Ukrajna: irányvonalak harca

Az események közismertek: nem sokkal a november 28-i vilniusi csúcstalálkozó előtt az ukrán államfő bejelentette, hogy nem írja alá a társulási szerződést az Európai Unióval. A húzást a kormány és maga az államfő is stratégiai lépésként magyarázta, gazdasági szükségszerűségnek tekintette. Az unió által kínált előnyök ugyanis elhomályosultak az orosz gazdasági embargó fenyegető árnyékában. Janukovics jobban félt az ukrán áruk orosz importtilalmától, a gázszállítási feltételek szigorításától, mint a csatlakozási feltételek teljesítésétől.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami az ukrán ellenzéket a parlament széksoraiból az utcákra, a narancsos forradalom emblematikus helyszínére, a kijevi Függetlenség térre vitte. A jelenleg börtönbüntetését töltő Júlia Timosenko volt ukrán miniszterelnök választási tömbjét és az Arszenyij Jacenyuk egykori külügyminiszter vezette Front Zmin (Változások Frontja) pártját tömörítő Batykivscsina (Szülőföld) elnevezésű egységes ukrán ellenzékhez csatlakozott Vitalij Klicsko Udar (Ütés) és a Vereckei emlékmű rendszeres meggyalázásában elhíresült szélsőséges nacionalista Oleh Tyahnibok Szvoboda (Szabadság) pártja. Az ellenzéki erők a kormány lemondását, és Viktor Janukovicsot hazaárulásért való felelősségre vonását követelték.

 Ellenséges vadász a barlang szájánál

A feszült belpolitikai légkör ellenére az ukrán államfő mégis úgy döntött, elutazik Vilniusba. Előtte azonban az állami televízióban mondott beszédében stratégiai szükségszerűségnek nevezte a döntést, és hangsúlyosan kitért arra, hogy az ország nem mondott le véglegesen a társult tagságról, mindössze későbbi időpontra teszik át annak aláírását, amikor kedvezőbb lesz a gazdasági légkör Ukrajna számára. Ezzel egyértelműen Oroszországra utalt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök sem rejtette véka alá, hogy számára kedvező ukrán verdiktum született. Elemzők szerint Oroszország nem annyira az egykori Szovjetunió tagállamainak, Kazahsztánnak és Fehéroroszországnak Moszkvából szabályozott vámunióját féltette, sokkal inkább attól tartott, hogy az euroatlanti integráció eredményeképpen Ukrajna csatlakozik a NATO-hoz, és a nagy orosz medve barlangjának nyugati szájánál megjelenik egy ellenséges vadász.

Vilniusban Viktor Janukovics megfogalmazta az unióval szemben támasztott ukrán igényeket. Ezek között szerepelt a gazdaság támogatása, a Nemzetközi Valutaalappal és a Világbankkal folytatott együttműködés megújítása, az Európába irányuló ukrán exportkorlátozások enyhítése, az ukrán gázszállítási kapacitások fejlesztése, az Ukrajnát elkerülő gazdaságtalan gázvezetékrendszer építésének átgondolása, a vízummentesség bevezetése az ukrán állampolgárok számára.

Lakat a „végső győzelemig”

Az ukrán közvélemény nem ezt várta az államfőtől, még mindig reménykedett abban, hogy az elnök valami csoda folytán az utolsó pillanatban mégis aláírja a társulási szerződést. Miután nem ez történt, országszerte tüntetések robbantak ki Ukrajna integrációs törekvései mellett. Kijevben ismét százezrek vonultak a Függetlenség térre és az utcákra. A december elsejére virradó éjszaka a Berkut, az ukrán rendőrség különleges alakulata kegyetlenül szétverte a békésen tüntető diákokat, a hírügynökségi jelentések több tucat sérültről számoltak be. A felháborodott tömeg megtámadta az elnöki hivatalt. Egyes politikai erők provokációnak tüntették fel az akciót. A világhálón egyre szaporodnak az olyan felvételek, amelyek beépített álarcos fiatalok szervezett csoportjait mutatják, ahogy szabadon vonulnak a rendőrkordon mögé, és onnan figyelik a fejleményeket.

Békés tüntetők, védtelen diákok ilyen kegyetlen feloszlatására 2004-ben sem volt példa Ukrajnában. Országszerte sztrájkbizottságok alakultak, három keleti megyében, Ternopilban, Lvivban és Ivani-Frankivszkban az önkormányzatok általános sztrájkot hirdettek. A kormánnyal szimpatizáló Régió Pártjából csoportosan lép ki a tagság. A Legfelső Tanács, az ukrán parlament ügyrendi bizottsága a kormány lemondásáról és az államfő elleni bizalmatlansági indítványról készít elő beterjesztést, előrehozott parlamenti és államfői választásokat követelve.

