2012. január 12., 07:312012. január 12., 07:31
Az olasz bűnszövetkezetek tavaly 140 milliárd eurós forgalom mellett 100 milliárd eurós profitot termeltek – állítja a palermói SOS Impresa, amelyet a védelmi pénzek ellen hoztak létre. A maffia összes profitja tehát a becslés szerint az ország GDP-jének 7 százalékát teszi ki. A szicíliai casa nostra, a nápolya kamorra és a kalabriai ‘ndrangheta a civil szervezet jelentése szerint hatékonyan használja ki a válság miatt pénzzavarba került olaszokat, ugyanis szokásos tevékenységeik – védelmi pénzek szedése, csempészet, prostitúció – mellett felpörgött az uzsorakölcsönzés is. Ez együtt járt a maffia taktikaváltásával, a jelentés szerint ugyanis a bűnözőcsoportok tagjai immár próbálnak tekintélyes bankároknak mutatkozni. Az SOS Impresa szerint nagyjából 200 ezer cég – a legnagyobb részben kisebb boltok – szorult a maffia kölcsöneinek igénybe vételére, aminek következtében több tízezer állás szűnt meg.
Oana Țoiu külügyminiszter a Külügyek Tanácsának (CAE) hétfői brüsszeli ülése előtt kijelentette, hogy Románia egyik prioritása az energiaárak kordában tartása a közel-keleti háború körülményei között.
A „megfizethető, alapvető és robusztus mobilitás” viszonyítási pontjaként láttatná magát a Dacia a román autógyár 2030-ig terjedő stratégiai ütemterve szerint, amely többek között négy elektromos modell bevezetését tervezi.
Javaslatcsomagot terjesztett Ilie Bolojan miniszterelnök és a bukaresti kormánykoalíció vezetői elé Bogdan Ivan energiaügyi miniszter a Közel-Keleten dúló konfliktusnak a romániai üzemanyagpiacra gyakorolt negatív hatásainak enyhítése céljából.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) március 16. és június 5. között fogadja a 2026-os támogatási kampány kifizetési kérelmeit. Az intézmény országos tájékoztató kampányt indított román és magyar nyelven.
Az Iránban dúló háborús helyzet miatt sok Romániába tartó, nem uniós országból jövő munkavállaló reked az átutazási pontokon, a hazai munkáltatók emiatt munkaerőhiányra panaszkodnak.
Romániában a tavaly februári 9,62%-ról 9,31%-ra mérséklődött az éves infláció. A szolgáltatások közül a villanyáram drágult a legnagyobb mértékben, miközben egyes élelmiszerek ára, például a burgonya és liszt ára csökkent.
Románia újabb üzemanyag-drágulás előtt áll: a gázolaj literenkénti ára már átlépte a 9 lejt, és a piaci folyamatok alapján március végére elérheti a 10 lejt – figyelmeztetett Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Csütörtökön is tovább emelkedett az üzemanyagok ára a romániai töltőállomásokon: a piacvezető Petrom újra nagyléptékben emelte mind a benzin, mind a gázolaj árát. Ez már a hatodik drágítás volt a közel-keleti konfliktus kirobbanása óta.
Ilie Bolojan kormányfő felkérte a munkaügyi minisztériumot, hogy számolja fel a munkanélküli-támogatási rendszerben feltárt joghézagokat, amelyek lehetővé teszik a közpénzek törvénytelen felhasználását.
Az Egyesült Államok informálisan hozzájárult az orosz Lukoil érdekeltségébe tartozó Petrotel olajfinomító újraindításához az iráni háború okozta kőolajválság elleni küzdelem érdekében – jelentette be Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.