Hirdetés

Civilek és civilebbek brüsszeli panaszórája

Az elmúlt hónapok magyar ellenzéki megmozdulásai közé sorolható az a nyilvános közmeghallgatás is, amelyet január 22-én tartottak az Európai Parlament állampolgári jogokkal, bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottságában Meghallgatás az emberi jogok magyarországi helyzetéről címen.

2015. január 30., 21:192015. január 30., 21:19

Krivánszky Miklós, Brüsszel

A magyarországi belpolitikai megosztottság mértékét a hatalmat gyakorló fél a kétharmados többségi önigazolással kezeli, döntéseit ebből a kényelmi helyzetből is hozza, szentesíti. A maradék egyharmad nem tudni mekkora szegmense vélt vagy valós sérelemként éli meg a kormány minden megnyilvánulását. Brüsszelben az Ökotárs Alapítvány elnöke, Móra Veronika és Mong Attila, az Átlátszó.hu főszerkesztő-helyettese képviselte a magyar kormányt elmarasztaló magyar civil szférát, a nemzetközi térfélről Barbora Cernusakova, az Amnesty International (AI) kutatója és Anne Weber, az Európa Tanács emberjogi bizottságának tanácsadója voltak jelen. A magyar kormányt Kovács Zoltán szóvivő képviselte, távol maradt ellenben a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítója, Fritz Tamás, aki a meghívottak csoportjának kiegyensúlyozatlanságára hivatkozott, hasonlóan a Fidesz- és más néppárti képviselőkhöz. Az ülés első félórája procedurális vitával telt, amely a néppártiak kivonulásával végződött, ők azt sérelmezték, hogy az általuk kért két civilszervezetből csak egynek (CÖF) adtak lehetőséget a jelenlétre, valamint azt is, hogy az Ökotárs – amely ellen bírósági eljárás folyik – részt vehet.

Vádak, egyenlőségjelek

Mong Attila – aki a magyarországi tényfeltáró újságírás hívének tartja magát – szerint a kormány túlzott mértékben vonja felügyelet alá a médiát, ami leginkább a közszolgálati sajtónál tapasztalható. Fenyegető magatartással vádolta főleg a reklámadó révén, és észak-koreai állapotokat vizionált. A hatóságok magatartására lenne jellemző az adóhatóság, a NAV peres eljárása az Átlátszó.hu ellen, a NAV a jó hírnevének amegsértése miatt perel. Az Átlátszó.hu – amelynek anyagi támogatói között szerepel az Open Society Found és a Norvég Alap, tevékenysége kapcsán ugyanakkor különböző anyagi visszaélések gyanúja merült fel – előszeretettel veszi célba a kormányközeli szereplőket.

Mong a 2007-ben meghirdetett Budapest Szíve elnevezésű városfejlesztési programot hozta fel példaként. Az Európai Csalásellenes Hivatal (OLAF) 2014 végén zárta le a közbeszerzéseket érintő nyomozását, amelynek eredményeképpen feljelentést tett a magyar ügyészségen és az Európai Bizottságot is tájékoztatta. A jelentés szerint szabálytalanságokat észleltek a budapesti fejlesztési program keretébe tartozó felújítási munkák közbeszerzésénél.

Az Ökotárs Alapítvány elnökét, Móra Veronikát arról kérdeztük, hogy szerinte van-e alapja a kormányzati eljárásnak? Milyen lépéseket tehet még a kormány? „Természetesen nincs semmi alapjuk a kormányzati lépéseknek, a Norvég Civiltámogatási Alap jogszerűen működik, ezt a norvég kormány és az alap képviselői is többszörösen megerősítették. Adminisztrációs hibák talán nem zárhatók ki, de az nem bűncselekmény. A támadások ellenére az alap működése folytatódik, nemrég zárult a harmadik pályázati felhívásunk, most a pályázatok elbírálása zajlik, valamennyi kollégánk a helyén van, és végzi dolgát. Az olyan adminisztratív eljárások, mint az adószám felfüggesztése megnehezítheti a munkánkat, de minden jogi lehetőséget megragadunk, hogy megvédjük igazunkat.”

Móra Veronika szerint a támadássorozat hallatlan egyedi helyzet, ezért mindenki értetlenül áll a fejlemények előtt, más országban a kormányzatok örülnek, ha a civilek számára hasonló lehetőség nyílik, és együttműködnek a támogatókkal és a helyi civil lebonyolítókkal. Úgy tartja, Magyarországon sokkal kevesebb civilszervezet aktív, mint amennyit bejegyeztek. A kiszűrésüket célzó kormányzati törekvéseket üdvözli, az új idevágó törvény hatályba lépése azonban plusz adminisztratív terheket ró a civil szervezetekre.

Az Ökotárs Alapítvány egy regionális szervezet része, nemcsak határon túli magyar szervezetekkel működik együtt, hanem Csehországban, Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában működőkkel is. Romániában a besztercei Ekopolisz Alapítvánnyal és a csíkszeredai testvérszervezettel is élénk kapcsolatot ápolnak, a kisebbségi jogérvényesítés terén azonban nem tesznek különbséget a magyarországi romák és a szlovákiai magyarok között – szerintük az általános emberi jogi alapelveket kell figyelembe venni és annak megfelelően eljárni.

