Temesvár 33. – visszatekintés a kezdetekre

Magyar-román egyesület nem jöhet létre?

Kincses Előd a sajtótájékoztatón elmondta: meglehetősen furcsa, hogy megannyi román–kínai, román–orosz, román–vietnami egyesület van, de ha egy román–magyart akarnak bejegyezni, és ha az a szolidaritás szót is magában foglalja, akkor annak az elismerését akadályozzák a hatóságok. Hozzátette: ennél az is jobb lenne, ha a kormányfőtitkárság kijelentené, hogy elutasítja a román–magyar szolidaritást. Kincses elmondta: a közigazgatási bíróságtól azt kérte, hogy kötelezzék a kormányfőtitkárságot a név bejegyzésére. Emellett a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) is petíciót nyújtottak be az ügy kapcsán.

Tőkés László a sajtótájékoztatón bejelentette: az egyesületet ugyan még nem sikerült bejegyezni, de máris kezdeményezi egy bizottság létrehozását, amely elindíthatja azokat a kutatási programokat, amelyekhez majd ez a civil szervezet (NGO) biztosítja a jogi keretet. Úgy vélte: kutatni kellene a román–magyar szolidaritás kialakulását és azt, hogy a 90-es évek elején miként bontakozott ki egy pezsgő interetnikus párbeszéd Romániában.

Egy másik kutatásnak viszont azt kellene feltárnia, hogy kik és miként rombolták le „Temesvár szellemét”, miként fúrták meg a román–magyar szolidaritást, kiknek áll érdekükben ez. Úgy vélte: e két kutatás bemutathatná, hogy milyen sokat nyert volna mindkét nép az 1989 utáni összefogással.

Hála a temesváriaknak

A sajtótájékoztatón Tőkés László ismételten kifejezte a háláját a temesváriaknak azért, hogy amikor hívta őket, összegyűltek körülötte, és azért is hálás, hogy amikor a biztonságukat féltve elküldte őket, ott maradtak. Ezzel azokra a vádakra reagált, amelyek szerint ő maga nem állt a felkelők élére nem vállalta 1989 decemberében, hiszen többször is hazaküldte a református parókia előtt összegyűlt tömeget. Elmondta: nagy elégtétel volt számára látni a szolidaritástüntetést, amely a személye és a temesvári református gyülekezet mellett kialakult. Ugyanakkor felelősséget is érzett az összegyűlt emberekért, nem szerette volna bajba sodorni őket, féltette az életüket, a biztonságukat. Ott állt előtte munkatársának, Újvárossy Ernőnek a példája, aki máig tisztázatlan körülmények között tűnt el 1989 szeptemberében, majd a holttestét két nappal később egy városszéli erdőben találták meg.

Hozzátette: arra nem számíthatott, hogy a tiltakozásuk megdönti a Ceaușescu-diktatúrát. „A felelősség az én vállamon volt, hiszen én hívtam ide a híveimet. (...) Ennek a felelősségnek a tudatában, látván, hogy nem tudom már ellenőrizni a tömegnek a megnyilvánulásait, kértem, hogy menjenek haza” – jelentette ki.

Úgy vélte azonban, hogy Isten akarata teljesült abban is, hogy az emberek nem hallgattak rá, és nem mentek haza. „Én magam ilyen forgatókönyvet nem tudtam volna írni azokban a napokban. Ma is elismeréssel tartozom azoknak, akik a forradalmi mozgalmat elindították” – jelentette ki Tőkés László.

Kiiktatták a ,,szikranapot"

Délután a református templom falán álló két emléktáblánál megtartották a hagyományos főhajtást: „Innen indult a diktatúrát megdöntő forradalom 1989 XII 15” – szól négy nyelven, magyarul, románul, németül, szerbül a Bánsági Magyar Demokrata Szövetség által állított szerény emlékjelek felirata. Több mint három évtizede hirdeti és igazolja, hogy Romániában 1989. december 15-én indult meg a Tőkés László melletti szolidaritástüntetés, amely december 16-án Ceausescu- és kommunizmusellenes tüntetéssé alakult. A kommunista hatóságok december 17-én a népbe lövettek, 20-án azonban a hadsereg már fraternizált a tüntetőkkel. A népfelkelés december 21-én terjedt át több erdélyi városra és Bukarestre. A diktátor hatalma 22-én dőlt meg. A rendszerváltás évfordulója azóta sem számít hivatalos ünnepnek Romániában, sőt Temesváron december 16–20. között, Bukarestben december 21–22-én tartanak hivatalos megemlékező rendezvényeket a helyi és állami hatóságok, szándékosan és alattomos módon háttérbe szorítva a december 15-i „szikranapot”, Tőkés László és hívei ellenállását, történelemalakító szerepét.

Demeter Sándor temesvár-belvárosi református lelkipásztor tartott alkalmi áhítatot az emléktábláknál összegyűltek körében, majd a tisztelgők – társadalmi és politikai szervezetek, egyházak és közületek képviselői, köztük a kolozsvári magyar főkonzulátusé – elhelyezték koszorúikat, virágaikat, gyertyáikat, végül pedig közösen elénekelték a 90. zsoltárt: „Tebenned bíztunk eleitől fogva…”

A forradalmárok egymásrautaltsága

A kinti megemlékezést követően benti fórumra került sor Visszatekintés a kezdetekre címmel, Szilágyi Zsoltnak, az Európai Lelkiismeret és Emlékezet Platform (Platform of European Memory and Conscience) vezetőségi tagjának moderálásával. Tőkés László püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke tartott nyitóbeszédet, majd Lönhárt Tamás történész, kolozsvári egyetemi docens beszélt a jó harminc éve történtek valóságának és mai emlékezetpolitikai megközelítésének ellentmondásairól. Rámutatott: sem a mai történetírásban, sem a köz- és felsőfokú oktatásban nincs hitelesen és tisztességesen tálalva a rendszerváltozás kezdete, legfőképpen Temesvár, Tőkés László és a magyar reformátusok szerepe, illetve a román–magyar szolidaritás korabeli kibontakozása van elhallgatva. Gabriel Andreescu, Florian Mihalcea és Kincses Előd hozzászólásaikban megerősítették és árnyalták mindezt, kitérve az egy éve vajúdó „December 15. – A román–magyar szolidaritás napja” Egyesület sokatmondó esetére is. A fórumon részt vettek és szót kaptak többen is az egykori szemtanúk és hívek közül, megidézve az eseményeket, rámutatva: egymásrautaltságunkban nincs helye sem a történelemhamisításnak, sem az önérdekű, obskurus politikai klikkek keltette békétlenkedésnek.