Bali, az istenek és a mosoly szigete

Csermák Judit

Bali homokos partja, kedvező éghajlata miatt a világutazók kedvelt célpontja, a hullámlovasok hazája. Az őslakók büszkék származásukra, bárkivel elegyedtünk szóba, mindig tisztázták: ők balinézek. Az ősi nyelvet azonban már nemigen beszélik, az állami nyelv a latin betűs bahasa. A lakosok hihetetlenül kedvesek, ösztönösen érzik: a mosoly ajándékozásával saját lelküknek tesznek jót.

Pedig a történelem viharai őket is sújtották. Többek között indiai, jávai, portugál, holland hatás érte a szigetet. Kevés írásos emlék maradt fenn, az újkori holland gyarmatosítók nyomait az épületek őrzik. Az indiai hatás egyértelmű jele, hogy a lakosság több mint 90 százaléka hindunak vallja magát.

Sajátos azonban ez a hitvilág, amely magába foglalja a szellemek létét is. Lépten-nyomon találkozhatunk házi oltárokon, fákon, bokrokon elhelyezett szobrokon a polenggel, (fekete-fehér kockás textilanyag), a vallási dualizmus jelképével. Kis áldozati kosárkákban, tálkákban többnyire virággal, gyümölccsel kedveskednek a szellemeknek. Ezek az üzletek, hotelek bejáratainál is megtalálhatók, sőt a taxikban is. Egyik sofőrünk meglepő módon a kocsijában lévő háncs kosárkába pénzt is tűzött. Hiába, Mammon is isten. A hinduizmus mellett az azt megelőző íratlan szokásjog, az „adat” szabályai határozzák meg a balinézek mozgásterét. Az élet minden területét meghatározó szabályok sora a családot, a faluközösséget tekinti elsődlegesnek, ezért minden családi és falusi ünnepet a származási helyen kell ünnepelni. Jól lehet az „adat” betarthatósága omladozik, kedves ismerősünk mesélte: sofőrje hirtelen elutazott faluja templomi ünnepére, s visszatérte időpontját nem közölte. A tér s az idő fogalma más Balin, mint ahogyan mi gondolkodunk.

A szemtelen majmok napszemüvegeket lopnak

Minden falunak három temploma van. A falunak a szent hegy – a 3142 méter magas Gunung Agung tűzhányó – felé néző oldalán az isteneknek szentelt, a tenger felé eső részen a halottak, a központban az élők – a nagy templomi ünnepek, falugyűlések – szent helye fekszik. Gyakoriak az évfordulós ünnepek is, mivel a balinéz naptár 210 napos. Az egyik legnagyobb esemény az újév kezdete. Megelőző este óriási lármával a gonoszt megszemélyesítő nagy bábok elégetésével messze kergetik az ártó szellemeket. Másnap teljes csend borul Balira, elbújnak az esetleg még kószáló szellemek elől. Mivel azok így senkit sem találnak, távoznak. Az ünnep komolyságát jelzi, hogy e napon még a repülők sem közlekedhetnek.

A tipikus balinéz templomba az úgynevezett kettéhasadt kapun – a dualitás szimbólumán – keresztül léphetünk be. Ne a mieinkhez hasonló templomi építményeket képzeljünk el! Általában három, fallal körül kerített udvarban szellős, tetővel fedett pavilonok állnak. Minden templomnak van „kulkulja”, harangtornya, és több emeletes tornyai (meruk), amelyek szintjeinek száma a hely rangját mutatja. A szertartások fontos része a szenteltvíz. Tanúi lehettünk egyszer, amint a pap meghintette vele háromszor a törökülésben elhelyezkedő embereket megtisztítván a testet, a szellemet és a lelket.

A muszlimok elől menekülő jávaiak beözönlésével megerősödő hinduizmus nyoma a két leglátogatottabb tengeri templom is: a Tanah Lot és az Ulu Watu. Tengeri sziklán magasodnak, titokzatosan, „elérhetetlen” módon. Az utóbbit szemtelen majmok serege őrzi a parton. Hihetetlen gyorsasággal lopják le a napszemüvegeket a turisták fejéről. Mesélték, hogy némelyikük betanított, s van, aki baksis ellenében visszaszerzi a majmoktól az elcsent holmit.

A sziget fő temploma a Besakih birodalmi vagy anyatemplom-komplexum, ami a szent hegy csúcsa alatt helyezkedik el. Életünk egyik legnagyobb élménye volt látni a töméntelen, ünneplőbe – többnyire fehérbe – öltözött embert, ahogy fejükön az áldozati étkeket tartalmazó kosarakat egyensúlyozva áramlottak fel a hegyre; családok, egyenruhás faluközösségek, gyermekeket cipelve, öregeket támogatva lépdeltek. Szarongot, kendőt kellett nekünk is a derekunkra kötni, mivel a szent helyek csak így látogathatók. Bár kiírás tiltotta, mégis beléptünk egy áldozati udvarra, ahol éppen lencsevégre kaphattuk a szertartásos előadásra készülődő álarcos figurát. A biztonsági őr felfedezve bennünket szívélyesen kitessékelt, és kedvesen érdeklődött, honnan jöttünk. Ezt egyébként több százan megkérdezték tőlünk tíznapos ottlétünk alatt. Rendkívül sokan kértek fel barátságosan közös fotó elkészítésére.

