2012. január 11., 08:552012. január 11., 08:55
„Hat százalékkal csökkent tavalyhoz képest azoknak a száma, akik munkahelyet akarnak változtatni. Közülük 56 százalék itthon váltana, de jelentős, 44 százalék azoknak az aránya, akik jövőre külföldön vállalnának munkát. Ez utóbbi esetében 7 százalékos a növekedés a tavalyhoz képest. A külföldi munka leginkább a 18-35 év közötti fiatalokat érdekli” – mutatnak rá az IRES szakemberei.
A 2,6 százalékos hibaküszöbbel a romániai lakosság egészére reprezentatív mintán végzett felmérés során megkérdezettek 63 százaléka mondta azt, hogy jelen pillanatban nincs munkahelye, s csak 37 százalék áll alkalmazásban. Mint kiderül, minél magasabb szintű végzettséggel rendelkezik valaki, annál valószínűbb, hogy van állása. Az egyáltalán nem iskolázott vagy csak négy osztállyal rendelkezők körében csak 7,8 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akiknek van állandó munkahelyük, miközben a középfokú végzettséggel rendelkezők 39,3 százaléka, az egyetemet végzetteknek pedig az 59,3 százaléka áll alkalmazásban.
A kutatás során ugyanakkor arra is fény derült, hogy a válság még mindig nagyban meghatározza a romániai lakosság mindennapjait, a megkérdezettek 40 százaléka mondta munkahelye kapcsán, hogy nagyobb biztonságra lenne szüksége, s mindössze 41 százalék bízik abban, hogy az idei év során többet fog keresni mint tavaly. „Úgy tűnik, hogy a nők elégedetlenebbek állásukkal, mint a férfiak, ugyanis nagyobb arányban mondták azt, hogy szeretnének idén a tavalyinál többet keresni” – vallják a szociológusok.
A továbbiakban pedig rámutatnak, hogy nem hiába reménykednek sokan fizetésemelésben, hiszen a válaszadók 24 százaléka azt mondja, hogy havonta befolyó összeg a létminimum biztosítására sem elegendő, 43 százalék pedig épp csak eléldegél ebből egyik hónapról a másikra. Alig 21 százalék vallja, hogy sikerül boldogulnia a rendelkezésére álló pénzösszegből. A felmérés eredményeiből kiderül, a megkérdezettek legnagyobb hányada, 41 százaléka szerint legkevesebb 2000 lejre van szükség egy viszonylag normális élethez, míg 34 százalék szerint legkevesebb 1000 lej is elég lenne. 4 százalék szerint 500 lej is elég lenne, ezzel szemben 7 százalék mondja azt, hogy havi 4000 lej kellene, 5 százalék 5000 lejt, míg 6 százalék legalább 8000 lejt szeretne.
A válság hatásait és a szegénységet illusztrálja azt a tény is, hogy a romániai lakosság 61 százaléka idén nem utazik sehová üdülni, 23 százalék itthon nyaralna, s csak 14 százalék választ külföldi célpontot szabadsága során. Azok közül, akik nyaralni fognak 54 százalék 101 és 500 euró közötti összeget tervez erre a célra fordítani, 20 százalék 500 és 1000 euró, 8 százalék 1000 és 1500 euróa közötti, míg 6 százalék 1500 euró fölött költene. 7 százalék az, aki 100 euróból kevesebből megúszná.
Verőfényes napsütéses nyári napokon esz a fene a leginkább amiatt, hogy a napelemes rendszerem újra és újra leáll – nem meghibásodás, hanem a hálózati túlfeszültség miatt. Saját tapasztalatok alapján próbáltam utánajárni a problémának.
Július elsejével életbe lépett a 150 eurónál kisebb értékű, unión kívülről érkező e-kereskedelmi csomagokra vonatkozó vámmentesség eltörlését előíró jogszabály.
A legtöbb töltőállomáson azonnal éreztette a hatását, hogy június 30-án lejárt az iráni konfliktus nyomán meglódult kőolajárak által elkerülhetetlenné tett válságintézkedések hatálya. Volt, ahol gázolaj ára 38 banival is nőtt július első napján.
Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.
Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.
Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.
Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.
A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.
Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.