Hirdetés

Új anyaország a bizonytalan világban

EN-összeállítás

2014. július 31., 23:212014. július 31., 23:21

Az új magyar államszerveződés alapja egy munkaalapú állam, amely nem liberális természetű – erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök a 25. Tusványoson tartott előadásában. Elöljáróban kijelentette: a morális egyensúly megnyilvánulásának tekinti a kétharmados győzelmet, hiszen 2004 decemberében az államhatárokon kívül élő magyarok visszafogadása ellen szavazó erők „úgy nyerték el méltó büntetésüket”, hogy a határon túli magyarok voksaival jött össze a Fidesz–KDNP kétharmada.

Az új kiindulópont

Az elmúlt negyedszázadban felnőtt egy olyan nemzedék, amely személyes élmények híján már nem tud referenciapontként tekinteni a rendszerváltásra, jelentette ki a miniszterelnök. A 2008-ban kezdődő világgazdasági-világhatalmi átrendeződés azonban számukra is kiindulópont lehet. Orbán szerint a 2008-as nyugati pénzügyi válság hasonló jelentőségű változást indított el, mint amilyen az első és a második világháború után, illetve 1990-ben zajlott le, csak az emberek számára nem annyira volt egyértelmű, hogy másnaptól gyökeresen megváltozott világban fognak élni. A világban versenyfutás tapasztalható annak az államformának a „kitalálásáért”, amely leginkább képes sikeressé tenni egy nemzetet. A mai elemzések sztárjai pedig nem nyugatiak, nem liberálisok, talán nem is demokráciák, és mégis sikeresek: Szingapúr, Kína, India, Oroszország, Törökország. „Megpróbáljuk megtalálni a Nyugat-Európában elfogadott dogmáktól és ideológiáktól elszakadva azt a közösségszervezési formát, azt az új magyar államot, amely évtizedes távlatban képes versenyképessé tenni a mi közösségünket a világ nagy versenyfutásában” – fogalmazott Tusványoson Orbán.

Szakítás a liberális módszerekkel

A kormányfő szerint szakítani kell a liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel, miután a korábbi liberális magyar állam nem védte meg a közösségi vagyont, az országot az eladósodottságtól, a családokat az adósrabszolgaságtól. „A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell – fogalmazott Orbán Viktor. – Ilyen értelemben a Magyarországon épített új állam egy nem liberális állam.” Szerinte a jóléti állam és társadalmi rendszer kimerítette tartalékait, sikertelenségre van ítélve.

Mint mondta, határozottan ellenzi azt az európai politikát, amely elfogadja és támogatja a bevándorlást. Ezt határozottan, világosan és szelíden ki kell mondani, fogalmazott, bár ezt még nem tudta európai állásponttá tenni. A bevándorlás támogatása helyett a munkaképes, de jelenleg megfelelő képzettséggel nem rendelkező népcsoportok segítése lenne az okos politika. „El fog jönni az az idő, hogy kérdésessé válik a nemzetállamok etnikai alapja. Ezt akarjuk?” – tette fel a kérdést, hozzátéve: nem akarunk Amerikai Egyesült Államokat csinálni Európából.

Önriogatás volna azt mondani, hogy „besodródunk az orosz medve ölébe”. Magyarország a NATO és az EU tagja, a külkereskedelmi mérleg több mint kétharmada az unió felé irányul, ami egészségtelen arány. Az lenne az egészséges, ha ez 50 százalék lenne, a másik fele pedig a világ más pontjaira irányulna. Ami most történik Oroszország és a nyugati világ viszonyában, az nagyon rossz Magyarország számára, amelynek az érdeke az lenne, hogy Oroszország ne szakadjon le a nyugati társadalmi fejlődéstől. Orbán úgy látja: azt a célt kell kitűzni, hogy a világ valamennyi jelentős szereplője Magyarország sikerességében legyen érdekelt. A miniszterelnök ezt tekinti nemzeti külpolitikának. Emberi jogi tételek felmondása helyett konkrét, kapcsolatközpontú együttműködéseket kell kialakítani.

