Hirdetés

Asztaloshiány Szatmár megyében

Bár jelentős mértékű a munkanélküliség, nehezen találnak szakképzett asztalosokat a Szatmár megyei vállalatok. Csütörtökön három szatmárnémeti bútorgyár megrendelésére Nagykárolyban tartott állásbörzét a Szatmár Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség. Amint azt Variu Floare igazgatóhelyettestől megtudtuk, 110 munkahelyet kínáltak, túlnyomó többségében asztalosokat kerestek, azonban az eredmények elmaradtak a várttól.

Babos Krisztina

2011. május 13., 10:112011. május 13., 10:11

Összesen 34 személlyel sikerült megállapodniuk abban, hogy jelentkeznek állásinterjúra. Igaz, a munkásoknak ez esetben ingázniuk kéne Nagykárolyból a 36 kilométerre levő Szatmárnémetibe, azonban az alkalmazottakat kereső bútorgyárak – a Sarmex, a Ricatella és az Adeco – felajánlották, hogy megoldják a szállításukat.

„Néhány napja Tasnádon szerveztünk hasonló börzét annak tudatában, hogy körülbelül két hete égett le teljesen a helyi bútorgyár, és az alkalmazottak munka nélkül maradtak” – részletezte Variu Floare, aki szerint nem volt igazán sikeresnek tekinthető az az akció sem, ugyanis mindössze kilenc embert tudtak alkalmazni a megrendelő vállalatok. Az igazgatóhelyettes arról is beszámolt, hogy Nagykárolyban több mint 1400 munkanélküliről tudnak, akik közül alig 400 kap segélyt, így arra számítottak, hogy nagyobb lesz a munkába állási kedv a partiumi kisvárosban. Úgy véli, egyrészt nincs elég képzett asztalos a megyében, mivel az áprilisban Szatmárnémetiben szervezett megyei szintű börzén sem találtak a keresletet kielégítő számú munkást, másrészt viszont nagyon idegenkednek az emberek az ingázástól, ami a megyeszékhelytől több mint 60 kilométerre levő Tasnád esetében talán érthető is.

Mindenesetre a tapasztalatok alapján eldöntötték: asztalostanfolyamot indítanak, amennyiben a bútorgyárak támogatják őket. Az aligazgató szerint a vállalatok minden bizonnyal kiveszik a részüket ebben, és a képzés gyakorlati részét fel is vállalják, mivel a csütörtöki nap során kaptak erre vonatkozó konkrét ígéreteket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Hirdetés
Hirdetés