Hirdetés

Tóásó Előd: szabadságért beismerés

Hazatérhet Bolíviából Tóásó Előd, ám ehhez még számos bürokratikus akadályt kell legyőznie. Tóásót február 20-án fegyveres felkelésben való bűnrészességért öt év tíz hónap szabadságvesztésre ítélték vádalku keretében. Mivel ezt már letöltötte, hamarosan szabadulhat. 

Lukács Csaba

2015. február 28., 09:302015. február 28., 09:30

Kétszáz fegyveres rendőr biztosította La Pazban annak a bíróságnak a környékét, ahol Tóásó Előd és két társa vádalkuját tárgyalta a bíróság. Csak látszólag ment simán minden a rövidített eljárás során – információink szerint Tóásó napokon keresztül őrlődött azon, hogy elfogadja-e a bolíviai kormány ajánlatát. A dilemma oka: részben bűnösnek kellett vallania magát az ártatlanságát eddig folyamatosan hangoztató férfinak, cserébe viszont szabadulhat. Ráadásul nem bízott a bolíviai kormányban, amely az évek óta zajló ügyben többször megszegte a törvényeket, sokszor megalázó módon, az alapvető emberi jogokat sem tisztelve bánt a vádlottakkal. Könnyen előfordulhatott volna az is, hogy a vádalkut csak blöffnek szánták, és a beismerő vallomás után folytatják a rendes eljárást – erre egyébként még most is van elméleti esély.

A vádalku háttere

Úgy tudjuk, a vádalku elfogadásában a végső lökést az adta meg Tóásó Elődnek, hogy az úgynevezett terroristaper 38 vádlottjának egyike február közepén vádalkut kötött a kormánnyal, és társai ellen vallott. Az Öregnek (El Viejo) is nevezett Ignacio Villa Vargas ezzel megszegett egy, az ügyben érintettek között létező hallgatólagos egyezséget, amely szerint nem tesznek egymásra nézve terhelő vallomást. Az ügyben előbb koronatanúként, később vádlottként szereplő Vargas döntését – információink szerint – a társainak utólag azzal magyarázta, hogy megrendült az egészségi állapota, nem akar a börtönben meghalni, ezért ment bele a kormány ajánlotta kompromisszumba. Tóásó számára ezzel nyilvánvalóvá vált: az Öreg vádalkujával megkezdődött a vádlottak kimenekülése az úgynevezett terroristaperből, és az ügy természeténél fogva az jár legrosszabbul, aki utoljára marad.

A szívbeteg Tóásó egészségét is megviselte a 4000 méteres tengerszinten lévő börtönben eltöltött közel hat év – az eljárás érdemi részének megkezdése, vagyis 2012 óta minden második héten elviszik egy másik városba, így gyakorlatilag folyamatosan ingázik a tengerszinthez közeli magasság és a 4000 méter között, ami egy egészséges szervezetet is jelentősen képes megviselni. Az utóbbi időben ráadásul Santa Cruzban zajlott a per, így minden második hetet egy számára idegen fegyintézményben, a Palmasolában kellett eltöltenie. A börtön még a bolíviai börtönviszonyok között is szélsőségesen kemény, 2013-ban például egy több napig tartó börtönlázadás 30 halottat és csaknem 40 sebesültet követelt az elítéltek között. A magyar férfinak ekkor szerencséje volt, azon a héten tárgyalási szünet lévén éppen La Pazban tartották fogva. Tóásó kedélyállapotán az sem javított, hogy az Amerika-közi bíróságon az alapvető emberi jogok és a vonatkozó nemzetközi egyezmények megsértése miatt Mario Tadiccsal közösen benyújtott feljelentésük ügye is vontatottan halad, holott már 2010-ben befogadták a kérelmüket.

Bolíviai lapértesülések és saját információink szerint a San Pedro börtönben raboskodó Tóásót és Tadicsot az elmúlt héten az ország belügyminisztere és főügyésze (!) is meglátogatta, a magas rangú tisztviselők győzhették meg őket a vádalku elfogadásáról – valószínűleg garanciát is adva, hogy nem verik át őket. A vádlottaknak azzal is számolniuk kellett, hogy rövidített eljárás nélkül a tárgyalás még évekig elhúzódhat, hiszen csak a tanúvallomásokon vannak túl, a bizonyítási eljárás és az azt követő védelem még hátravan. A kormánynak is fontos a megegyezés, mert egyre nagyobb nemzetközi figyelem övezi az ügyet, az eljárás során elkövetett jogsértések és törvénytelenségek miatt az ENSZ fogvatartásokat vizsgáló bizottsága és az Amnesty International, valamint több nemzetközi jogvédelmi szervezet jelentést adott ki, és az Európai Parlament is vizsgálta az ügyet.

Infoterrorizmus

Tóásót végül fegyveres felkeléshez nyújtott informatikai támogatás miatt ítélték 5 év 10 hónap szabadságvesztésre. Ezt a magyar férfi már letöltötte, és mivel senki sem fellebbezett, a döntés jogerős, így hamarosan szabadulhat. Az ítéletben az is szerepel, hogy Tóásó azzal vétkezett: programot írt számítógépes hackerek ellen. Ezért másutt dicséret járna, de az sem tűnik súlyos bűncselekménynek, hogy az informatikatanár honlapot készített Rózsa Flores Eduardónak, és karbantartotta az országba érkezett külföldiek számítógépeit.

A vádalku során meghozott ítélet legfontosabb eleme, hogy ejtették a magyar férfi elleni terroristavádat. Korábban két elnökválasztási kampány alatt is teleplakátolták Bolíviát a „híres külföldi terrorista”, Tóásó Előd fotójával, a kormány több millió példányban kiadott brosúrában, sok oldalon keresztül bizonygatta, hogy a magyar férfi terrorista. A puskalövés nélküli „fegyveres felkelés” vádpont egyébként bolíviai jogászok szerint nem jogi, hanem politikai kategória, a vesztes erők vezetőinek bűncselekménye – a győztesek ugyanis többnyire kormányra kerülnek. Bolíviában – de egész Latin-Amerikában – bevett szokás a társadalmi-politikai mozgalmak kriminalizálása, hiszen így csírájában tudják elfojtani a kezdeményezéseket.

Tóásó Edit, Előd nővére az ítélet kihirdetése után azt mondta: biztos öccse ártatlanságában, és megérti, hogy neki most az a prioritása, feleségével együtt mielőbb élve hazakerüljön. Az elítélt férfi nővére az MTI-nek arról is beszélt: még le kell győzni néhány bürokratikus akadályt ahhoz, hogy öccsét szabadon engedjék, és hazautazhasson. Ezek között azt említette, hogy az ítéletről szóló értesítést a bíróságnak át kell küldenie a börtönbírónak, neki pedig el kell végeznie a papírmunkát, a latin-amerikai ország bürokráciáját ismerve azonban arra lehet számítani, hogy elhúzódik a folyamat. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztérium az MTI-vel közölte: Szijjártó Péter tárcavezető utasította Magyarország Bolíviába akkreditált Buenos Aires-i nagykövetét és konzulját, személyesen járjanak el a helyi hatóságoknál annak érdekében, hogy Tóásó Előd mielőbb elhagyhassa az országot. A konzuli szolgálat is felkészült arra, hogy a megfelelő technikai segítséget biztosítsa számára.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés