
2015. szeptember 11., 18:182015. szeptember 11., 18:18
A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) Facebook-csoport internetes adatgyűjtése szerint magukat menekültnek álcázva megérkeztek Európába az iszlám terroristák. A közösségi oldalakra feltöltött fotók tanúsága szerint a jelenleg az európai városokban várakozó illegális bevándorlók közül többen az Iszlám Állam oldalán harcoltak. A titkosszolgálatok szerint is több ezer potenciális terrorista érkezhetett meg a bevándorlókkal Németországba. Kiderült, hogy az Iszlám Állam nagy tételben hamisítja a szír útleveleket.
Biankó útlevelek
A Facebookon komoly kutatómunkát végeznek a szíriai polgárháborúban elűzött keresztények. A This is Christian Syria (Ez a keresztény Szíria) közösségi profilon állításuk szerint már számos, az elmúlt hetekben, napokban Európába, döntően Németországba érkezett iszlám terroristát azonosítottak. A profil szerint ezek egyike Ahmad Abd Alkarim Alhije, a Bassár el-Aszad szír elnök ellen harcoló Iszlám Front nevű katonai szövetség Ahrar Alforat elnevezésű zászlóaljának korábbi vezetője, akit számos gyilkossággal és háborús bűncselekménnyel gyanúsítanak. A sportos testalkatú Ahmad egy szintén katonakorban lévő társával pózol a közösségi oldalra feltöltött képen Nürnberg híres szökőkútja előtt. A Facebookon működő szír keresztény ellenállók közlésük szerint más terroristákat is lelepleztek, olyanokat, akik korábban a Facebookon vagy a Twitteren „dicsekedtek” ocsmány tetteikkel, de most valamilyen oknál fogva magukat menekültnek kiadva kontinensünkön tűntek fel. Mint írják, van köztük, aki az an-Nuszra Front sorait erősítette, és van, aki az Iszlám Állam zsoldjában állt még két éve.
Hat helyen napi 24 órában, további négy bázison reggel hattól este tízig regisztrálják a magyarországi Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) munkatársai a menekülteket. Naponta 1500-2000 ember regisztrálására képesek, ám nagy a szórás. Van, akinek a nyilvántartásba vétele néhány percet vesz igénybe, de olyan is akad, akinek regisztrációja kommunikációs nehézségek vagy az együtt érkezők családi kapcsolatainak kibogozása miatt egy órát is eltart. Az év első nyolc hónapjában 145 ezer menedékjog iránti kérelmet regisztráltak, közülük alig több mint 300 fő kapott menekültstátust.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a hírek kapcsán kijelentette: szerencsés, hogy a múlt hétvégén Németországba kiengedett migránsok már nincsenek a magyar fővárosban. A német szövetségi hírszerzés igazgatója semmilyen veszélyt nem lát a migránsokban, miközben egyelőre még csak nem is tudták regisztrálni az összes menedékkérőt – jelentette ki Spöttle. Hozzátette, több arab dialektust ismer, a kiengedett migránsokat hallgatva azt tapasztalta, hogy sok közöttük az egyiptomi, a líbiai és a tunéziai, akik most szírnek vallják magukat. A német tudósítások már arról szóltak, hogy a Németországba érkező migránsok elégedetlenkednek, lázadoznak, azonnal munkát, papírokat akarnak, folytatta a szakértő, így a „német széplelkek”, akik korábban csokit és lufit osztogattak a bevándorlóknak, legalább látják, kiket is készülnek befogadni. Figyelmeztetett, hogy az Iszlám Állam zsákmányolt egy csomó biankó útlevelet a szír kormányhivatalokból, és nagyüzemben folyik az útlevél-hamisítás. A Magyarországról távozó illegális migránsok nagy része nem szír, amit szerinte az is feltételez, hogy sokaknak van vadonatúj, feltehetőleg mostanában nyomott útlevele.
Nyom nélkül
Ezek az emberek nem ma, hanem holnap lesznek veszélyesek – erősítette meg Földi László, a magyar Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója is. Szerinte ez a migránsmennyiség kezelhetetlen, ráadásul szinte kontrollálatlanul mozognak Ausztria és Németország területén. Hozzátette, a migránsok között jó néhány olyan terrorista akadhat, aki megbújva a tömegben éppen most jutott be Európa szívébe. „A bevándorlók egy része Németországban marad, más részük továbbindul Nagy-Britannia vagy Svédország felé. Noha Ausztriában is normálisak a körülmények, mégsem akarnak ott maradni. Talán azért nem, mert ezek a kevéssé tájékozott, nem igazán világlátott emberek a németek „ajánlatát” érzik a legcsábítóbbnak, és azzal a tévhittel mennek Németországba, hogy ott a megoldás, a munka, a jobb élet várja őket” – fogalmazott Földi László.
„A Magyarországra érkező emberek mindegyikét ugyanúgy nem tudjuk kontrollálni, ahogyan az Ausztriába átmenőket sem” – mondta Nógrádi György. A biztonságpolitikai szakértő emlékeztetett arra, hogy a múlt hétvégén a magyar hatóságok nagyjából 20 ezer embert engedtek ki Németországba, ennyi migránstól azonban mindkét oldal radikalizálódik, az európai őshonos lakosság is és a bevándorlók is. „A németek hétezer főt vártak, ehelyett 20 ezer érkezett, jó részük regisztráció nélkül. Nem tudjuk, mennyi lehet közülük a terrorista, mert semmilyen biztonsági szűrőn nem estek át ezek az emberek” – közölte Nógrádi, aki szerint ennek beláthatatlan következményei lehetnek. Szavaira ráerősít az is, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal adatai szerint január 1. és augusztus 31. között mintegy 64 ezer eljárást szüntetett meg a hivatal, mivel az illegális bevándorlók „kivonták magukat a menekültügyi eljárás alól”. Ez azt jelenti, hogy eltűntek a hatóság látóköréből.
Változékony felhőzet, időnként napsütés, helyenként záporok jellemzik Erdély időjárását a következő egy hétben. Jelentős lehűlés egyelőre nem várható: a változékony időjárásban a nappali csúcshőmérsékletek többnyire 14–16 Celsius-fok körül alakulnak.
A gyenge PISA-eredmények hátterében több tényező áll, de a tanárképzés átalakítása, a több iskolai gyakorlat és a személyiségfejlesztés megkerülhetetlen. Birta-Székely Noémivel, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatójával beszélgettünk.
Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul.
A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.
A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.
Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.
Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.
szóljon hozzá!