
Fotó: Haáz Vince
Május elsejétől a romániai áruházláncok fél évig legalább 20 százalékkal olcsóbban forgalmazzák a friss tejet, de a termelők továbbra is elégedetlenek, és azt állítják, hogy az árengedmény költségeit valójában velük fizettetik meg – közölte hétfőn a Digi24 hírtelevízió.
2023. május 01., 15:532023. május 01., 15:53
2023. május 01., 16:092023. május 01., 16:09
A bukaresti versenytanács tájékoztatása szerint valamennyi nagy áruházlánc úgy döntött, hogy csatlakozik az önkéntes megállapodáshoz, amely szerint a legalább 20 százalékos árkedvezményt a feldolgozók és a kiskereskedők egyenlő arányban (legalább 10-10 százalékos árcsökkentést vállalva) osztják el egymás között. Az országos statisztikai intézetnek az MTI által idézett adatai szerint a tej átlagos fogyasztói ára márciusban 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet, a drágulás üteme több mint kétszerese volt az inflációs rátának, amely márciusban 14,5 százalékra lassult.
Az intézkedéssel elvileg a hazai tejtermelőket akarják a fogasztás ösztönzése révén támogatni. A Digi24 által megszólaltatott Ionuț Lulu, az egyik szarvasmarha-tenyésztő egyesület elnöke azonban azt állította, hogy a friss tej értékesítése az éves romániai 1,21 millió tonnás tej- és tejtermékfogyasztás alig 14 százalékát teszi ki. Ugyanakkor a 170 ezer tonna friss tejnek pedig csak egy része származik hazai termelésből, a feldolgozók most mégis – a friss tej fogyasztói árának 20 százalékos csökkentésére hivatkozva – 25 százalékkal kisebb felvásárlási árat követelnek a gazdáktól – közölte az MTI.

Valamennyi romániai kiskereskedelmi üzletlánc megerősítette részvételét abban az önkéntes megállapodásban, amelynek értelmében május 1-jétől legalább 20 százalékkal csökkentik a tej árát, amely jelenleg több mint 7 lejbe kerül – közölte a Versenytanács.
Nicolae Ciucă kormányfő azt követően ült tárgyalóasztalhoz a termelők, feldolgozók, nagykereskedők és áruházláncok képviselőivel, hogy a gazdaszervezetek a hazai tejtermelés ellehetetlenítése miatt tiltakoztak, azt állítva, hogy önköltségi 1,40 lejes áron sem tudják már értékesíteni a tejet, mert nem tudják felvenni az árversenyt az import (főleg Magyarországról behozott) tejjel. Márciusban az erdélyi tejtermelők a Szilágy megyei Járaszurduk (Surduc) településen emésztőgödörbe öntöttek egy tartálykocsinyi tejet, tiltakozásul amiatt, hogy nincs vevő termékükre.
Románia tejfogyasztása 2015 és 2020 között tíz százalékkal nőtt, miközben a tejtermelés szempontjából az ország uniós szinten az utolsó helyen van. A szakma szerint ennek fő oka, hogy a román kormány kevésbé támogatja a gazdákat, mint más európai uniós országok. A Digi24 szerint a román szarvasmarha-tenyésztők évi 73 eurós támogatást kapnak egy állat után, míg Bulgáriában 189 euró, más uniós államokban pedig több száz euró támogatás jár, így ott a gazdák olcsóbban tudják megvételre kínálni a tejet is.

Tiltakozásból egy tartálykocsinyi tejet öntöttek el tüntető gazdák szerdán a szilágysági Szurdukon. A Krónika által megkérdezett állattenyésztési szakember szerint ma a termelőktől önköltségi áron vásárolják fel a tejet a feldolgozó üzemek.
A 2026-os nyár felszínre hozta a román energetikai rendszer sebezhetőségét – mutat rá a Frames gazdasági tanácsadó cég zöldenergia-termelést és felhasználást is vizsgáló elemzése.
A közép- és kelet-európai gazdálkodók számára az egykor alkalmi aszály rendszeres fenyegetéssé vált; a rekordhőség-hullámok és a krónikus vízhiány visszavetik a kukoricatermést.
Mind a Román Nemzeti Bank (BNR), mind a kormány egyetért azzal a javasolt intézkedéssel, hogy a bankkártyatulajdonosok Románia bármely bankjának ATM-jéből a kívánt összeget vehessék fel anélkül, hogy előre meghatározott összegek k
Újabb drágulásokat láthattunk péntek reggel a romániai töltőállomásokon, a versenytársak után most a piacvezető Petrom – és vele összhangban az OMV is – áremeléssel indította a napot.
Mintegy 65 ezer munkahely szűnt meg Romániában az elmúlt egy évben, ami a foglalkoztatottak számának 1,3 százalékát jelenti; az állások többsége a versenyszférában szűnt meg.
A cernavodai atomerőmű legkorábban szeptember 10-én indul újra – jelentette be Cristian Bușoi energiaügyi államtitkár szerdán
Legalább öt százalékkal nőhet 2027-ben a villanyszámla értéke – jelentette ki Sorin Elisei, az energiaügyi minisztérium főtitkára.
A munkavállalók 83 százaléka úgy véli, hogy az étkezési utalványok nélkül csökkenne a vásárlóereje, miközben 65 százalékuk a háztartás teljes költségvetésének több mint 30 százalékát élelmiszerre fordítja – derül ki az egy felmérésből.
Kedden rajtol a Tengerpart mindenkinek elnevezésű program, amelynek keretében szeptember 30-ig személyenként és éjszakánként 39 lejtől lehet szállást foglalni.
Ahogy az várható volt, a jövedéki adó újabb csökkentése nyomán kedden literenként 17 banival csökkent a standard gázolaj ára a piacvezető Petromnál – akárcsak az OMV-nél –, és egyes versenytársak már a reggeli órákban hasonló árcsökkentést alkalmaztak.
szóljon hozzá!