Hirdetés

Szlovák kormánytárgyalások: magyarok a mérleg nyelve?

2016. március 19., 17:482016. március 19., 17:48

2016. március 19., 17:492016. március 19., 17:49

Krivánszky Miklós

Kis országról lévén szó, a szlovákiai választások első látásra nem vetekedhetnek a most lezajlott németországi tartományi választások hírértékével. Az azonban borítékolható, hogy ami március 5-én Szlovákiában történt, hatással lesz a térség és az Európai Unió magatartására is. A papírforma szerint remélt, de azért a találgatások térfelén mozgó eredmények elmaradtak. Kivételt képez az eddig egyeduralkodó kormánypárt, a Robert Fico által vezetett Smer-SD, amely a legtöbb szavazatot (28,28 százalék) vallhatja magáénak. Esetében azonban győzelmi bukásról beszélhetünk.

Meglepetésekben tehát nincs hiány, az előrejelzések szerint a bennmaradásért küzdő SaS liberális tömörülés lett a legsikeresebb (12,1 százalék ) ellenzéki párt. Hasonlóan váratlan a Marián Kotleba besztercebányai megyefőnök szélsőjobboldali pártjának látványos bemasírozása a parlamentbe (8,04 százalék). Javított a Matovic-féle Olano-Nova párt is a maga 11,02 százalékával, de jellegénél fogva a kormányalakításnál komoly ellenszélbe ütközik. A meglepetések sorát szaporítja a „klasszikus”, eddig szintén szélsőjobbként számon tartott 8 százalékos SNS, a szlovák nemzetiek tömörülése, amely fennállása óta magyar ellenségképéről lett hírhedt. Mostani elnökük, Andrej Danko szakított a magyar kártya bevetésével és a magyar veszélyre épített pártprogrammal, a kiegyensúlyozott és felelősségteljes politikus képét építgeti. A semmiből alakult Sme Rodina (Család vagyunk) vállakózói hátterű Boris Kollár elnökkel induló friss párt 6,62 százalékot kanyarított ki magának, megelőzve a Bugár Béla fémjelezte szlovák–magyar Most–Hídat, amelyik a vártnál jóval rosszabbul teljesített (6,5 százalék).

A legesélyesebbnek vélt Siet (Háló) Procházka vezetésével csaknem kétharmaddal kevesebb választópolgárt mozgósított, mint ahogyan azt az előrejelzések jósolták. A választások nagy vesztesei viszont a szlovák kereszténydemokraták, akik a 4,94 százaléknyi eredménnyel a parlamenten kívül rekedtek. Harmadszorra sem jutott be a törvényhozásba a Magyar Közösség Pártja (MKP), ezúttal 4,04 százaléknál torpant meg. A nagyon erőteljes kampány dacára sem tudta bővíteni alapszavazói bázisát, a magyarlakta térségben a szavazói kedv alacsonyabbnak bizonyult (45–50 százalék) a szlovák régiókhoz képest (60–65 százalék). A preferenciaszavazatok tükrében jól szerepeltek a párt fiataljai. A kudarc nagy vesztese Berényi József, aki lemondott elnöki posztjáról. A Magyar Kereszténydemokrata Szövetség indulásának esélytelensége nem volt titok, az elért szerény eredmény is ezt igazolta (0,01 százalék). A kialakult eredmények szerint a parlamenti székek eloszlása: Smer 49, SaS 21, Olano-Nova 19, SNS 15, Kotleba LSNS 14, Sme Rodina 11, Most–Híd 11, Siet 10.

A választások óta elmúlt hét történései a politikai földrengésnek nevezett eseményeket tükrözik. Az erőviszonyokat teljes mértékben átrendezi a szélsőjobbos Kotlebáék térnyerése és Ficóék rossz teljesítménye. Az ellenzéki pártok igyekezete, hogy eltávolítsák a hatalomból Robert Ficót és táborát, majdnem sikeresnek bizonyult péntek estig. Az elnök által kormányalakításra felkért leköszönő miniszterelnökkel szemben a hét elejétől komolynak látszó jobboldali összefogás alakult. Több tényező viszont arra utalt, hogy túl sok az egyenetlenség a széleskörű koalíció berkeiben, ami a hétvégére megpecsételte a Fico-ellenes kormány megszületésének a reményét. Bugár Béla kritikus magatartása a kezdeti ellenzéki egység egyik bomlasztó ereje volt, amihez Andrej Danko a nemzetiek elnöke is ügyesen csatlakozott. Jelentőséggel bír Bugár Béla választások előtti kitétele is, hogy amennyiben meghiúsul a jobboldali koalíció, „kutyakötelességük kormányra lépni még a Smerrel is”. Bugárék magyar választói tábora számára nehezen fogadható el egy olyan koalíciós partner, mint az SNS, mivel amúltban ettől a párttól szenvedtek a legtöbbet a magyarok.