Tőkés László: az autonómia ideje
Tőkés László európai parlamenti képviselő a „lészen autonómia” kijelentéssel parafrazálta a bibliai „legyen világosság” gondolatot, illetve Gábor Áron 1848-as „lészen ágyú” kijelentését a 25. Tusványos zárónapján tartott előadásában. A politikus vitába szállt azzal a tusványosi gondolattal, hogy 25 év múlva már az autonóm Székelyföld lehet a gazdája a szabadegyetemnek. „Legyen világos: nincs másik 25 esztendőnk a tehetetlen kivárásra. Most kell cselekedni, most van itt az ideje az autonómiának” – jelentette ki.
Tőkés László szerint Romániában nem zárult le a rendszerváltás, mert még mindig az utódkommunisták vannak hatalmon. „Nem engedünk a ’48-ból, ’56-ból és ’89-ből. Befejezetlen forradalmainkat be kell fejeznünk, a rendszerváltozást be kell fejeznünk” – fogalmazott. Úgy vélekedett, Európa is megérett a rendszerváltozásra, mert jelenleg még elutasítja, hogy az őshonos kisebbségi közösségek ügyeivel foglalkozzék. Szolidárissá kell válnia a nemzeti kisebbségek törekvéseivel, mert „magunktól nem leszünk képesek véghezvinni a kívánt változásokat.” Az autonómiaigény meghallgattatása érdekében a magyar közösségek képviselőinek ugyanazt kell mondaniuk. Európának nincs mit kezdenie az autonómiával, ha a magyar vezetők mást és mást mondanak ebben a tárgyban – jelentette ki Tőkés.

A Déli Áramlatról szólva kiemelte: szolidárisak az ukrán néppel, egy ország területéből nem lehet területeket elvenni, tudatában vannak az ott uralkodó borzalmas gazdasági állapotoknak. Szerinte hamarosan Oroszország nem szállít már gázt Ukrajnának, mert utóbbi nem tud fizetni, s így előbb-utóbb blokkolódik az Európába érkező gázszállítás is. „Az a magyar érdek, hogy legyen olyan gázszállítási mód, ami egy ilyen helyzetben is biztosítja az ellátást. Saját érdekeinket nem szabad odadobni egy ilyen konfliktusban” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Megteszik, amit lehet

Ha az erdélyi közösség abba a helyzetbe kerülne, hogy a neki járó forrásokat a román költségvetésből nem kapja meg, számíthat Magyarország támogatására – jelentette ki a Tusványoson Orbán Viktor. Az így elveszített forrásokat azonban a magyar gazdaság jelenleg nem tudja teljes egészében pótolni. A romániai magyar politizálás fontos részének kell lennie megszerezni az Erdélyt illető költségvetési forrásokat azon intézmények fenntartására, amelyek állampolgári jogon járnak – fogalmazott a miniszterelnök.

A román–magyar viszonyról szólva kiemelte: a tisztelet és a nyitottság a kulcskérdés, és azt ígérte, továbbra is megadja a tiszteletet, ami kijár a román népnek és a vezetőinek, és mindig nyitott lesz azon kérdésekre, amelyek megtárgyalása indokolt. „Ennyit tudunk, és ennyit meg is fogunk tenni” – hangsúlyozta Orbán.

A bizonytalanság biztossága

A kormányfő rámutatott: a világban bármi megtörténhet, ám a bizonytalan jövő sok esélyt és lehetőséget is tartogat a magyar nemzet számára. „Félelem, begubózás és visszahúzódás helyett bátorságot, előretekintő gondolkodást, ésszerű, de bátor cselekvést javaslok a Kárpát-medencei magyar közösségnek, a világon szétszóródott teljes magyar nemzeti közösségnek. Könnyen lehet, hogy – mivel bármi megtörténhet – eljön a mi időnk” – zárta tusnádfürdői előadását a miniszterelnök.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés