
Az infláció és a nagyfokú bizonytalanság lassítja a román gazdaság növekedési ütemét
Fotó: Pixabay
A román bruttó hazai termék (GDP) 2,3 százalékkal nőtt az első negyedévben a tavalyi év azonos időszakához mérten – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) által kedden nyilvánosságra hozott adatsorokból.
2023. május 16., 13:312023. május 16., 13:31
2023. május 16., 13:522023. május 16., 13:52
Ez a növekedési mutat alaposan elmarad a tavalyi év utolsó negyedévében mért 4,5 százalékos, és az azt megelőző ciklusan regisztrált 3,7 százalékos növekedési ütemhez képest.
„A 2023-as első negyedévi növekedés várakozásaink és a Bloomberg várakozásai alatt volt, 4 százalékos éves gyarapodásra számítottunk. Fenntartjuk, hogy az év végén 2,1 százalékos lesz a növekedés” – áll az Erste Banknak a Zf.ro által idézett gyorselemzésében.
Andrei Rădulescu, a Transilvania Bank makrogazdasági elemző osztályának igazgatója eközben úgy véli, hogy a friss statisztika

Elkerüli idén a recessziót Románia gazdasága, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése azonban 2023-ban 2,5 százalékra lassul, ami egyértelműen elmarad az egy évvel korábban becsült 4,7 százalékos ütemtől – vetíti előre a BBTE kutatócsoportja.
A kedden nyilvánosságra hozott adatsorok szerint a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 2,8 százalékos volt a növekedés az idei első negyedévben. A tavalyi utolsó negyedévhez mérten, a szezonális és naptárhatást is figyelembe véve 0,1 százalékkal nőtt a román GDP január és március között.
Az Európai Unió (EU) gazdasága 1,2 százalékkal, az eurózónáé 1,3 százalékkal nőtt az idei első negyedévben 2022 első három hónapjához képest; a bővülés Spanyolországban, Cipruson és Romániában volt a legnagyobb mértékű az EU statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett adatai szerint. Az idei első három hónapban az uniós tagállamok közül Spanyolországban növekedett a legnagyobb mértékben – 3,8 százalékkal – a bruttó hazai termék (GDP), Cipruson 3,4 százalékos, Romániában 2,8 százalékos, Írországban 2,6 százalékos, Portugáliában 2,5 százalékos gazdasági növekedést jegyeztek. Ezzel szemben a litván gazdaság teljesítménye 3,6 százalékkal alulmúlta az egy évvel korábban regisztráltat, Magyarország 1,1 százalékos, Csehország 0,2 százalékos, Németország 0,1 százalékos visszaesését jegyzett. Idén január és március között az Egyesült Államok GDP-je az előző három hónaphoz képest 0,3 százalékkal, éves összevetésben 1,6 százalékkal nőtt.
Az idei első negyedévben az Európai Unió bruttó hazai terméke 0,2 százalékkal, az eurózónáé 0,1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, amikor az EU-ban 0,1 százalékos visszaesést jegyeztek, az eurózóna gazdasága pedig stagnált. 2023 első hónapjában az előző negyedévhez képest a legjelentősebb növekedést Lengyelországban (3,9 százalék), Portugáliában (1,6 százalék) és Finnországban (1,1 százalék) jegyezték, ezzel szemben csökkent a GDP Litvániában (mínusz 3 százalék), Írországban (mínusz 2,7 százalék), Hollandiában (mínusz 0,7 százalék), Ausztriában (mínusz 0,3 százalék) és Magyarországon (mínusz 0,2 százalék).
A román statisztikai intézet ugyanakkor kedden módosításokat is közölt a tavalyi évre vonatkozóan, így a szezonális és naptárhatással kiigazított érték szerint 2022 első három hónapjában 1,3 százalékkal, a második negyedévben 1,2 százalékkal, a harmadik negyedévben 1,2 százalékkal, a negyedik negyedévben 1 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző negyedévekhez mérten.
Az Európai Bizottság épp hétfőn módosította felfelé korábbi előrejelzését. Úgy számolnak, hogy ebben az évben 3,2 százalékkal, 2024-ben 3,5 százalékkal bővül a bruttó hazai termék, ám egyúttal arra is figyelmeztetnek, hogy az országos helyreállítási terv (PNRR) gyakorlatba ültetésének késése visszavetheti a beruházásokat.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) is javított kedden közzétett jelentésében a román gazdaság idei növekedési kilátásain. A nemzetközi pénzintézet legfrissebb előrejelzése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2023-ban 2,5 százalékkal növekedik. Idén februárban az EBRD még 1,7 százalékos gazdasági növekedést prognosztizált erre az évre.
A bukaresti kormány előrejelzési szakbizottsága eközben az idei év egészére 2,8 százalékos növekedést prognosztizált. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) április közepén 2,4 százalékra csökkentette az idei román gazdasági növekedési várakozását, a Világbank szerint 2023-ban 2,6 százalékos bővülésre lehet számítani Romániában.

Lefelé módosította a tavalyi negyedik negyedévi román gazdasági növekedést az Országos Statisztikai Intézet (INS) a szerdán közzétett ideiglenes adatsorában.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!