
Fotó: Pixabay
Lefelé módosította a tavalyi negyedik negyedévi román gazdasági növekedést az Országos Statisztikai Intézet (INS) a szerdán közzétett ideiglenes adatsorában, a tavalyi év egészét illetően azonban megerősítette a februári gyorsjelentésben közölt adatot, miszerint 2022-ben 4,8 százalékkal bővült a román gazdaság.
2023. március 08., 12:442023. március 08., 12:44
A tavalyi év utolsó negyedévében a román bruttó hazai termék (GDP) – a gyorsjelentében közölt 1,1 százalék helyett – 1 százalékkal emelkedett a harmadik negyedévhez képest. A negyedik negyedév éves összevetésű, szezonális és naptárhatással kiigazított értékét is 5 százalékról 4,9 százalékra korrigálták. A nyers adatok szerinti 4,6 százalékos negyedik negyedévi éves GDP-bővülés változatlan maradt.
A 2021-es viszonyítási alapok kiigazítása miatt újraszámolták azt is, mennyivel bővült tavaly negyedévenként a román gazdaság.
az első negyedévben 1,3, a másodikban és harmadikban 1,2, míg a negyedikben 1 százalékkal nőtt a román GDP az előző negyedévhez viszonyítva. Éves összevetésben az előző év azonos időszakához mérten a román gazdasági növekedés tavaly végig 4 százalék fölött maradt.

Bálint Csaba közgazdász, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa és a Romanian Economic Monitor kutatócsoport tagja úgy számol, hogy a háború miatt az infláció kétszer vagy akár háromszor magasabb lett egy háború nélküli forgatókönyvhöz képest.
Mint ismeretes, a bukaresti kormány a tavalyi évre 4,6 százalékos gazdasági növekedésre számított, idén 2,8 százalékos gazdasági növekedéssel számol. A Világbank szerint 2023-ban 2,6 százalékos, az Európai Bizottság szerint 2,5 százalékos, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank előrejelzése szerint pedig 1,7 százalékos GDP-bővülésre lehet számítani Romániában.

Egy számjegyű inflációs rátát vetít előre friss elemzésében a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának (KGTK) kutatócsoportja.

Elkerüli idén a recessziót Románia gazdasága, a bruttó hazai termék (GDP) növekedése azonban 2023-ban 2,5 százalékra lassul, ami egyértelműen elmarad az egy évvel korábban becsült 4,7 százalékos ütemtől – vetíti előre a BBTE kutatócsoportja.
Románia digitális infrastruktúrája a legjobb a régióban, ám az ország eredményei a leggyengébbek – derül ki a digitalizáció állapotát vizsgáló nemzetközi elemzésből. Van internetünk és vannak számítógépeink, de alig használjuk őket.
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
szóljon hozzá!