Hirdetés

A gépek alig egyharmada száll fel kedden a légiforgalom-irányítók sztrájkja miatt

Nem mond le a sztrájkról a Légiforgalom-irányító Szolgálatok Szakszervezete (ATSR): kedden reggel 9 órától meghatározatlan időre felfüggesztik a munkát, így a repülőgépek alig egyharmada száll fel. Ezt hétfőn jelentették be, miután nem érték el a várt eredményt a kormány képviselőivel folytatott egyeztetéseken.

Bálint Eszter

2017. május 29., 17:492017. május 29., 17:49

A szakszervezeti képviselők különben a tárgyalások előtt fontosnak tartották kiemelni, hogy ők

a légiforgalom-irányító szolgálat (ROMATSA) megszüntetése miatt folytatják a tiltakozó megmozdulásokat, nem pedig azért, mert fizetésemelést akarnának.

Hirdetés

Mint hangsúlyozták, a ROMATSA „csődjének megelőzését szolgáló dokumentumokat” az ATSR korábban a közösségi médiában közzétett tájékoztatása szerint június 5-éig kell elküldeni az Európai Bizottságnak. Mivel azonban június 1–5. között hosszú hétvége lesz, a szakszervezeti vezetők szerint az iratokat május 31-ig be kell nyújtani.

„Az összes dokumentumot a ROMATSA állítja ki, az igazgatótanács jóváhagyja, aztán átkerülnek a Román Polgári Repülési Hatósághoz (AACR) láttamozásra, majd végül a közlekedésügyi minisztériumhoz küldik őket. Az AACR a polgári repülési igazgató, illetve a közlekedésügyi miniszter aláírásával továbbítja azokat az Európai Bizottsághoz” – magyarázta a folyamatot Gabriel Tudorache szakszervezeti vezető.

A légiforgalom-irányítók ugyanakkor továbbra is bíznak abban, hogy a helyzet rendeződik.

Idézet
Bennünk megvan a jó szándék, hogy az utasok minél kevésbé érezzék meg mindezt. Készek vagyunk megoldásokat keresni a sztrájk felfüggesztésére”

– mondta Florin Diaconu, a ROMATSA szakszervezeti vezetője. Tudorache tájékoztatása szerint a keddi sztrájk tarthat egy-két órát, vagy akár korlátlan ideig is elhúzódhat, ha az újabb tárgyalási fordulóban sem jutnak egyezségre. „Ma nehéz megmondani, hogy melyik repülő száll fel holnap (kedden – szerk. megj.), és melyik nem. A döntés az Eurocontrol (Európai Szervezet a Légi Közlekedés Biztonságáért – szerk. megj.) kezében van” – jegyezte meg Tudorache.

Az viszont már biztos, hogy kedden egyetlen chartergép sem száll fel.

Ezt Alin Burcea, az Utazási Irodák Országos Egyesületének (ANAT) elnöke közölte a Mediafax hírügynökség érdeklődésére. „Felelőtlen dolog, a romániai polgárok semmibe vétele. Épp a pünkösdi hosszú hétvége előtt vagyunk.

Idézet
A sztrájk kihat azokra, akik a pünkösdi hosszú hétvégére utazást terveztek, mint ahogy az utazási irodák tevékenységére is.

Mi például csak kedden reggel fogjuk megtudni, hogy mely járatok indulnak el, mivel ugyebár egyharmaduk elindul. De az már biztos, hogy felfüggesztették az összes keddi charterjáratot. Nagyon feszült a helyzet. Én személy szerint úgy gondolom, hogy a ROMATSA-t katonai jellegű szervezetté kellene alakítani, mert a katonák nem sztrájkolhatnak” – fejtette ki Burcea. Hozzátette: a keddre tervezett járatok egy későbbi időpontban indulnak el.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július

Drágább lehet a víz, az üzemanyag és egyes díjszabások: jelentős többletköltségekkel kell számolni júliustól Romániában.

Jönnek a drágulások, nem ígérkezik „pénztárcabarátnak” július
Hirdetés
2026. június 30., kedd

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború

Az Egyesült Államok és Izrael által Irán ellen indított hadműveletek nem csupán a kőolaj- és a földgázszállítást akadályozták, hanem egyéb, származékos termékekét is, amely Erdélyben is kihat az infrastruktúra-fejlesztésre.

Az erdélyi autópálya-építéseket is hátráltathatja az iráni háború
2026. június 30., kedd

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom

Májusban 7,7 ponttal 30,5-re csökkent a román gazdaság iránti bizalom indexe a 0-tól 100-ig terjedő skálán – közölte a CFA Románia Egyesület. A szervezet havonta készít felmérést a pénzügyi elemzők körében a román gazdaság kilátásairól.

Válságokat idéző sebességgel illan el a román gazdaság iránti bizalom
2026. június 29., hétfő

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia

Nem tudja, mikor kezdődhetnek (végre) a nyugdíjas évek? Vagy mikor kell kérelmeznie nyugdíjazását? Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) honlapján megtalálható online nyugdíjkorhatár-kalkulátor személyre szabott választ ad.

Kíváncsi, mikor mehet nyugdíjba? Ezzel a kalkulátorral azonnal megtudhatja, mennyit kell még dolgoznia
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek

A Wizz Air légitársaság úgy döntött, hogy töröli több, romániai repülőterekről üzemeltetett járatát, valamint ideiglenesen felfüggeszt egy bukaresti járatot is – irányította rá a figyelmet a BoardingPass szakportál.

Romániai járatokat töröl a Wizz Air, erdélyi repterek is érintettek
2026. június 29., hétfő

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is

Románia 2025-ben is az Európai Unió legalacsonyabb árakkal rendelkező országai között volt, Bulgária után a második helyet foglalta el.

Romániában az egyik legalacsonyabbak az árak, de a vásárlóerő is
2026. június 29., hétfő

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma

A relatív jövedelmi szegénységben élők száma Romániában tavaly 3,468 millió volt, 3,5 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, a relatív jövedelmi szegénységi arány (AROP) 18,4 százalékra csökkent.

Enyhén csökkent a szegénységben élők száma
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

Július 1-jétől többet fizethetnek a gázolajért a gépjárművezetők és a fuvarozók, miután lejár az a kormányzati intézkedés, amellyel csökkentették az üzemanyag jövedéki adóját.

Gázolajdrágulást hozhat július
Gázolajdrágulást hozhat július
2026. június 28., vasárnap

Gázolajdrágulást hozhat július

2026. június 28., vasárnap

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Hirdetés
Hirdetés