„Szappanopera”

Az Amnesty International eddigi magatartásából kiindulva nem tekinthető jellemzőnek a szervezet részvétele a meghallgatáson. A különböző diktatúrák embertelenségei ellen fellépő AI szakembere, Barbora Cernusakova elismerte, hogy a magyar kormány törvények révén ugyan nem korlátozza a szabadságjogokat, de nyomásgyakorlást alkalmaz. A már ismert kormánykritikák újrasorolásán túl azonban érdemben nem hangzott el új, elfogadható érv. A magyar kormány szóvivője, Kovács Zoltán felrótta az AI-nak a távolmaradását a 2006. októberi budapesti rendőri brutalitások kivizsgálásaitól, szerinte ez megkérdőjelezi az AI mostani aggodalmainak őszinteségét.

Anne Weber az Európa Tanács biztosának a magyarországi helyzettel foglalkozó 2014-es, Nils Muižniks-féle jelentésére alapozta beszámolóját. A meghallgatáson szétosztott 43 oldalas jelentés tételei a sajtószabadság, az intolerancia és diszkrimináció elleni harc, valamint a menedékjogot kérők emberi jogait vizsgálják, és a kormánynak szánt ajánlásokkal látják el. Weber kitért a már többször említett sajtót sújtó korlátozásokra, a romaellenesség továbbélésére és az antiszemita jelenségek meglétére, amelyek ellen a kormánynak hathatósabban kellene fellépnie. Megelégedéssel nyugtázta viszont, hogy a hajléktalanok jogi megítélésében az ET álláspontját fogadta el a magyar fél.

A magyar kormány álláspontját ismertető kormányszóvivő, Kovács Zoltán rendhagyó módon ítélte meg a meghallgatást és körülményeit: a „szappanopera” metafora használata a jelenlévő EP-képviselők nemtetszését, sőt megbotránkozását váltotta ki. Cecilia Wikström svéd képviselő figyelmeztette a szóvivőt, hogy a magyarországi emberi jogi kérdések megítélésében élenjáró európai intézmények és az EP képviselői nem vádolhatók hazugsággal, fontolja meg, mit mond. Kovács Zoltán számos bekiabálással tarkított beszéde az igazságügyi minisztérium állásfoglalását tükrözte, miszerint Magyarország kormánya mindig kész a nyitott kérdések megvitatására, nem szerencsés azonban a jogi és politikai kérdések összekeverése. A politikai kérdéseket politikai síkon kell kezelni, márpedig a 2014-es választások eredményei e tekintetben egyértelmű üzenetet közvetítenek a magyar választók akaratáról.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Változékony, de enyhe őszi idő vár Erdélyre

Változékony felhőzet, időnként napsütés, helyenként záporok jellemzik Erdély időjárását a következő egy hétben. Jelentős lehűlés egyelőre nem várható: a változékony időjárásban a nappali csúcshőmérsékletek többnyire 14–16 Celsius-fok körül alakulnak.

Változékony, de enyhe őszi idő vár Erdélyre
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Ki tanítja meg tanítani a tanárokat? A kevés iskolai gyakorlat is hozzájárulhat a romániai diákok gyenge eredményeihez

A gyenge PISA-eredmények hátterében több tényező áll, de a tanárképzés átalakítása, a több iskolai gyakorlat és a személyiségfejlesztés megkerülhetetlen. Birta-Székely Noémivel, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatójával beszélgettünk.

Ki tanítja meg tanítani a tanárokat? A kevés iskolai gyakorlat is hozzájárulhat a romániai diákok gyenge eredményeihez
2026. október 12., hétfő

Aranykapu: húsz éve „ás mélyre” a hagyományok tiszta forrásaiért

Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul.

Aranykapu: húsz éve „ás mélyre” a hagyományok tiszta forrásaiért
2026. október 06., kedd

Októberi nyárutó: záporok és lehűlés érkezik Erdélybe

A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.

Októberi nyárutó: záporok és lehűlés érkezik Erdélybe
Hirdetés
2026. október 05., hétfő

Nem akarnak a szászok sorsára jutni a tekei szórványmagyarok

A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.

Nem akarnak a szászok sorsára jutni a tekei szórványmagyarok
2026. október 02., péntek

Készülhet kormányra az AUR?

Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.

Készülhet kormányra az AUR?
Készülhet kormányra az AUR?
2026. október 02., péntek

Készülhet kormányra az AUR?

2026. október 01., csütörtök

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?

Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?
Kendőzetlen történelem: kié Erdély?
2026. október 01., csütörtök

Kendőzetlen történelem: kié Erdély?

Hirdetés
2026. szeptember 29., kedd

Napos, száraz, kellemesen meleg idővel indul október Erdélyben

Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.

Napos, száraz, kellemesen meleg idővel indul október Erdélyben
2026. szeptember 28., hétfő

Nagyköveti elszólás és a román szuverenitás mítoszának szertefoszlása

Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.

Nagyköveti elszólás és a román szuverenitás mítoszának szertefoszlása
2026. szeptember 27., vasárnap

Hat élet, hat sors: zeneszerzők történetein keresztül kel életre a magyar zenés színpad öröksége

Nem múzeumi anyagként, hanem ma is élő, szerethető és megszólító kultúraként szeretné bemutatni az operett és a magyar zenés színpad örökségét a Hat élet, hat sors című új kolozsvári programsorozat, amely szeptember 27-én kezdődik Kolozsváron.

Hat élet, hat sors: zeneszerzők történetein keresztül kel életre a magyar zenés színpad öröksége
Hirdetés
Hirdetés