A tüntetők körülzárták a kormány épületét, elfoglalták a kijevi Közigazgatási Hivatal és a Polgármesteri Hivatal egy részét. Mikola Azarov miniszterelnök bejelentette: a kormány nem ura a helyzetnek, beláthatatlan dolgok történhetnek, a rendkívüli helyzet bevezetésén azonban még nem gondolkodnak.

Országszerte soron kívüli közgyűléseket hívnak össze a helyi önkormányzatok, amelyek többsége – a nyugati megyék kivételével – kormánypárti. Kárpátalján Ungvár is az országos események homlokterébe került. Előbb azzal, hogy az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora felfüggesztette tagságát a Régiók Pártjában, majd azzal, hogy engedélyezte a diákok sztrájkját, a tanítás szüneteltetését, és valamennyi bejárati ajtót lelakatoltak a „végső győzelem eléréséig.”

Általános jelenség, hogy az ellenzék radikális követeléseit – amelyek között a kormány lemondása, az államfő és a vétkesek felelősségre vonása és előrehozott parlamenti, valamint államfői választások szerepelnek – a helyi önkormányzatoknak sikerül tompítani azzal, hogy felszólítják a főügyészséget, indítson bűnvádi eljárást a brutális közbeavatkozások elrendelői és elkövetői ellen, illetve hogy az államfő oszlassa fel a kormányt. Ilyen döntés született az ungvári városi tanácsban is, ahol az ülésteremben jelenlévő tüntetők kilátásba helyezték: amíg a testület nem fogadja el az általuk felolvasott nyilatkozatot, nem engedik ki a képviselőket a teremből.

Magyar kétutasság

A kárpátaljai magyarság álláspontja nem egységes. Abban egyetértenek, hogy Ukrajnának Európában a helye, a további lépések tekintetében azonban a Kovács Miklós vezette Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség, illetve a Gajdos István parlamenti képviselő irányítása alatt álló Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elképzelése különbözik.

A KMKSZ november 25-i nyilatkozatában ez áll: a szövetség „továbbra is támogatja, hogy Ukrajna a nyugati civilizáció értékeit átvegye, és annak intézményeihez csatlakozzon”, és bízik benne, hogy újraindul a tárgyalási folyamat az unióval. Kovácsék elítélik a rendfenntartó erők túlkapásait és támogatják a vétkesek felelősségre vonását, továbbá azt, hogy Janukovics oszlassa fel a kormányt.

Az UMDSZ, amelynek elnöke a kormánypárt tagjaként ül az ukrán törvényhozásban, egyelőre elhatárolódik a vélemény-nyilvánítástól. A beregszászi városi tanács december 2-i ülése azért maradt el, mert az UMDSZ-es magyar képviselők és a Régiók Pártja képviselői nem jelentek meg.

Megjósolhatatlan, hogy mi várható a továbbiakban. Az ukrán közvélemény már megszokhatta, hogy a parlament ülését hol az ellenzék, hol pedig a kormánypárt akadályozza meg. Most, hogy felborulni látszik a Régiók Pártját támogató parlamenti többség, akár az ellenzék radikális követelései is teljesülhetnek, és ebben az esetben mind a kormánynak, mind az államfőnek távoznia kell. Az előrehozott választásokon viszont az is előfordulhat, hogy a Régiók Pártja ismét bekerül a parlamentbe, tekintve, hogy jelenleg a legszervezettebb ukrajnai politikai erő. Az ellenzéknek csak az államfő személyét és a börtönben sínylődő Julija Timosenko szabadon bocsátását illetően van konkrét elképzelése. Politikai programok ütköztetéséről senki sem beszél, mivel ilyenek nincsenek. A személyi ambíciók dominálnak az európai integrációs folyamatok és az oroszbarát irányvonal barikádharcában. A mérleg egyik serpenyőjében az oroszbarát Kelet-Ukrajna, a másikban az Európába törekvő Nyugat-Ukrajna helyezkedik el. Európának biztos, hogy nem tetszik ez a libikóka. Brüsszelben azt szeretnék, ha mind az ukrán ellenzék, mind a döntéshozó helyzetben lévők gyakrabban lapoznának bele az uniós etikai kódexbe.