A vízen úszó templom

Bali nevezetessége a vízen úszó templom, a Pura Ulun a Bratan tónál. A víz fölé emelkedő tornyai, mögötte a hatalmas hegyekkel lenyűgöző látványt nyújtanak. Más vallások iránt toleránsak a balinézek. A kutai turistaközpont méretes katolikus katedrálisa tömve volt a szertartáson, amelyen részt vettünk. Büszkék is lehettünk, mivel a fiatalokból álló kórust magyar karnagy vezényelte. Nagyon sok muszlim emberrel is találkoztunk, akik az idegenforgalom csábító erejének engedve költöztek át Jáváról.

Keveset lát Baliból, aki csak a tengerparti homokban sütteti magát, a sziget belseje ugyanis sok érdekes látnivalót rejt. A régmúlt idők tanúi például: Tampaksziring király sírjai, Yeh Pulu legősibb domborművei a régi emberek mindennapjairól, az Elefántbarlang, s az előtte található hatalmas rituális fürdőmedence. Ugyan 18. századi, de nagyon szép a Mengwiben található Nagy Kert Temploma, amely alacsony kőfala miatt is belátható. Az embert próbára teszik a nagy szintkülönbségek, hiszen a sziget csupán egy magyarországi megyényi területet jelent, ám több, kétezer méter feletti vulkánja van.

Bali művészeti központja Ubud, neve gyógyítót jelent, s így a sziget spirituális központjának is tartják. A környező falvak egy-egy művészeti ágra szakosodtak: fazekasok, fafaragók, textilesek, ezüstművesek ontják a változatos ornamentikával díszített tárgyakat. Az utakat kőfaragó műhelyek sora szegélyezi, amelyekben a templomok előregyártott elemei s a démonokat elrettentő szörnyűséges őrfigurák töméntelen mennyisége látható. Sajnos tapasztaltuk azt is, hogy az ősi motívumokat kommersz ábrázolások váltják fel.

Bali fővárosa Denpasar, múzeuma kedves, befogadható nagyságú, a szokásos, több udvaros, különálló épületes elrendezéssel. A kormányzati épületek, nagyobb paloták stílusa egységes, vörös téglából építették, fehér vagy szürke faragványokkal díszítették azokat. A sziget történelme során számos kis királyság alakult ki, több királyi palota is látogatható. Jó szívvel ajánlhatjuk a Mengwiben találhatót, ahol a berendezett pavilonok láttán az ember úgy érzi, ezeket tényleg használják.

Tiltott kakasviadal az iskola közelében

Noha a kakasviadal ma már hivatalosan tiltott, mi is láttunk kívülről olyan helyet, ahol éppen küzdelem zajlott. Egy kedves magyar ismerős mesélte, hogy iskolája mellett rendeztek harcokat, s így elég nagy hangzavarban kellett a gyermekekkel foglalkoznia. A szórakozás ősi formája a tánc. A hagyományos táncot – amely apró mozdulatokkal szinte egy-egy történetet fejez ki – már gyermekkorban kezdik tanulni. A gamelán zene speciális hangzása is hozzátartozik Balihoz.

A közlekedés sok türelmet igényel a szigeten. Bár a távolságok nem nagyok, a hihetetlen mennyiségű motorkerékpár, autó miatt sokáig tart eljutni valahová. Egy ismerősünkhöz igyekezve a húsz kilométeres utat például több mint egy óra alatt tettük meg. Reggelente félelmetes látvány az északi hegyekből lezúduló motorkerékpárok tömege, tulajdonosaik délre tartanak dolgozni a turistaövezetbe. Elképesztő, ahogy egy család együtt utazik egy motoron: a szülőkön bukósisak, két gyermek beszorítva közéjük sisak nélkül. A legmegdöbbentőbb az volt, amikor mindehhez még egy másféléves forma fiúcska is hozzátartozott, akit a papa lenn a két lába között tartott. A taxi nem drága, s még olcsóbb, ha az úgynevezett bemókkal, kis buszokkal utazik az ember. Ezekben azonban nincs légkondicionálás, a párás meleg pedig embert próbáló, a leszakadó monszunesőt pedig a rozzantabb bemókban nem lehet szárazon megúszni. A sziget egyébként sokat spórolhatna, ha nem festenék fel az utakra a közlekedési jeleket, mivel a közlekedők úgysem tartják be a szabályokat.

Mint a világon mindenhol, Ba­lin is élnek magyarok, egy csoportjukkal alkalmunk volt találkozni. A legtöbben az indonéz állam által meghirdetett ösztöndíjprogram keretében kerültek ki. Társat találtak maguknak, családot alapítottak. Elmondásuk szerint megragadta őket Bali misztikuma, amit igazán az ott több időt eltöltő érezhet meg. Érdekes volt hallgatni munkavállalási tapasztalataikat. A máris túlzsúfolt szigeten (mintegy négy millióan élnek) csak meghatározott időre adnak engedélyt dolgozni, s aki ott él, annak igazolnia kell, miből tudja eltartani magát.

Bali varázslatos: a sok helyen teraszosan megművelt zöldellő rizsföldek, a gondosan kiépített és a világörökség részét képező szigetet behálózó öntözési rendszer, a pálmafák, a bambuszerdők, a kávéfák, a különleges gyümölcsök, a tűzhányók, a hegyekből lezúduló folyók, a tengerpart, a batikolt kelmék és a sok mosoly – megunhatatlan. Európába visszatérni a bús, komor, érzelemnyilvánítás nélküli arcokat látva furcsa volt. Ám Balira visszagondolva önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám.