Szind: az eltűnő élet nyomában

Annak ellenére, hogy turistaútvonalon haladunk – a két hasadék vonzása és a tordai sóbánya akár turistaparadicsommá is varázsolhatná a vidéket, ha nem Romániában élnénk –, az út elhanyagolt, két jármű alig fér el rajta. Nem csoda, hogy a dombok között rejtőző faluba érve az embernek olyan érzése támad, hogy itt megállt az idő és az élet valamilyen láthatatlan kataklizma következtében. A falu házai inkább a szegénység benyomását keltik, nincsenek többé emeletes paloták, az utcán szinte kivétel nélkül idős emberekkel találkozhatunk. A fiatalok elmenekültek a nincstelenség elől, amióta Tordán felszámolták az ipart, édeskevés munka terem még a legdolgosabb embernek is. Pedig valamikor volt gazdasági jelentősége a településnek: a római időkben az itt bányászott mészkőből és alabástromból építették a mai Torda helyén Potaissa városát. A kőbánya közelében egyébként fel is tárták egy római kori település maradványait. A 19–20. században még intenzíven használták a falutól nem messze lévő kőbányát. Innen származott a tordai építkezésekhez szükséges cement, az itt talált kaolint például a batizi edények gyártásánál hasznosították. A mészkő szállítására még iparvasútat építettek Tordáig, amelyet egészen 1999-ig használták is. Persze, rohamosan múltak itt is az évtizedek, évszázadok: rómaiak csak a történelemkönyvben élnek, a kisvasútnak nyoma is alig maradt, és a környéken már csak a Tordai-hasadék áll változatlanul, dacolva az idők változásaival.

Maroknyi magyarság

A falu bejáratát jelző tábla azt is mutatja, hogy itt egy ortodox templom áll. Csak az ortodox építményt jelzik, pedig a településen 500 éves görög-katolikus és 800 éves magyar templom jelzi, milyen volt egykoron a vallási eloszlás. Előbbi templomra még büszkék is kellene legyenek Szind elöljárói, hiszen eltérően más évszázados román templomoktól, ez nem fából, hanem kőből épült. De az ortodox pópának sikerült kijárnia, hogy alig három évtizede épült templomát már a falu bejáratánál jelezzék. Egyébként a román pap nem a legkedveltebb személyiség errefele: az asszonyoktól megköveteli, hogy szoknyában járjanak templomba, erőszakos hittérítése viszolygást vált ki még hívei között is. Az unitárius és a görög-katolikus lelkésszel nem áll szóba, sőt, rossz szemmel nézi azokat is, akik szóba elegyednek velük. Nem véletlen, hogy a viszonylag újonnan megjelent pünkösdista egyháznak egyre több híve van Szinden.

Amikor Szabó László unitárius lelkésszel a templomhoz értünk, a hívők már várták a kicsinyke templomkertben. Nem volt nehéz megszámolni őket: három férfi és kilenc nő vett részt a havonta egyszer, minden hónap utolsó vasárnapján sorra kerülő istentiszteleten. Ami azt jelenti, hogy a hívők majdnem teljes létszámban jelen voltak. Csupán néhányan hiányoztak – többnyire igazoltan. Itt szó szerint érvényesül az ökumenizmus: nem mindenki unitárius, de felekezettől függetlenül a falu egyetlen magyar templomába járnak igét hallgatni. A maroknyi szindi magyarságnak – összességében 25 személy, 70 feletti átlagéletkorral – egyetlen szervezeti kerete maradt: az unitárius egyházközség, amely felekezetközileg ápolja a nemzeti azonosságtudatot a 97 százalékban román többségű faluban. Szind magyar lakossága a reformáció idején tért át az unitárius vallásra és később is megmaradt hite mellett. Az ide házasodottak természetesen más felekezetekből is jöttek, de ma már úrvacsorát is az unitárius templomban vesznek.

A templom oltára az Árpádok korában épült román stílusban, hajója 500 éves, a torony két évszázada áll.

Mementó a hősöknek

A templom udvarában három emlékmű található, mementóként hősi halált halt honvédjainknak: 1944 szeptemberében a tordai csatában a magyar és német hadsereg hetekig feltartóztatta a nagy létszámfölénnyel előretörő szovjet–román hadsereget. A majdnem egy hónapig tartó ellenállásban kétezerötszáz honvéd halt hősi halált, akik közül negyvenhárman Szind határában estek el. Hét honvéd és három német katona holttestét a szindi unitárius templomkertben hantolták el. A visszavonulás során a súlyosabb sebesültek egy része a szindi paplakon maradt. Nem tudni, kinek a parancsára, szovjet katonák húsz sebesült honvédet kihurcoltak az útra, és lánctalpas harckocsikkal taposták agyon őket. Egy 2011-ben felavatott gránitobeliszken a 43 honvéd neve olvasható, mellett faragott–festett fejfa emlékezik az ugyanazon a vidéken elesett német, orosz, ukrán, román és más nemzetiségű katonákra. A harmadik fejfa a templomkertben elhantolt katonáknak állít emléket.

Szind földrajzi fekvése szerfelett előnyös: 5–5 kilométernyire található a Tordai- és a Tordatúri-hasadéktól, illetve a tordai sóbányától. Mindezek arra késztették az egyházközséget, hogy a többszáz éves templomon kívüli egyetlen épületét, a paplakot átalakítsa „alsókategóriás” tömegszálláshellyé. Az egyházközség bérbe adott szántóföldjeiből és legelőiből származó jövedelmet a munkálatok kivitelezésére fordították, a felújítás a befejezéshez közeledik. Már eddig is sok eseménynek adott otthont a paplak: csak az idén két tábort is szervezett Szinden az unitárius óvoda, itt került sor a kolozsvári belvárosi és monostori konfirmandusok felkészítő és csapatépítő táborára, sokgyermekes keresztény családok, kollégisták és egyetemisták táboroztak itt.

Kétségtelen, hogy a maroknyi magyarságot Szinden az unitárius egyház tartja életben. Hogy meddig? Vendéglátóm, Szabó László lelkész optimista: talán eljön az idő, amikor a városiak ide is kiköltöznek, és gyarapítani fogják nemzetünk lélekszámát.