
Fotó: Bone Ewald
2011. március 16., 09:332011. március 16., 09:33
A tavalyi felajánlásokat a Civilek Háromszékért Szövetség – CIVEK összesítette a megyei pénzügyi hivatal adatai alapján. Statisztikájukból kiderül, Kovászna megyében 2010-ben több mint ezerrel nőtt a felajánlók száma, míg egy évvel korábban 19 849 adófizető rendelkezett jövedelmi adója 2 százalékáról, tavaly ezt 20 946-an tették meg. A Háromszéken felajánlott pénzösszeg 2010-ben összesen 938 417 lej volt.
Kovászna megyében a felajánlások tekintetében Sepsiszentgyörgy jár az élen, bár a begyűjtött összeg alapján egy kézdivásárhelyi civil szervezet az első, közel 18 ezer lejjel. A felajánlások sorában a megyeszékhelyet a háromszéki városok követik, Kézdivásárhely, Kovászna, Barót és Bodzaforduló. A CIVEK értékelése szerint az adófelajánlás lehetőségével élve tekintélyes összeget sikerült helyben tartani és a közösség javára fordítani. A közel egymillió lej egy iskola építési költségeit jelenti, ezért fontos, hogy mindenki tudatosan cselekedjen és kihasználja a törvény adta lehetőségeket.
A civil szervezeteket tömörítő szövetség szerint az eljárás nem nehéz, a felajánlás módja idén sem változott. Az adóbevallást mindazok kötelesek benyújtani, akiknek az elmúlt évben a fizetésükön, nyugdíjukon kívül más jövedelmük is volt. A jövedelemadó 2 százalékáról minden munkavállaló rendelkezhet, az is, akinek nem kell kötelezően benyújtani adóbevallást. A munkavállalónak a 230-as, az egyéni vállalkozónak pedig a 200-as számú űrlapot kell kitöltenie a személyi meg a civil szervezetek adataival május 16-áig. Az űrlapokat személyesen kell leadni az adóhatóságnál, vagy el lehet küldeni ajánlva postán is.
CIVEK arra kér minden munkavállalót, hogy éljen a felajánlás lehetőségével, és adományozza jövedelemadója 2 százalékát egyház vagy civil szervezet számára. A CIVEK segít az űrlapok kitöltésében és a civil szervezet kiválasztásában, a civil katalógus vagy a civil adatbázis felhasználásával. A szervezet www.civek.ro honlapján az űrlapok is letölthetők.
Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
Július 1-jétől, szerdától lépnek életben az új európai uniós vámszabályok. Az EU-n kívüli webáruházakból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után – minden termékkategóriára külön – 3 eurós vámot kell fizetni.
A kánikula gazdaságra gyakorolt hatását vette górcső alá a Román Nemzeti Bank (BNR) friss jelentése.
Összeállításunkban aradi, bánsági és dél-erdélyi falugazdászok értékelik az aratás előtti helyzetet.
A Román Nemzeti Bank (BNR) 2,346 milliárd lejes nyereséggel zárta a 2025-ös évet, amelynek 80 százalékát, 1,877 milliárd lejt az államkasszába utalták – derül ki a jegybank pénteken közzétett éves jelentéséből.
Románia rekordösszegű, 10 milliárd euró uniós forrást hívott le a 2025. június 10. és 2026. június 10. közötti időszakban, minden korábbi 12 hónapos időszakot felülmúlva ezzel – újságolta el Dragoș Pîslaru.
Egyelőre sem Magyarország, sem Románia nem áll készen az euró bevezetésére – derül ki az Európai Bizottság 2026-os konvergenciajelentéséből, amelyben értékeli az euróövezeten kívüli tagállamok felkészültségét az egységes valuta bevezetésére.
Nem csak nekünk tűnik úgy, hogy évről évre több tini vállal nyári melót, hanem számadatok is igazolják a trendet. Ki egy kis zsebpénzért, egy fesztiválbelépőért, ki tapasztalatszerzés céljából, ki a tandíjért, mások egészen más okok miatt.
Romániában valósítja meg első hibrid energiaprojektjét a francia ENGIE – írja az economica.net a vállalat közleménye alapján.
szóljon hozzá!