Hirdetés

Új borásznemzedék születik

Mintegy kétszáz palack bort küldtek be a gazdák •  Fotó: Haáz Vince

Mintegy kétszáz palack bort küldtek be a gazdák

Fotó: Haáz Vince

Egy híján kétszáz palack bor sorakozott a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyik hűvösebb, emeleti termében, és a neves magyarországi és erdélyi borszakértők véleményére várt. Évről évre egyre többen küldik el palackozott nedűiket a megmérettetésre.

2017. május 06., 13:522017. május 06., 13:52

2017. július 06., 22:182017. július 06., 22:18

Az Erdélyi Szőlőhegyek Borversenyt immár 18. alkalommal szervezték meg az elmúlt hétvégén. Korábban már Dicsőszentmártonban is tartottak ilyent, idén azonban azért esett a választás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem marosvásárhelyi karára, mert erősíteni akarták a kapcsolatot az akadémiai körök és a borászok között. Nyárádi István, a kertészmérnöki tanszék egyetemi adjunktusa szerint tárt karokkal fogadták a borversenyt, hiszen az egyetem marosvásárhelyi karán kertészmérnökképzés is folyik. Itt gyakorlatilag azokat a szakembereket nevelik ki, akik a szőlőtermesztést is magas szinten képesek művelni, és minőségi borokat tudnak majd készíteni.

„A jó bor sok tényező együtteséből születik, és termőhelyi, technológiai adottságok kiváló társításának végeredménye, amihez hozzájárul egy jó talajtanos, egy jó szőlőtermesztő és egy jó borász, aki ismeri a szőlő élettanát, s mindent megtesz annak érdekében, hogy a végtermék ízben és beltartalmi értékekben gazdag legyen” – magyarázza a szakember a jó bor titkát.

Hirdetés
Kentelki Endre egyetemi oktató bort kóstol •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Kentelki Endre egyetemi oktató bort kóstol

Fotó: Haáz Vince

Rekordnak számító borválaszték

A hivatalos megnyitón Sebestyén Csaba, a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének elnöke és parlamenti képviselő felkérésére a jelenlevők egyperces csenddel adóztak a borverseny megálmodója, dr. Csávossy György emléke előtt. Főszervezőként Sebestyén Csaba elmondta, hogy a vándorverseny célja lehetőséget teremteni a kis bortermelőknek a bemutatkozásra és a megmérettetésre. „Az első versenyeken még pillepalackokban küldték, hozták a bort, de ma már palackozott, címkézett borokat kapunk, idén 199 mintát hoztak, ez rekordnak számít. A gazdák odafigyelnek a zsűri tanácsára, kritikájára, évről évre érződik a fejlődés, a minőségi javulás.” A gazdaegyesület elnöke szerint a verseny elérte célját, hiszen sok gazda fejleszti gazdaságát: a Küküllő mentén, de a Szi­lágyságban is kialakítottak alternatív értékesítési helyeket, például olyan borpincéket hoztak létre, ahol egy-két autóbusznyi vendéget is fogadnak, és ahol két-három gazda borát lehet megkóstolni és megvásárolni. A gazdák emellett borutak kialakítását tervezik, felismerve, hogy nem elég a minőségi bort megtermelni, azt el is kell juttatni a vevőhöz.

A megnyitón köszöntötték dr. Csige Sándor vezető magyar konzult és dr. Sándor Tibor Lászlót, Magyarország bukaresti nagykövetségének mezőgazdasági attaséját és többek között azt a román bortermelőt is, aki részt vett a megmérettetésen. A Szatmár megye több településéről, Nagykárolyból, Bihar megyéből – Bihardiószegről, Székelyhídról – Szilágykrasznáról, Nagyenyedről, Ménesről, Bala­vásárról, Kelementelkéről és sok más településről beérkezett borokat négy bizottság bírálta el a százpontos rendszer alapján. Legnagyobb választék a tavalyi fehérborokból volt, de mintegy félszáz vörösbort és nyolc rozét is hoztak a gazdák.

A zsűri tagjainak Erdély legjobb nedűit kellett díjazniuk •  Fotó: Haáz Vince Galéria

A zsűri tagjainak Erdély legjobb nedűit kellett díjazniuk

Fotó: Haáz Vince

Zelnik József, Módos Péter, Légli Ottó és Pásztor István elnökletével a borbírák kis zsákokba rejtett üvegekből töltött kortynyi borokat ízlelgettek, majd pontoztak. Elég volt, ha csak a végső számot megadták, de lehetőségük volt külön is lejegyezni, hogy hányassal jutalmazzák a kóstolt bor színét, ízét, illatát, savasságát. Nem hiányzott asztalukról a víz és a kenyérfalatka sem, hiszen ha az előzsűrizés során a megfelelő sorrendbe tették a borokat, még akkor is megtörtént, hogy egy-egy bor olyan karakteres volt, hogy csak kenyérfogyasztás után lehetett a következőt értékelni.

