
Még egy ideig velünk marad a kétjegyű infláció a friss prognózis szerint
Fotó: Orbán Orsolya
A Román Nemzeti Bank (BNR) 3,9 százalékról 5,5 százalékra rontotta a 2026 végére vonatkozó inflációs előrejelzését, 2027 végére pedig 2,9 százalékos inflációval számol – jelentette be kedden Mugur Isărescu a BNR negyedéves inflációs jelentését ismertető sajtótájékoztatón.
2026. május 19., 15:062026. május 19., 15:06
Mint rámutatott: az új előrejelzés szerint az infláció májusban és júniusban még enyhén emelkedik, júliusig pedig megközelítheti a 11 százalékot. Ezután azonban gyors mérséklődés várható: a július–szeptember időszakban 6 százalék körüli, az év végén pedig valamivel 5 százalék feletti inflációra számít a román jegybank.

Kelemen Hunor szerint a 10 százalékot megahaladó éves infláció elsősorban a közel-keleti háború következménye, nem a kormány intézkedései idézték elő.
A jegybank vezetője ugyanakkor az Agerpres szerint még hozzátette, hogy az inflációs nyomás nemcsak Romániában, hanem Európában és a tengerentúlon is erősödik, ezért az őszi hónapokra vonatkozó nemzetközi előrejelzések további romlása sem zárható ki.
Mint ismeretes, az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adatsorai szerint a márciusi 9,87 százalékról áprilisban 10,71 százalékra nőtt az éves infláció Romániában. A szolgáltatások 13,04 százalékkal, a nem élelmiszer jellegű termékek 12,02 százalékkal, az élelmiszerek pedig 7,39 százalékkal drágultak egy év alatt. A legnagyobb drágulást a villamos energia (+54,18 százalék), a lakbér (+43,78), a gázolaj (+32,68), a benzin (+22,42) és a kávé (+21,76) esetében láthattuk idén áprilisban a tavalyi negyedik hónaphoz képest.

A márciusi 9,87 százalékról áprilisban 10,71 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Egyre húsbavágóbb kérdés az autósok számára a közel-keleti konfliktusok és az egekbe szökő olajárak miatt: mennyibe kerül száz kilométer? Megdöbbentő számítások látnak napvilágot.
Egyre közeledik a munkálatok vége az észak-erdélyi autópálya több szakaszán is, már elkezdték az aszfaltozást a nádasszentmihályi völgyhídon.
Jelentősen rontotta Románia idei gazdasági kilátásait a Nemzetközi Valutaalap (IMF): a korábban várt növekedés helyett immár a bruttó hazai termék (GDP) 0,5 százalékos zsugorodásával számol, miközben az infláció is magasabb lehet a korábban becsültnél.
A Rail Port Románia legnagyobb szárazföldi intermodális terminálja, a kürtösi pedig a nyugati régió egyetlen vámszabad övezete.
Három hónapnyi deflációt követően, az augusztusi 6,17 százalékról szeptemberben 6,61 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Mire egy termék a gyártósorról a bevásárlókosárba kerül, az ára többször is változhat.
Romániában drágultak 2025-ben a leggyorsabb ütemben a lakások európai összevetésben – derül ki Deloitte Property Index 2026 éves elemzésből.
Alkalmassá kell tenni napelemek fogadására is az új épületeket az Európai Unió irányelve szerint, azonban Románia – akárcsak a többi tagország – még nem teljesítette az elvárásokat, ezért az EU kötelezettségszegési eljárást indított.
Az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Írország javaslatot mutatott be szombaton, amely szerint több mint 140 milliárd euróval csökkentenék az EU következő, 2028-tól érvényes hétéves költségvetését.
Igencsak különböző méretű lakásokat vásárolhatunk 100 ezer euróból erdélyi nagyvárosokban.
szóljon hozzá!