Újsághirdetéstől az Európa Liga küszöbéig – interjú Diószegi Lászlóval, a Sepsi OSK elnökével

Sánta Imre 2019. január 22., 17:04 utolsó módosítás: 2019. január 22., 17:11

Második idényét tölti a hazai labdarúgás élvonalában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely nagy meglepetésre a bajnoki rangsor negyedik helyéről várja a téli szünet utáni folytatást. A sikerhez vezető út azonban távolról sem volt akadálymentes. Minderről bővebben Diószegi Lászlóval, a klub elnökével beszélgettünk, aki szurkolói előéletét is felidézve számolt be a kezdeti nehézségekről, a csapat sorsának alakulásáról, valamint a jövőt illető tervekről.

Diószegi László életének egyik alappillére a labdarúgás Fotó: Pál Árpád

– Honnan ered a labdarúgás iránti mérhetetlen szeretete, szenvedélye?

– A mai napig tisztán emlékszem arra, amikor édesapám elvitt az első meccsre, amelyen az akkoriban OSK néven futó szentgyörgyi csapat 6-0-ra legyőzte a Balánbányai Bányászt, és egy ilyen nagyarányú győzelem hogyne fogta volna meg a hétéves legénykét. Attól a perctől kezdve tudtam, hogy nekem ott van a helyem a pálya mellett. Kipróbáltam magam labdarúgóként is, volt némi tehetségem, pontosan és jól lőttem kapura, azonban gyerekkorom óta vérszegénységben szenvedtem, ráadásul lassú voltam, a szaladást sem bírtam, úgyhogy mindezek nagy hátrányt jelentettek számomra.

Aztán hetedik osztályos koromban egy meccsen felvásároltam tökmagból, rengeteget megettem belőle, és másnap besárgulva a kórház járványosztályán találtam magam.

Az orvos nagyon ráijesztett édesanyámra, és azt javasolta, hogy néhány évig feltétlenül hagyjam abba az aktív sportolást. Osztálymeccseken, minifoci-mérkőzéséken még pályára álltam, de az edzéseket kénytelen voltam abbahagyni. Így a karrierem ezen a téren le is zárult, még mielőtt igazán elindult volna.

– Ha labdarúgói pályafutása itt be is fejeződött, milyen módon maradt mégis közel a futballhoz?

– Szurkolóként tizenöt éven keresztül, a szentgyörgyi csapat megszűnéséig minden egyes hazai mérkőzésen ott voltam a lelátón, és ha tehettem, idegenbe is elkísértem a csapatot.

Mintegy ötven kiszállást tudhatok magam mögött, megfordultam az ország legtávolabbi városaiban is, ami az akkori viszonyok között nem kis teljesítmény, ráadásul ebbe nem is számoltam bele a brassói meccseket, hiszen akkoriban Brassónak több képviselője is volt az alsóbb osztályokban.

– Miután Sepsiszentgyörgy hosszú évekig labdarúgás nélkül maradt, gondolt egy merészet, és életre hívta a Sepsi OSK-t. Hogyan született meg a klub megalapításának ötlete?

– Ez nagyon érdekesen indult, mert

amikor 2003-ban készültem házat építeni magamnak, és ehhez megfelelő területet kerestem, akkor láttam meg az újságban egy apróhirdetést, miszerint a stadion szomszédságában telek eladó. Még mielőtt megnéztem volna, már tudtam, hogy az enyém lesz, mert minden vágyam az volt, hogy a focihoz, a stadionhoz mindig közel legyek.

Azokban az években voltak ugyan próbálkozások a szentgyörgyi labdarúgás felélesztésére, de ezek sorra kudarcba fulladtak, így évekig üresen maradt a stadion. Közben nekem is megromlott az egészségi állapotom, és amikor 2011-ben már másodszor műtöttek meg gerincsérvvel, egy ideget is megsértettek, ami miatt két hónapig ágyba kerültem.

Volt tehát időm elmélkedni, és ekkor támadt az a gondolatom, hogy valamit most már nekem is kellene alkotnom, és visszaadnom ennek a városnak abból, amit addig kaptam tőle. Ekkor ugyanis már jól működött a pékségem, az emberek pedig megszerették az általunk sütött kenyeret, így megnőttek az eladásaim. Úgy éreztem tehát, hogy vissza kell adnom valamit nemcsak a városnak, hanem magamnak is, mert már nagyon hiányzott a foci.

