
2013. június 27., 20:232013. június 27., 20:23
Harmincöt fokos melegben mosolygott rá a szerencse a szakmát komolyan vevő román szatirikus lapok szerkesztőire: a Nagy-Románia Párt (PRM) 24 megyei szervezetének képviselői megvonták a bizalmat Corneliu Vadim Tudor pártelnöktől (képünkön) és az alakulat ügyvezető elnökségétől. A vezér egy legyintéssel elintézte őket: az ülést alapszabály- és törvényellenesnek nyilvánította, a renitenseket kizárással fenyegette meg. És azt üzente a párttagságnak: a Nagy-Románia Párt márkanevet ő jegyeztette be a szabadalmi hivatalnál, nélküle nincs párt, sem élet. A főnök menesztéséről döntő ülésen amúgy arról is határoztak, hogy módosítják a PRM alapszabályzatát, a párt vezetését a hamarosan esedékes tisztújító kongresszusig egy átmeneti politikai vezetőtanácsra bízzák.
Polihisztor néptribun
Vadim, akit néptribunként aposztrofálnak, különleges figurája a perverz műsorszerkesztőkkel teletűzdelt román médiának. A România TV szerkesztői a muskátlik hervadásának riasztó jelenségét tárgyaló beszélgető műsorba is meghívják, hogy kommentálja az eseményeket, a szatirikus lapok szerkesztői pedig gyakorta ábrázolják Napóleonként kényszerzubbonyban, és állandón felemlegetik, hogy elfelejtette bevenni a nyugtatóit.
Rászolgált. 2002 márciusában például Kolozsváron, ahol Gheorghe Funar polgármesterségének tizedik évfordulóját ünnepelték, kifejtette, hogy „március 15-e Cézár meggyilkolásának az évfordulója, és ha akkor, Kr. e. 54-ben lettek volna magyarok, biztosan részt vettek volna ebben a gaztettben.” Az esemény emlékére egy magyar-űző bibliával ajándékozta meg Funart, akinek az a szent feladat jutott, hogy legyőzze a horthysta hidrát. Ezért okozott meglepetést, hogy a főnököt felfüggesztő ülésen Gheorghe Funar nemcsak részt vett, de maga jelentette be az elsöprő többséggel meghozott, a PRM állandó és igazgatótanácsának, valamint elnökének leváltásáról szóló döntést. Erre a „főnök” habzó szájjal annyit mondott, hogy a puccskísérlet mögött a PSD állna és, természetesen, az ősellenség magyarok. Az előbbiek csak be akarják olvasztani a párttagságot, az utóbbiak meg elpusztítanák.
Puccs Waterloonál
Ami a pártját illeti, a Cațavencii így ír róla: „Hatalmas megdöbbenést váltott ki Vadim Tudor barátainak körében a hír, hogy eltávolították pártjának éléről. A Néptribun közeli barátai azt mondják, hogy a főnök hirtelen elkezdett beszélni egy titokzatos pártról, amelynek ő lett volna az élén, és amely több mint 50 százalékos támogatottságot élvez, mert soha nem volt hatalmon és nem korrupt. A képzeletbeli párt, amit eddig vezetett volna, nacionalista, szocialista és a hazafiak pártja, tagjai között vannak kultúremberek és szemetek is, de ez utóbbiakat azonnal lapátra teszi, ahogy visszakerül az élére – mesélte egy régi barát.
Ha a párt valóban létezett volna, mi is hallunk róla, részt vett volna a tavalyi választásokon, ahol valószínűleg 3–4 százalékos támogatottságot szerez, mint bármelyik kicsi és retrográd pártocska, amely valamit is ad magára. De nem tette. Még meg is gugliztuk, de nem találtunk semmit. Ez csak egyike lehet barátunk nagyon részletes és összefüggő hallucinációinak. És nem is ez lenne a legelső – nyilatkozta ugyanaz a barát.”
Mert nem ez az első alkalom, amikor Corneliu Vadim Tudor a nyilvánosság előtt képzelt személyekről, népekről vagy nem létező rasszokról beszél. Öt évvel ezelőtt valóságos keresztes hadjáratot indított egy Romániával szomszédos képzeletbeli nép ellen, amelyről azt állította, hogy el akarja rabolni Vâlcea megyét, ahogyan azt a történelem folyamán már számtalanszor megtette. És hogy még meggyőzőbb legyen az érvelése, Vadim az érdeklődőknek mutatott is egy fényképet Vâlcea megyéről – a kép egyértelműen bizonyította, hogy a képzeletbeli szomszédaink el akarják rabolni – írja Dan Panaet a Cațavenciiben. A Kamikaze üzenőfaláról gyűjtött néhány róla szóló viccet is. „Corneliu Vadim Tudor már nem a Nagy-Románia Párt elnöke. Az egész tevékenységének szóló tisztelet jeléül úgy tűnik, hogy az Elba szigetén lévő PRM alapszervezethez száműzik. Több személyiség is jelezte, hogy ha Vadimot nem zárják ki a Nagy-Románia Pártból, akkor ők távoznak. És nagy nevekről van szó, Napóleonról, és még nagyobbakról. Vadim azt kérte, hogy játsszák újra a puccsot. Waterloonál.”
Kisrománia párt
A pártot, amelynek „márkatulajdonosa” Corneliu Vadim Tudor, 1991-ben alapították, és egy wikibejegyzés szerint egészen a 2008-as választásokig minden évben átlépte az 5 százalékos küszöböt. Két vezető személyisége Vadim Tudor elnök, főtitkára Gheorghe Funar is szélsőségesen magyarellenes kijelentéseiről és tetteiről ismert. 2004-ben volt a csúcson, a parlamenti választáson 11,5 százalékos támogatottságot ért el – akkor a harmadik legnépszerűbb román párt volt –, a 2008-as parlamenti választáson viszont már nem jutott be a parlamentbe. A 2009-es európai parlamenti választásokon a párt 8,65 százalékos eredményt ért el, a lista első helyét Corneliu Vadim Tudor pártelnök foglalta el, a másodikat pedig a Steaua labdarúgóklub tulajdonosa, Gigi Becali.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!