elfogyott a roncsautóprogramra szánt összegnek

Az idei program hétfő délelőtti indulása óta a roncsautóprogramra szánt állami támogatás közel 60 százalékát már fel is használták – közölte Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter.

Egy nap alatt több mint a fele elfogyott a roncsautóprogramra szánt összegnek
Hirdetés
2026. július 20., hétfő

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes

Románia legfőbb sikere a lakossági életszínvonal drasztikus emelkedése és a fogyasztásbővülés az európai uniós csatlakozás óta eltelt csaknem két évtizedben, azonban az ország továbbra is a régió leggyengébb láncszeme sok mutató terén.

Románia száguld és eladósodik, Magyarország a nagy vesztes
2026. július 20., hétfő

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében

Igencsak népszerű a hétfőn reggel 10 órakor útjára indult roncsaitóprogram: már az első órákban sokan jelentkeztek az államilag támogatott járműcserére, egy kategóriában pedig percek alatt kimerült a keret.

Kilenc perc alatt kimerült az idei roncsprogramra szánt keret az egyik járműkategória esetében
2026. július 20., hétfő

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram

A magánszemélyek hétfő reggeltől igényelhetnek állami támogatást új gépkocsi vásárlására a 2026-os roncsautóprogram keretében.

Vigyázz, kész, rajt! Indul a roncsautóprogram
Hirdetés
2026. július 19., vasárnap

Bődületes spórolás hangtalanul suhanva: az elektromos robogó

Dugóban araszolás, horrorisztikus üzemanyagárak és reménytelen parkolóhely-vadászat – a romániai, erdélyi nagyvárosok közlekedési káosza sokakat kényszerít váltásra.

Bődületes spórolás hangtalanul suhanva: az elektromos robogó
2026. július 18., szombat

A bértörvény „javított kiadása” sem tetszik a szakszervezeteknek, „súlyos igazságtalanságot” kiáltanak a tanügyben dolgozók

Az egészségügyben és a tanügyben dolgozók tetszését sem nyerte el az új bértörvény pénteken nyilvánosságra hozott, felülvizsgált tervezete. A szakszervezetek szombaton adtak hangot a készülő bértörvénnyel kapcsolatos elégedetlenségeiknek.

A bértörvény „javított kiadása” sem tetszik a szakszervezeteknek, „súlyos igazságtalanságot” kiáltanak a tanügyben dolgozók
2026. július 18., szombat

Drágult az üzemanyag a piacvezetőnél, és újabb áremelésekre számíthatunk a szakemberek szerint

Miután a hét folyamán több töltőállomásnál is áremeléseket láthattunk, szombaton a piacvezető Petrom – az OMV-vel egyetemben – is beállt a sorba, és a többi nagy lánctól eltérően nem csak a gázolaj, hanem a benzin árát is megemelte.

Drágult az üzemanyag a piacvezetőnél, és újabb áremelésekre számíthatunk a szakemberek szerint
Hirdetés
Hirdetés