
Az esemény megmutatja ország-világnak a népzene és a néptánc erejét
Fotó: Hagyományok Háza
A Hagyományok Háza tizedik alkalommal rendezi meg a Táncház Napját május 8-án. Az egész napos online műsorfolyam palettáján szerepel többek között táncoktatás kicsiknek és nagyoknak, a programsorozatra a koronát a Halmos Béla-díjas előadók koncertje teszi fel.
2021. május 07., 08:522021. május 07., 08:52
Kerek évfordulójához érkezett a Táncház Napja, idén tizedik alkalommal rendezik meg a jeles eseményt. A korábbi években programok széles választéka, kézműveskedés, gyerekprogramok, népmese, tánc- és énektanítás várták az érdeklődőket az első magyarországi városi táncház évfordulóján, idén – a járvány következtében – már második alkalommal csak az online térben terveznek. Május 7-én – a Hagyományok Háza és a Zeneakadémia Koncertközpont közös szervezésében – ünnepi népzenei koncertet közvetítenek a Zeneakadémiáról a Békés Banda, a Berka együttes és az Erdőfű zenekar közreműködésével, s a nézők megismerhetik az idei Halmos Béla-vándordíjast és -emlékérmest is.
Másnap, május 8-án egész napos műsorfolyamnak ad otthont a Hagyományok Háza. Az aprók tánca, kézműveskedés és népmese idén sem maradhat el, az otthonok biztonságában alkalom adódik több tájegység táncába is belekóstolni, a szakavatott tánctanároktól széki, rábaközi, szatmári, moldvai, felcsíki és balkán táncok is tanulhatók. Olyan táncházas legendák is a kamerák elé álltak, mint Csatai László Csidu, aki több mint negyven éve folyamatosan vezet táncházakat vagy a hetvenen túl is aktív Kakuk Pál, aki nem kevesebb, mint huszonöt évet táncolt a Magyar Állami Népi Együttesben.
Az otthonok biztonságában alkalom adódik több tájegység táncába is belekóstolni
Fotó: Hagyományok Háza
Az esemény megmutatja ország-világnak a népzene, s a néptánc erejét. A Táncház Napján félszáz táncegyüttes a világ minden pontjáról, egymástól távol, de virtuálisan együtt táncolhat Nyitrai Tamás és zenekara és Kubinyi Júlia énekes muzsikájára. Érkeztek felvételek a Kárpát-medencén túlról Argentínából, Chiléből, Ausztráliából, Németországból és Angliából is.
A Táncház Napját a megálmodói azért alapították, hogy a Kárpát-medencei magyarság közkinccsé tegye – az UNESCO által is elismert – táncházmozgalom értékeit a külvilágnak. Ez egyben tisztelgés a mozgalom alapítói és tagjai előtt, akik napról napra adják át, estéről estére éltetik, hétről hétre dokumentálják, és évről évre őrzik hagyományainkat.
Ennek nyomán, tíz évvel ezelőtt – az első táncház 40 éves évfordulóján – a Halmos Béla vezette Hagyományok Háza Baráti Köre Egyesület hagyományteremtő szándékkal egész napos szabadtéri rendezvényt kezdeményezett a május 6-ához legközelebb eső szombatra. Ma szerte a világban – az 1972. május 6-án a budapesti Liszt Ferenc térről elinduló kezdeményezés hatására – fiatalok százezrei saját hagyományaik felé fordulnak, táncházakban és folkkocsmákban érzik jól magukat, népdalokat énekelnek a kirándulásokon, tánctáborokba és kézművestáborokba mennek nyaralni, divattervezők válnak híressé a hagyományos motívumok felhasználásával, népzenét és néptáncot lehet tanulni óvodától az egyetemi szintig. A Táncház Napja célja, hogy ezt a világot minél többen megismerjék!
Elérhetőségek:
https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/x-tanchaz-napja
https://zeneakademia.hu/online_kozvetites
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!