Bár bevett szokás, hogy a hivatalos zsűrizés mellett, a folyosón álló meghívottak és gazdák is értékelik, kommentálják a zsűritől kihozott borokat, ezúttal ez elmaradt, mert az egyetem folyosóján nem volt illendő borozgatni. De a szervezők lehetővé tették, hogy az ebédnél mindenki megkóstolhassa a beküldött borokat.

Erdélyi fajták a menők

Balla Géza ménesi borász, a Magyar Borakadémia tagja érdeklődésünkre elmondta: örömére szolgál, hogy az elmúlt 15 évben nagy előrelépés történt az erdélyi bortermelés területén. Új szőlőterületek jelentek meg, újratelepítések történtek 10-20-50 vagy akár 100 hektárokon is. A gazdák minőségi szőlőt ültetnek, és igyekeznek minőségi borokat készíteni. Egyre nagyobb területeken termelnek szőlőt, és a borokat értékesíteniük kell ahhoz, hogy a munkát folytatni tudják. A jeles borász szerint ez csak akkor lehetséges, ha olyan minőségi borokat készítenek, amely megállja a helyét bármilyen piacon, nemcsak Erdélyben, Romániában, hanem külföldön is, Európában vagy akár a felfutó ázsiai piacokon is. „A borpiacon ádáz versengés folyik, és csak a minőségi borokkal tudunk előrelépni. Ezt az erdélyi magyar gazdák megértették, és ma már a minőség irányába haladnak. Sok erdélyi bor már külföldi versenyeken is megméretkezett – nagy részük magyarországi nemzetközi borversenyeken is –, tehát a gazdák tudják, mit jelent a minőség” – fogalmazott Balla Géza.

Arra a kérdésre, hogy az erdélyi borosgazdáknak mekkora esélyük van ebben a kíméletlen európai versengésben helytállni – olyan körülmények között, amikor egy hazai borász sokkal kevesebb támogatást kap, mint a francia például –, a szakember elmondta: Erdélyben fantasztikus adottságok vannak mind a fehér, mind a kék szőlő termesztésére, és a gazdák tudják, mennyire fontos a hozzáértés és a technológia. Tudják, hogyan kell jó minőségű szőlőből jó minőségű bort készíteni. „A versenyeken eredményt felmutató erdélyi bortermelőink nem kezdő gazdák: nagy részük tisztában van vele, mit vár el a vásárló a minőségi bortól. Erdélyben vannak jellegzetes szőlőfajták, borvidékek, s ezt az adottságot ki kell használni. A Küküllő mentén például a királyleányka, Ménesen a kadarka, vagy más olyan jellegzetes szőlőfajták sorakoznak, amelyekkel harcba lehet szállni a külföldi borokkal is. Nekünk ezekkel a jellegzetes fajtákkal kell harcolnunk. Némiképp mellőzhetjük a cabarnet sauvignont vagy chardonnay-t, mert a világpiacon igazság szerint ezekkel nem tudjuk felvenni a versenyt. De a helybeli, jellegzetes erdélyi fajtákkal biztos, hogy bárhol meg tudjuk állni a helyünket” – magyarázta a szakember.

A siker egyik titka a palack és a címke

Balla Géza szerint a gazdák meg kell értsék, hogy pult alatt, pillepalackokban árult borokkal nincs előrehaladás, ezek csak rövid távon hoznak pénzt a házhoz. Minden borosgazda be kell zárja a kört, vagyis a megtermelt szőlőt nem szabad eladnia, hanem legjobb tudása szerint dolgozza fel, majd a bort palackozza, és lássa el címkével. Azaz szépen mutasson a végtermék, amikor a fogyasztó elé kerül. „Ha mindezt megteszi, akkor nyugodt lehet, hogy minőségi bor van a palackban, és megfelelő áron tudja értékesíteni. A termelők többsége már megtanulta, hogy mit jelent a minőségi kínálat. Most a fogyasztót is meg kell erre tanítani, hogy értékelje a minőséget, és fizesse is meg. Jó hír, hogy a vásárlók egyre inkább odafigyelnek a minőségre is. Amikor a borosgazda terméke piacra kerül, senki nem azt nézi, hogy anyaországi, erdélyi vagy konstancai a termelő, hanem a minőség az elsődleges. Ha a minőség megfelelő, akkor ezután is leveszi a polcról a bort, ha nem, akkor mást keres” – magyarázza a siker titkát a ménesi borász.

A borversenyen egyértelművé vált, hogy az erdélyi gazdáknak jó a kapcsolata a magyarországi szakmai körökkel, akik tanácsaikkal segítik őket. A piacon azonban verseny van, s az erdélyi gazdák tudják, hogy a maguk útját kell kitaposniuk. Az idei borverseny újdonsága, hogy a megmérettetésen szereplő és díjazott borokról, valamint a borosgazdák pincészeteiről kiadvány fog készülni Erdélyi Borkiválóságok címmel. Ezt lapozgatva is ötletet kaphatunk, hogy Erdélyben hol ihatunk és hol vásárolhatunk helyi termelésű, minőségi bort.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés