2011. március 29., 08:042011. március 29., 08:04
Amint arról beszámoltunk, a vízátvezetésről már tavaly megegyezett a két megye önkormányzata, de a jogi keret megteremtése, a szükséges engedélyek beszerzése és a műszaki kérdések tisztázása után legközelebb két év múlva folyhat romániai víz a közeli magyarországi háztartásokban.
Múlt szerdán a Magyar Közlönyben megjelent, hogy a magyar kormányfő támogatja a vízátvezetés lehetőségét, és most már a vidékfejlesztési, környezetvédelmi és a külügyminisztériumok közötti kapcsolatfelvétel van hátra. A műszaki egyeztetés végett pedig pénteken Aradon találkoztak a két önkormányzat és a vízművek illetékesei. „Az Aqua Trans Mureş elnevezésű közös részvénytársaság cégbírósági bejegyzésénél tartunk – nyilatkozta kérdésünkre a tanácskozás után Nicolae Ioţcu, az Arad Megyei Tanács elnöke. – Reméljük, április közepére megkapjuk ezeket, és júniusban megkezdheti működését a közös vállalat. Az Arad Megyei Vízművek és a román állam is jól jár majd, hiszen a nyereség egy része a román vízügyi igazgatóságot illeti. De a legfontosabb, hogy ki tudjuk aknázni az Arad megye területén található természetes erőforrásokat.
A Békés megyei ivóvíz hígításának népegészségügyi célja van, és egyfajta alternatívaként jelent meg az aradi vízbázisból történő átvezetés – fejtette ki lapunknak Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke. „Az Európai Unió literenként tíz mikrogrammban határozta meg az arzéntartalom egészségügyi határértékét az ivóvízben. Jelen pillanatban a Békés megyei víznyerő kutak többsége meghaladja ezt az értéket, és úgy gondoltuk, hogy nem arzénmentesítők építése a jó megoldás, hanem az, hogy Arad megyében nyert ivóvizet keverjünk a miénkhez, ezzel csökkenthetjük az arzéntartalmat” – magyarázta el az elöljáró arra a kérdésünkre, hogy miért szükséges Békés megye számára a vízimport. Farkas Zoltán hozzátette, hogy az ivóvíz eljuttatása valamelyes többletköltséggel fog járni, „de azt hiszem, az egészséges víz, ha drágább is, megéri”.
Az arzénbevitel általános csökkentése a magyarországi hatóságok célja, nem kizárólagosan az ivóvíz arzéntartalmának a csökkentése. „A Békés Megyei Vízművek ötven éve fúrt kutakból juttatja el az ivóvizet a fogyasztókhoz – magyarázta Nagy László műszaki vezérigazgató-helyettes. – Kezdetben literenként ötven mikrogramm is volt az arzéntartalom, ezt sikerült letornásznunk közel húsz mikrogrammra. De a hazai előállítású élelmiszerekben nem volt akkora az arzéntartalom, hogy káros lett volna az emberi szervezetre. Csakhogy a globalizált világ elhozta a nagyáruházak polcaira a távoli országok ételeit is, és bizonyos termékekben nagyobb az arzéntartalom, így nagyobb a bevitel, tehát nekünk is elővigyázatosabbnak kell lennünk.”
A két vízmű arra alapozta együttműködését, hogy Arad környékén megvan az a mennyiségű és minőségű víz, ami elegendő mind a két megyének, sőt marad tartalék is, jelenleg ugyanis Arad megye a vízkészlet egyharmadát használja fel. Új kutak fúrására nincs szükség, a kiépülő szállítóvezeték Simándnál juttatná át a vizet Magyarországra. „Évente nyolcmillió köbméter vizet vennénk át, és nagyjából ennyit kell nekünk is kitermelnünk és hozzáadnunk – folytatta a vezérigazgató-helyettes. – 150 ezer háztartást érint a beruházás; 130 ezer fogyasztási hellyel állunk szerződésben, de újak csatlakozását is várjuk. Azt szeretnénk, ha 2013 elején már folyna az aradi víz a Békés megyei vezetékeken.”
Pataky Lehel Zsolt
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
szóljon hozzá!