A Sepsi OSK bárkivel felveszi a harcot az 1. Ligában, az FCSB-t is legyőzte Fotó: Beliczay László

 – Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre? Egyszemélyes vállalkozásként indult, vagy kapott segítséget más irányból is?

– A klubalapítás ötletével felhívtam Kertész Dávid barátomat, aki nem nevetett ki, hanem azonnal mellém állt, és egy hosszabb beszélgetés után már körvonalazódni is látszott, hogy mit akarunk.

Csak a csapat színeinek kiválasztásakor akadtunk el egy pillanatra,

mert a zöld-fehérben játszó női kosárlabdacsapat akkor már jelentős sikereket ért el, és kézenfekvő lett volna nekünk is ezt választani. Végül Dávid javaslatára megegyeztünk a piros-fehérben, hiszen a szentgyörgyi csapatok mindig is ezekben a színekben játszottak, így ebben a tekintetben lényegében visszatértünk a gyökerekhez. Két nappal később megkerestük az ötlettel Pozna Dávidot, az Ariadne Kft. tulajdonosát, valamint Kovács Attilát, akik rögtön csatlakoztak hozzánk, és végül négyen hoztuk létre az egyesületet.

 – Az induláskor milyen célkitűzést fogalmaztak meg? Csak rövid távban gondolkodtak, vagy már akkor hosszabb távú terveket is szövögettek?

– Kezdetben csak a pillanatnyi nehézségekre tudtunk koncentrálni, mert úgy indultunk, hogy se pályánk, se csapatunk, se edzőnk nem volt. Be kellett jegyeztetünk az egyesületet, aztán be kellett neveznünk az 5. Ligába, ám ekkor szóltak a labdarúgó-szövetségnél, hogy kötelező módon ifjúsági csapatot is kell indítani. Megkerestük Siklódi Ferenc tanár urat, akinek szerencsére volt egy csoportja, amelyet ő is éppen be akart nevezni a felnőtt bajnokságba. Meggyőztük, hogy a fiatalokat hagyja meg az ificsapatunk számára, és vállalja el a felnőtt csapat irányítását is. Csak ezek után kezdtük el összeszedni a labdarúgókat, és

így utólag nevetségesen hangzik ugyan, de újsághirdetések által próbáltunk összeverbuválni egy csapatra való játékost. Nem tudom, létezik-e egyáltalán olyan klub a világon, amely így állította össze a keretét, de nekünk ez sikerült.

Ezzel párhuzamosan aztán csatlakoztak hozzánk tapasztaltabb labdarúgók is. A célunk az volt, hogy már az első évben egy osztállyal fennebb lépjünk, és ezt sikerült is megvalósítanunk.

– Még ha kissé döcögve is, de a kezdeti nehézségek ellenére elindult a szekér, és haladt a maga útján. Mikor jutottak el odáig, hogy már a jövőt is megtervezzék, és hogyan alakult a csapat sorsa a továbbiakban?

– Nagyon hamar, már a legelső idény felénél megfogalmaztuk azt a gondolatot, hogy milyen jó lenne, ha hosszabb időre nem is, de legalább egy évig a másodosztályban szerepelne a csapat. Nem titkolom, hogy személyes ambíció is közrejátszott ebben, ugyanis volt Szentgyörgyön egy régi klubelnök, aki később Brassóban vállalt vezetői szerepet, és

azt nyilatkozta, hogy távozása után soha többé nem lesz itt még csak egy 3. ligás csapat sem. Mondtam is már akkor neki, hogy ilyet ne jelentsen ki, mert ez egyáltalán nem biztos. Úgyhogy engem nagyon fűtött a vágy, hogy neki személyesen is megmutassam, ezt nélküle is el tudjuk érni.

És lám, néhány év alatt fel is jutottunk a másodosztályba, ahol az első meccsünket éppen a Brassói FC ellen játszottuk, hazai pályán, háromezer néző előtt. Kikaptunk 3-2-re egy olyan csapattól, amely egy héttel azelőtt állt össze, és mondanom sem kell, óriási pofoncsapást jelentett számomra, és azon kezdtem el gondolkodni, hogy miképpen kerülhetnénk el a kiesést.