Uniós kontextusban a V4-ek szempontjából jobb egy stabil szövetséges Fico személyében, mint az unióval szemben nagyon kritikus Sulík. Erre utalt Orbán Viktor még a választások reggelén is, miszerint Szlovákiának stabil kormányra van szüksége. Ennek tudható be Bugárék azon döntése, hogy hétfőre tárgyalásokra hívták az MKP-t. A politológusok egyöntetű véleménye szerint a kormányalakítás láthatatlan szereplői azok a gazdasági érdekcsoportok és irányítóik, akik a különböző pártok mögött állnak. A magyar gazdasági csoport ismert alakja, Világi Oszkár szerint a Most–Hídnak csatlakoznia kéne a „standard” pártok tömörüléséhez, ami most a hétvégén meg is történt. A nemzetiek szombati pálfordulása maga után vonta a Híd és a Siet csatlakozását egy négypárti koalíció kialakításához. Idő kérdése tehát egy Fico által vezetett kormány felállása.

A Fico–Bugár -féle vasárnapi tárgyalások értelmében Bugár Béla szerint semmiféle olyan pont nem található, ami a Most–Híd prioritásait – antikorrupció, régiós politika, európai politika, kisebbségek – sértené. Még aznap csatlakozott a Siet is, amelyből tiltakozásul távozott az egyik alelnök és egy képviselő. A közvélemény közben Bugár-ellenes hangulatot vett, főleg a csalódott szlovák szavazók táborában, akik Fico leváltásának érdekében szavaztak a vegyes pártra.

Az MKP elnöksége hétfő délelőtt bejelentette, hogy a tervezett Híd–MKP tárgyalásokra nem megy el, mivel az SNS-szel semmiféle kormánytagságot sem tart elfogadhatónak. Sokan úgy vélik, hogy nem ártott volna személyesen kifejteni álláspontjukat és a kormánytagsággal járó magyar elvárásokat.

A gyors kormányalakítás kényszere a szlovák alkotmányos jogrenddel magyarázható. Többen ügyvivő kormány alakítását szorgalmazzák. A jogszabályok értelmében csak megbízott kormány működhet 90 napig: amennyiben ez idő alatt nem sikerül a kormányalakítás, az elnök köteles feloszlatni a parlamentet és kiírni az új választásokat. Ez jelenleg senkinek sem érdeke.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Változékony, de enyhe őszi idő vár Erdélyre

Változékony felhőzet, időnként napsütés, helyenként záporok jellemzik Erdély időjárását a következő egy hétben. Jelentős lehűlés egyelőre nem várható: a változékony időjárásban a nappali csúcshőmérsékletek többnyire 14–16 Celsius-fok körül alakulnak.

Változékony, de enyhe őszi idő vár Erdélyre
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Ki tanítja meg tanítani a tanárokat? A kevés iskolai gyakorlat is hozzájárulhat a romániai diákok gyenge eredményeihez

A gyenge PISA-eredmények hátterében több tényező áll, de a tanárképzés átalakítása, a több iskolai gyakorlat és a személyiségfejlesztés megkerülhetetlen. Birta-Székely Noémivel, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatójával beszélgettünk.

Ki tanítja meg tanítani a tanárokat? A kevés iskolai gyakorlat is hozzájárulhat a romániai diákok gyenge eredményeihez
2026. október 12., hétfő

Aranykapu: húsz éve „ás mélyre” a hagyományok tiszta forrásaiért

Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul.

Aranykapu: húsz éve „ás mélyre” a hagyományok tiszta forrásaiért
2026. október 06., kedd

Októberi nyárutó: záporok és lehűlés érkezik Erdélybe

A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.

Októberi nyárutó: záporok és lehűlés érkezik Erdélybe
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Nem akarnak a szászok sorsára jutni a tekei szórványmagyarok

A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.

Nem akarnak a szászok sorsára jutni a tekei szórványmagyarok
2026. október 02., péntek

Készülhet kormányra az AUR?

Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.

Készülhet kormányra az AUR?
Készülhet kormányra az AUR?
2026. október 02., péntek

Készülhet kormányra az AUR?

2026. október 01., csütörtök

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?

Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?
Kendőzetlen történelem: kié Erdély?
2026. október 01., csütörtök

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?

Hirdetés
2026. szeptember 29., kedd

Napos, száraz, kellemesen meleg idővel indul október Erdélyben

Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.

Napos, száraz, kellemesen meleg idővel indul október Erdélyben
2026. szeptember 28., hétfő

Nagyköveti elszólás és a román szuverenitás mítoszának szertefoszlása

Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.

Nagyköveti elszólás és a román szuverenitás mítoszának szertefoszlása
2026. szeptember 27., vasárnap

Hat élet, hat sors: zeneszerzők történetein keresztül kel életre a magyar zenés színpad öröksége

Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.

Hat élet, hat sors: zeneszerzők történetein keresztül kel életre a magyar zenés színpad öröksége
Hirdetés
Hirdetés