Zsögödből a téli olimpiákig – Gál Sándorral, minden idők egyik legjobb romániai jégkorongozójával beszélgettünk

Dobos László 2019. május 07., 11:57 utolsó módosítás: 2019. május 07., 12:12

Csodának számít a romániai jégkorong-válogatott idei tallinni eredménye, a divízió 1/A csoportba való feljutás. Negyven évvel ezelőtt egy ennél még jobb eredményt felmutató romániai hokiválogatottat erősítettek a székelyföldi játékosok. Köztük volt Gál Sándor, aki az 1977-es bécsi A csoportos vébén gólt lőtt az Egyesült Államoknak.

Gál Sándor öröme. Bajnok a Sportklub Fotó: Saját archív gyűjtemény

Az egyik román internetes lap megpróbálta megszavaztatni minden idők legjobb romániai jégkorongegyüttesét. Aztán abba is hagyták, amint a hátvéd poszton szinte holtversenyben három székely hokis, Varga Dezső, Antal Előd és Gál Sándor került az első három helyre. Gál Sándort kerestük meg.

– Hogyan került kapcsolatba a jégkoronggal?

– Annak idején mindenki, minden gyermek hokizott Csíkban, és ez nem volt másként Zsögödben sem. Voltak már fiatal játékosok, akik különböző csapatokban játszottak, s akkor a patakon, ahol hokizgattunk, mindenki őket figyelte, főleg azért, mert voltak nekik igazi korcsolyáik, olyanok, amelyekről mi csak álmodni mertünk. 1966-ban felkerültem a (mai) Petőfi Sándor-iskolába, és kezdtem járni hokizni a Pionírház csapatába, Ferencz Jancsi bácsihoz.

Olyan peches voltam, hogy amikor felszerelést osztottak, kétszer is lebetegedtem. Így az első évben csak nyáron jártam edzésre, télire csak gilicsem volt, nem volt igazi korcsolyám.

Aztán szerencsémre az egyik gyerek valamilyen okból abbahagyta a hokit, így nekem adták az ő korcsolyáját. Ez már 1968-ban volt. Következett a sportiskola, majd a Lyceum, a középiskola híres csapata, ahol Mezey Imre volt az edzőm.

A Sportklub csapata az 1980-as évek közepén. Az első sorban balról a második Gál Sándor Fotó: Saját archív gyűjtemény

– Mindig hátvéd volt? Melyek voltak játékosi pályafutásának csúcsai?

– Mindig. Védekező hátvéd voltam. 1972-től az ifjúsági, 1974-től pedig a felnőtt válogatott tagja voltam. 1976-ban kijutottam az olimpiára, ahol hetedikek lettünk, majd 1977-ben az A csoportos vébére, ahol legyőztük ugyan az Egyesült Államok csapatát (5–4), de kikaptunk az NSZK-tól (2–3), így utolsók, nyolcadikak lettünk, kiestünk, viszont voltak nagyon jó meccseink.

Az igazi nagy meccseket azonban az 1980-as olimpián, Lake Placidben játszottuk, ahol pályára léptünk a későbbi olimpiai bajnok Svédország, az Egyesült Államok, Csehszlovákia, Németország ellen.

Védekező hátvédként 5 pontot (1 gól + 4 gólpassz) értem el Lake Placidben. Sajnos klubszinten nem adatott meg, hogy játékosként bajnok legyek Csíkszeredával. Van egy bajnoki címem a Dinamóval, egy idényt náluk hokiztam, amikor katonai szolgálatot teljesítettem.

Gál Sándor sajtótájékoztatón Fotó: Saját archív gyűjtemény

– Az elmúlt rendszerben a sport nagy lehetőséget jelentett arra, hogy egy fiatal kijusson külföldre.

– Ez akkoriban valóban nagy dolog volt. Kevesen utazhattak külföldre, főleg a nyugati államokba. Nagyon sokan azért fogtak neki sportolni, mert a sport lehetőséget adott nekik külföldre utazni. Sokat voltunk edzőtáborokban, külföldi turnékon. Rendszeresen jártunk Ausztriába, Svájcba, a Szovjetunióba, Olaszországba, Franciaországba, Németországba. Nagyon sok helyre meg voltunk híva.

Gál Sándor, a Sportklub edzője Fotó: Saját archív gyűjtemény

– Soha nem akart külföldön maradni?

– A szívem mindig hazahúzott. Volt ajánlat a Dinamótól, de nem fogadtam el. Rengeteg ajánlatot kaptam külföldről, de én mindig hazajöttem. Például 1976-ban Garmisch-Partenkirchenben a németek komoly összeget ígértek, ha kint maradunk. Voltak ajánlataim Olaszországból, Svédországból, de Amerikából is, amikor kint voltunk az olimpián.

Szüleink, tanáraink belénk nevelték, belénk ivódott a hazaszeretet, a magyarság, a székelység, a népzene, a hagyományok. Kötődtünk szülőföldünkhöz.

– Gál Sándor híres arról is, hogy jó hangja van, szépen énekel, szeret mulatni, sok nótát tud.

– Nálunk hagyomány volt az éneklés, édesanyám varrónő volt, és amikor dolgozott, mindig énekelt. Tőle tanultam elsősorban. Jártunk bálokba, lakodalmakba, ahol sokat énekeltünk.

Ma is nagyon aktív, Gál Sándor egy öregfiúk-mérkőzésen Fotó: Saját archív gyűjtemény

– Edzőként hogyan alakult a pályafutása?

