Hirdetés

Új védelmi intézkedések Magyarországon

Budapesti vendéglő bejárata. Az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre szolgálhatnak ki •  Fotó: MTI

Budapesti vendéglő bejárata. Az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre szolgálhatnak ki

Fotó: MTI

Magyarországon hatályba lépett a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló kormányrendelet, amely új szabályokat vezet be. Este 8 óra és reggel 5 óra között kijárási tilalom lépett életbe.

EN-összeállítás

2020. november 11., 20:192020. november 11., 20:19

A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese, Kiss Róbert szerdai online sajtótájékoztatóján közölte, kedden az Országgyűlés elfogadta a koronavírus-világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényt. A budapesti szakember felhívta a figyelmet a korábbi, maszkviseléssel és a védelmi távolságtartással kapcsolatos szabályokra is, amelyek továbbra is érvényben maradnak.
Az MTI tájékoztatása szerint Kiss Róbert arra emlékeztettet, hogy a 6. életévét be nem töltött kiskorúak kivételével a tömegközlekedési eszközökön, illetve azokon a helyeken, ahol tömegközlekedési eszközre várakoznak, az üzletekben, bevásárlóközpontokban, közlevéltárakban, nyilvános magánlevéltárakban, az ügyfélforgalom számára nyitva levő helyiségekben, az egészségügyi intézményekben és a szociális intézményekben kell a maszkot viselni. Ha nem, vagy nem megfelelően viseli ezeken a helyszíneken valaki a maszkot, akkor az utazásból kizárható, a helyszínről való elküldéséről pedig az üzemeltetőnek kell gondoskodnia, szükség esetén a rendőrség bevonásával.
Tájékoztatása szerint új elemként jelenik meg az éjféltől hatályba lépett jogszabályban, hogy a polgármesterek felhatalmazást kapnak arra: önkormányzati rendeletben határozzák meg a tízezer főnél nagyobb lakosságú településen azokat a közterületeket és nyilvános helyeket, ahol kötelező a maszk viselése. Sporttevékenység során, parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező – tette hozzá Kiss Róbert.
A kijárási tilalommal összefüggésben elmondta:

este 8 óra és reggel 5 óra között mindenki köteles a lakóhelyén, tartózkodási helyén vagy szálláshelyén lenni. Ez alól a munkavégzés jelent kivételt, valamint ha valaki a munkahelyére megy, vagy onnan tart az otthonába, szálláshelyére.

Hirdetés

Szintén kivételt jelentenek a versenyszerűen sportolók, ők az éjszakai kijárási korlátozások idején is elhagyhatják az otthonukat, ha edzésre, sportrendezvényre mennek, vagy épp az edzésről, sportrendezvényről tartanak haza.
A kijárási tilalom alóli mentesüléshez a „munkavégzésről szóló igazolás” nyomtatvány kitöltése szükséges. A nyomtatványt a munkáltató tölti ki és visszavonásig érvényes. Az igazolást a munkavállalóknak maguknál kell tartaniuk és rendőri intézkedés esetén fel kell tudniuk mutatni.
Ugyancsak el lehet hagyni a lakóhelyet vagy szálláshelyet kutyasétáltatás céljából, de csak 500 méteres körzetben.

Az új védelmi intézkedések tilalmait felsorolva az alezredes felhívta a figyelmet arra, hogy tilos rendezvényt, gyűlést, kulturális eseményeket, karácsonyi vásárokat szervezni és tartani, az éttermek nem fogadhatnak vendégeket, csak elvitelre szolgálhatnak ki. Később, újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: az éttermekbe be lehet menni addig, amíg valaki megkapja az elvitelre kért ételt, de ez idő alatt is viselnie kell maszkot. További szigorítások között említette, hogy a gyógyszertárak és benzinkutak kivételével az üzletek 19 óráig maradhatnak nyitva, a szolgáltatók és a szolgáltatások, például a fodrászok, a masszőrök, a személyi edzők a kijárási tilalom szabályai mellett a szokott rendben végezhetik munkájukat.

A szállodák turistákat nem fogadhatnak, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkező vendégeket.

A sportrendezvények nézők nélkül, zártan tarthatók meg. Szabadidős létesítmények használata tilos, így nem látogathatók a fitnesztermek, a színházak, a cirkuszok, az uszodák, a közfürdők, a múzeumok, a könyvtárak, a mozik, az állatkertek, a vadasparkok, a korcsolyapályák, a kalandparkok, a játszóházak és a vidámparkok.
További szigorítás, hogy magán- és családi rendezvényeket is legfeljebb 10 fővel lehet megtartani, temetésen legfeljebb 50-en vehetnek részt, az esküvőket pedig lakodalom nélkül rendezhetik meg és csak meghatározott személyek vehetnek részt azon.

A védelmi intézkedések betartását a rendőrség ellenőrzi és munkájukban a honvédség hivatásos állománya is segítséget nyújt.

A rendőrségnek továbbra is van kereskedelmi hatósági jogköre, így ha egy üzletben szabálytalanságot tapasztalnak, akár be is zárathatják azt.
A bírságokról szólva elmondta: a helyszíni bírság 5 ezer forinttól 150 ezer forintig, de ismételt szabálysértés esetén 200 ezer forintig is terjedhet, míg szabálysértési eljárásban a bírság összege az 500 ezer forintot is elérheti.
Kérdésre válaszolva elmondta: a maszkviselési kötelezettséget már szeptember 21. óta ellenőrzik, a tömegközlekedésben eddig 849 emberrel, az üzletekben 2629 emberrel szemben kellett intézkedniük mulasztás miatt. Vendéglátóhelyeken a szabályokat be nem tartókkal szemben 106 esetben intézkedtek és 42 üzemeltetővel vagy tulajdonossal szemben is fel kellett lépniük, mert nem gondoskodtak a szabályok betartatásáról. Hozzátette: a rendőrség mindig arányosan és a szükséges mértékben alkalmazza a szankciókat.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés