
2011. október 07., 09:472011. október 07., 09:47
A tárcavezető Kolozsváron egyeztetett a vállalat romániai vezetőségével, a találkozón Florin Stamatian prefektus mellett szakszervezeti vezetők is részt vettek. Az év végén bezárandó üzem dolgozói körében elharapózott sztrájkhangulatra reagálva Barbu leszögezte: akik a továbbiakban nem fogják betartani munkaköri kötelezettségüket, vállalniuk kell ennek negatív következményeit. „Ugyanakkor elvárom, hogy a finn vállalat európai módon járjon el az ügyben. A kormánynak érdekében áll, hogy az elbocsátott alkalmazottak minél előbb visszatérhessenek a munkaerő-piacra, ezért tervbe vettük 10–15 millió euró lehívását európai alapokból. Az összeget a munkások átképzésére szeretnénk fordítani, hogy segíthessünk nekik az elhelyezkedésben” – hangsúlyozta a miniszter. Mint mondta, a Nokia képviselői támogatásukról biztosították az uniós alapok lehívásával kapcsolatban.
A tárcavezető elmondta: az alkalmazottak végkielégítésének összege a vállalat vezetősége és a szakszervezetek közötti tárgyalások során fog konkrét formát ölteni. Alin Tişe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke ugyanakkor rámutatott: az önkormányzat és a Nokia által kötött szerződésben nem szerepelnek szociális kérdésekkel kapcsolatos kikötések. „A szerződés kizárólag a befektetésre vonatkozó paszszusokat tartalmaz, ezért az ügy kivizsgálására alakult bizottság úgy döntött, részt vesz a Nokia és a szakszervezetek közötti tárgyalásokban” – jelentette ki a tanácselnök. Szerinte már több befektető is érdeklődött a nemeszsuki ipari parkba történő letelepedés lehetőségéről. „Két társasággal folytatunk komolyabb megbeszéléseket, hamarosan hivatalosan is beszámolhatunk az eredményekről” – mutatott rá a politikus. Sulfina Barbu nem kívánt hozzászólni a korábbi megállapodással kapcsolatban felmerült aggályokhoz, elmondása szerint ugyanis ez a szerződést kötő felek problémája.
Eközben Valentin Cuibuş szociáldemokrata megyei tanácsos kifejtette: a szerződés áttanulmányozása nyomán olyan vállalásokra bukkant, amelyeket sem a Nokia, sem a megyei tanács nem teljesített; szerinte a megyei önkormányzatnak mindenképpen meg kell próbálnia visszaszerezni a cég zsuki megtelepedése érdekében közpénzekből eszközölt mintegy húszmillió eurós befektetés egy részét. Amint arról beszámoltunk, a Nokia 2200 alkalmazottat készül elbocsátani a nemeszsuki gyár év végi bezárása miatt. A finn vállalat ázsiai országokba helyezi át telephelyét.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.