A szurkolók rendszerint teljes mellszélességgel támogatják a csapatot Fotó: Barabás Ákos

De aztán jöttek a jó eredmények, és felcsillant ismét a remény, hogy mégsem vagyunk olyan gyengék. A téli szünetben pedig titokban már a dobogó felé kacsintgattunk, hogy hátha sikerülne elcsípni az osztályozót érő harmadik helyet. Tisztában voltam azzal, hogy kevés eséllyel indulnánk, de ha sikerülne elhozni Szentgyörgyre egy 1. ligás csapatot, és öt-hatezer ember szurkolna nekünk, az már csak a hab lenne a tortán.

A körülmények azonban úgy hozták, hogy több ellenfelünknek is pénzügyi problémái adódtak, és így alakult ki az a szerencsés konjunktúra, hogy a feljutást jelentő második helyet gond nélkül meg tudtuk fogni.

 – Egy első osztályos csapat fenntartásához már jelentős anyagi háttérre van szükség. Hogyan sikerült ezt kialakítani?

– Egyértelmű volt, hogy stratégiát kell váltanunk és naponta azon kell dolgoznunk, hogy olyan szponzorokat találjunk, amelyek hajlandók támogatni bennünket azért, hogy meg is kapaszkodjunk az élvonalban.

Egy középmezőnyhöz tartozó 3. ligás csapatot gond nélkül fenn tudnék tartani, de támogatók nélkül ugyanez már egy másodosztályos csapat esetében is sok lenne nekem, nem is beszélve az élvonalról.

Egy évvel korábban két cég is mellénk állt, és az általuk nyújtott segítség pont elég volt arra, hogy Törökországban edzőtáborozhassunk és három játékossal megerősítsük a keretet, amivel végül is bebiztosítottuk a feljutásunkat. Az első osztályhoz viszont ennél többre volt szükség, és nagy munka volt magunk köré vonzani több szponzort is. Ehhez adódott a televíziós közvetítési jogokból származó bevétel, ami jelentős összegnek bizonyult, hiszen fedezi egy 1. ligás klub költségvetésének mintegy 30–35 százalékát.

– Hogyan tudná összefoglalni az élvonalban töltött első év tapasztalatát?

– Nagyon rövid idő állt rendelkezésünkre, és nem tudtunk kellőképpen felkészülni az 1. Liga küzdelmeire. Az elején összejött néhány győzelem, és azt is gondoltam, hogy minden rendben lesz, hiszen négy mérkőzés után hat ponttal a 7. helyen álltunk, de aztán beállt a rövidzárlat, és sokáig csak elvétve tudtunk pontot szerezni. Ekkor következett az edzőváltás, és

Eugen Neagoe érkezésével minden megváltozott.

A téli szünetben egy vérfrissítésen is átesett a játékoskeret, hiszen egy fél csapatra való új játékost igazoltunk le, akiknek többségét Neagoe jól ismerte. Persze azon is elmélkedhetnénk, hogy ha ezek a labdarúgók már a nyáron rendelkezésünkre álltak volna, akkor Valentin Suciuval a kispadon is eredményesebbek lettünk volna. Ezt már soha nem fogjuk megtudni, de úgy gondolom, hogy akkor nagy szükség volt a váltásra.

Eugen Neagoe érkeztével minden megváltozott a Sepsi OSK-nál Fotó: Beliczay László

 – Azóta eltelt egy év, az alsóházi rájátszásban nagyot alakított a csapat, most pedig a 4. helyről várja a folytatást. Mennyire elégedett azzal, amit eddig sikerült elérniük?

– Ha valaki Szentgyörgyön azt mondja, hogy ezzel a negyedik hellyel nincs megelégedve, akkor nincs miről beszélni.

Én teljes mértékben elégedett vagyok, sőt ha most valaki felajánlaná a hatodik helyet, amivel az alapszakasz végén a felsőházba juthatunk, azonnal aláírnám.

De optimista vagyok abban a tekintetben, hogy az első hat között fogunk végezni, még akkor is, ha öt nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. Az első három hely már ki van adva, és lényegében hét csapat pályázik a fennmaradó másik háromra. Lépéselőnyben vagyunk, de óriási lesz a harc a felsőházi rájátszást érő pozíciókért.

És ha ez összejön, akkor már csak az marad az egyetlen álmom, hogy az életben legalább egyszer egy Európa Liga-selejtezős mérkőzés erejéig nemzetközi porondon is megjelenjünk, függetlenül attól, hogy milyen csapat lenne az ellenfél.