– Már 1986-tól edzősködtem Csíkszereda második csapatánál, a Haladásnál. Legtöbbször Basa Jánost helyettesítettem, aki sokat volt a válogatott edzője. A Haladásnál edző és játékos is voltam 1990-ig, amikor megszűnt a csapat. Akkor munkahely és csapat nélkül maradtam. Kimentem Ausztriába dolgozni, amellett jártam rendszeresen edzésekre, de nem sikerült játszanom hivatalos meccseken, mert csak két külföldi léphetett pályára. Volt egy üzleti próbálkozásom is, egy évig Magyarországon dolgoztam.

Utolsó hivatalos meccsemet a Dinamónál játszottam, túl a negyvenen, Isten nyugtassa, Gică Huțanu legalább ötvenszer telefonált, hogy menjek, segítsem ki őket.

– Aztán az 1990-es évek végén Mezey Imre lett a klubelnök a Sportklubnál, és felkérte önt edzőnek.

– Igen, akkor egy percig sem gondolkodtam, rögtön elvállaltam. Minden szinten edzősködtem. A válogatottnál voltam az U18, az U20 és a felnőttek edzője is, kértek, hogy legyek vezetőedző, de én egyszer sem vállaltam.

Ismertem a romániai helyzetet, inkább a szakmai munkát vállaltam a válogatottaknál. Nem szerettem, ha beleszólnak a munkába. Lehet velem egyeztetni, de mindennek megvan a határa.

A legfrissebb példa: idén tavasszal az U18-as válogatottal kinn voltunk egy szlovákiai turnén, és utána lemondtam, mert rám erőltettek két olyan regáti játékost, akiknek nem lett volna helyük a csapatban. A Sportklubbal edzőként nyertünk négy bajnokságot és négy kupát. Többször maradtam egyedül az idény közepén, mert valaki vagy elment, vagy elküldték.

Székelyek a román válogatottban. Balról jobbra: Basa János, Gál Sándor és Antal Előd Fotó: Saját archív gyűjtemény

– Hogyan látja a csíki hokiutánpótlás helyzetét?

– Sajnos nem a legrózsásabb.

Rengeteg a sportág, és kevesebb a gyermek. Kevés a merítési lehetőség, kevesebb gyerek közül lehet válogatni, óriási a lemorzsolódás.

Évente esnek ki gyerekek, minden idényben különböző okok miatt négy-öt gyerek kiesik minden korosztályból, ami óriási érvágás. Van sok ügyes, tehetséges gyerek, de sokat kell dolgozni azért, hogy valakiből hokis legyen. Nem könnyű, mert nagyok az iskolai követelmények is.

– Önök mennyit dolgoztak, mennyit edzettek annak idején?

– Főleg a válogatottnál rengeteget edzettünk, nagyon sokat dolgoztunk. A kluboknál kevesebbet, mert iskolába is kellett menni. De azért mindenki otthon is edzett, készült. Nem dicsekvésként mondom, de a hivatalos edzések mellett sokat futottam, kerékpároztam és hokiztam. Gyermekkoromban hokiztunk a befagyott patakon, később bekérezkedtem edzésekre a Csíkszeredában edzőtáborozó csapatokhoz.

Otthon a csűrben egy zsákot megtöltöttem fűrészporral, azt püföltük, súlyokat szereztünk be, azokkal gyakoroltunk stb.

1972-ben a Mezeycsapat. Az alsó sorban jobbról az első Gál Sándor Fotó: Saját archív gyűjtemény

– Gólerős hátvéd volt. Ez minek köszönhető?

– Nem én voltam a leggólerősebb hátvéd, hanem Antal Előd, a hátvédtársam. Legtöbbször vele játszottam hátvédpárt a válogatottnál és a klubnál is.

Szerintem Csíkszeredában hátvéd se előtte, se utána nem lőtt annyi gólt, mind ő.

Én mindig biztosítottam hátul, amikor Előd előre ment. Hátvédként is lehet gólokat lőni, de ehhez kell a csapattársak segítsége, az, hogy dolgozzanak a kapu előtt, takarják, zavarják a kapust.

Gál Sándor 2019-ben Fotó: Saját archív gyűjtemény

– Milyen játékos volt Gál Sándor?

– Ambiciózus, agresszív, de megbízható, szívét-lelkét a jégen kiadó játékos. Velem született tulajdonságok, de belém is nevelték. Például a felszerelésért nagyon meg kellett dolgozni, ki kellett érdemelni a jobb korcsolyát.

Egyik idényben például azt mondta Mezey, az edzőnk, hogy aki a szezonban a legtöbb bodicseket adja, kap egy korcsolyát. Hát én voltam, aki kapta.

Nekünk sem, és sok más családnak sem volt anyagi lehetősége felszerelést vásárolni. Soha nem adtam fel a harcot. Játszhattunk az oroszokkal, a svédekkel vagy bárkivel, én mindig bíztam, hittem abban, hogy a meccset meg lehet nyerni. Az agresszív játék kapcsán, amikor fegyelmezett játékot kérek a csapatomtól, időnként eszembe jut, hogy bizony engem sokszor állítottak ki.

Névjegy
Gál Sándor 1955. november 23-án született Csíkszeredában. Szülővárosában kezdett jégkorongozni a Pionírház csapatánál, majd a sportiskola, a Lyceum és a Sportklub színeiben hokizott, sorkatonai szolgálata idején pedig a Bukaresti Dinamót erősítette. Ifjúsági, majd felnőtt válogatott, a válogatottal számos világbajnokságon vett részt, pályafutása csúcsát az 1977-es bécsi A csoportos vébé, illetve az 1976-os innsbrucki és az 1980-as Lake Placid-i téli olimpia jelentette, mindhárom világeseményen az első nyolc között végzett a romániai válogatott. Edzőként volt a romániai ifjúsági és felnőtt válogatott másodedzője, több idényben a Sportklub edzője. Jelenleg a Csíkszeredai ISK U16-os együttesét készíti fel, amellyel országos bajnokságot nyert.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat