Hirdetés

A beruházások éve kezdődött el Csíkszeredában

A beruházások éve lesz az idei Csíkszeredában – hangzott el a legutóbbi helyi tanácsülésen, amelyen a képviselő-testület elfogadta a város 2011-es évi költségvetését. Mint kiderült, mintegy 13 millió lejes, a 2010-es évről megmaradt összeggel bővült az idei büdzsé. „Míg mások hitelt vesznek fel, mi az okos gazdálkodásnak köszönhetően építünk, újítunk, a válság közepette nagyszerű évünk lesz” – nyilatkozta a Krónikának Ráduly Róbert Kálmán polgármester. Mint elmondta, a kultúrára 4 millió lejt fordítanak idén, amelyből finanszírozzák a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, a Csíki Játékszín és a Csíki Székely Múzeum működését, emellett támogatják – akárcsak az előző években – a Csíki Kamarazenekar fenntartását is.

Forró Gyöngyvér

2011. február 01., 10:192011. február 01., 10:19

A polgármesteri hivatal ugyanakkor 2011-ben is hozzájárul azokhoz a programokhoz, amelyeket idén is megrendeznek Csíkszeredában, így a Film.dok dokumentumfilm-fesztivált, az Ezer Székely Leány Napját, a Régizene Fesztivált, valamint a városnapi ünnepségsorozatot is támogatják.

Sport kategóriában 2 millió lej keretösszeget határozott meg a költségvetésből a városi tanács, így támogatni kívánják a város öt kiemelt sportágát, a jégkorongot, a kosárlabdát, a labdarúgást, a kerékpárt és a cselgáncsot. A tervek között szerepel ugyanakkor a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny megszervezése, valamint megrendeznék a Tusnád Ásványvíz Székely Szupermaratont és a Városi Diákolimpiát is általános, valamint középiskolások számára.

Az önkormányzat 6 millió lejt szán az iskolai infrastrukturális beruházások folytatására, így a Márton Áron Gimnázium rehabilitálása is folytatódik, amelynek a déli szárnyába a félévközi vakáció után költöznek át a gyerekek, hogy a kivitelezők elkezdhessék a munkálatokat az épület középső részén. Ráduly Róbert arra is kitért, hogy a város legújabb sportcsarnokának (Kós Károly utca) környékét is szeretnék rendbe tenni, egyelőre azonban nem tudni, mekkora összeget fog jelenteni a területrendezés.

Útjavításra 4,5 millió lejt különített el a tanács, nagy munkálatokra a Taploca úton és a Villanytelep utcában lehet számítani, de szeretnének bekötőutat építeni a Nagyrét utcából a városi sportcsarnokhoz is. Ebből az összegből újítanának fel két lakónegyedet is. Az idei költségvetés legjelentősebb részét a tömbház-hőszigetelési program képezi: 30 panelt szigetelnének 10 millió lejből.

Kormánytámogatás által a városi födött uszoda építési munkálatait is elkezdték, amelyhez 30 százalék önrésszel, 3,5 millió lejjel járul hozzá a város. Idén kezdődik el az Integrált Városfejlesztési Terv kivitelezése is, valamint támogatni kívánják a távolságiautóbusz-állomás korszerűsítését is. Szintén a tavalyi tervek között szerepelt, hogy a megyeközpontba borvízforrásokat fúrjanak – ez idén elkezdődhet.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Hirdetés
2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
2026. június 27., szombat

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály

Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.

Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.

A GDP-nek is „befűt” a kánikula
A GDP-nek is „befűt” a kánikula
2026. június 26., péntek

A GDP-nek is „befűt” a kánikula

Hirdetés
2026. június 26., péntek

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét

Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.

Ki, mint vet, úgy arat? Az időjárás és a világpiac is befolyásolja a gazdák helyzetét
2026. június 26., péntek

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank

A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.

Nem a profitra hajt, mégis milliárdos nyereséget termelt a román jegybank
2026. június 26., péntek

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter

Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.

Felpörgött az uniós források lehívása, rekorddöntésről számolt be a miniszter
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék

Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.

Magyarország és Románia sem áll készen az euróra, pedig sokan szeretnék
2026. június 25., csütörtök

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat

Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.

Egyre népszerűbb a nyári meló a tinik körében – Akár 15 éves kortól is dolgozhatnak, de be kell tartani a szabályokat
2026. június 24., szerda

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.

Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét az ENGIE
Hirdetés
Hirdetés