 – Ehhez viszont már az UEFA által támasztott követelményeknek kell megfelelni, aminek jelenleg aligha tudnak eleget tenni. Meddig jutottak az infrastrukturális beruházások terén? Hogyan halad az új stadion építése?

– Ha már idén annyira szerencsések leszünk, hogy eljutunk erre a szintre, akkor ez azt jelenti, hogy már júliusban selejtezőt kellene játszanunk. Addig fizikai lehetetlenség megépíteni a stadiont, legfeljebb az alapozással készülnénk el.

Tehát más lehetőség után kellene néznünk, és én Kolozsvárt látom a legmegfelelőbb helyszínnek, ahova közönségünk is szívesen elkísérne.

Ha viszont erre csak két-három év múlva kerülne sor, akkor már egészen más lenne a helyzet. Jelenleg három edzőpálya készen áll, közülük kettő esti megvilágítással is rendelkezik, tehát bármikor használható. Ehhez a két pályához hamarosan lelátókat is fogunk építeni, és szeretnénk hitelesíteni is ezeket, hogy az utánpótláscsapataink ott játszhassanak, mert azért ne felejtsük el, hogy ez a beruházás elsősorban értük történik. A stadion építkezési engedélyének kibocsátása számításom szerint március közepére várható, ezt követően pedig elkezdődhet a lényegi munka.

Fotó: Beliczay László

– Az utóbbi időben a román sajtóban sok találgatás látott napvilágot a magyar kormánytól kapott kétmilliárd forintnyi támogatással kapcsolatban. Konkrétan mire használható fel ez az összeg?

– Legelőször is tisztázzuk, hogy mi erre a támogatásra pályáztunk a Magyar Labdarúgó-szövetségnél. De ezt nem a Sepsi OSK Sportegyesület nevében tettük, hanem létrehoztunk egy ettől független céget, a Sepsi OSK Részvénytársaságot, amely benyújtott pályázatára megkapta azt az összeget, amivel megépíthettük a három edzőpályát, hiszen azt csakis infrastrukturális fejlesztésekre használhattuk fel.

Tehát legyen világos, a Sepsi OSK labdarúgóklub nem pályázott, és nem is kapott semmilyen állami támogatást.

Ez pontosan azért történt így, hogy a gyanú legkisebb árnyéka se vetülhessen ránk, de a sajtó még így is nagy hűhót csinált belőle, anélkül hogy minket is megkérdezett volna erről. Mi már a kezdet kezdetén úgy indultunk, hogy átláthatóságot és tisztességet akarunk. Ezt be is tartottuk mind a mai napig, nincsenek titkaink, és nem is akarunk titkolózni. A teljes beruházást a Sepsi OSK Rt. végzi, minden dokumentálva van, bármikor ellenőrizhető.

Sokan viszont azt hitték, hogy a csapat kiváló szereplése ennek a támogatásnak köszönhető. Erről persze szó sincs, mert egyetlen lejt sem lehet átirányítani az egyesület felé, hiszen elszámolási kötelezettséggel is tartozunk, háromhavonta küldjük a jelentéseket a támogató felé.

És az sem igaz, hogy nem volt pénzügyi ellenőrzésünk.

Az állami szervek tavaly márciusban éppen a részvénytársaság könyvvitelét vizsgálták meg, és mindent rendben találtak. Jó, ha ezt is tudja a közvélemény, csak eddig ezt nem is tartottuk szükségesnek tisztázni, mert nem szorulunk arra, hogy magyarázkodjunk. Az volt a célunk, hogy mindent átláthatóan, tisztességesen és becsületesen csináljunk, és ehhez tartjuk is magunkat. 

– Minek tulajdonítja azt, hogy tavaly év végén önnek ítélték oda a román labdarúgás legjobb klubelnökének járó díjat?

– Ez elsősorban nem az én érdemem, ebben inkább a csapat szereplése volt a döntő tényező.

Természetesen az is számított, hogy kollégáimmal együtt sokat dolgoztunk a siker érdekében, valamint hogy nálunk nincsenek botrányok, de ha a csapat nem állna ilyen előkelő helyen, akkor valószínűleg nem rám esett volna a választás.

Azt viszont elmondhatom, hogy mind a labdarúgó-szövetségnél, mind a ligánál értékelik azt a munkát, amit mi itt közösen végzünk, és aminek köszönhetően az idei bajnokság meglepetéscsapatának számítunk.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat
Hallgassa online rádióinkat