
A konferencián résztvevő felek megegyeztek abban, hogy Székelyföld autonómiájáért folytatott küzdelmet nem szabad feladni
Fotó: Mohácsi László Árpád
Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetemen ülésezett szeptember 22-én a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT), az eseményt egy kétnapos autonómiakonferencia követte. A rendezvény a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége és a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával zajlott. Jövőre Válasz Trianonra: az autonómia címmel a történelmi valóság megismertetését célul kitűző programsorozatot terveznek.
2017. szeptember 28., 20:052017. szeptember 28., 20:05
2017. szeptember 28., 20:172017. szeptember 28., 20:17
A KMAT munkaülésén elhangzott bevezető köszöntőjében a tanács alapító elnöke, Tőkés László emlékeztetett: 13 évvel ezelőtt éppen, az egyetem Bartók-termében alakult meg tíz kisebbségi magyar szervezet részvételével a Kárpát-medencében őshonos magyar közösségek autonómiatörekvéseinek demokratikus eszközökkel való egységes képviseletére hivatott Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács. Sajnálatos módon az utódállamokban azóta sem javultak lényegesen az ott élő magyar közösségek önrendelkezési esélyei, és az európai intézmények sem lettek érzékenyebbek ügyeik iránt. Tőkés hangsúlyozta: a hagyományos kisebbségpolitikát ki kell szélesíteni az autonómiapolitika irányába.
– fogalmazott.
A KMAT, amelynek valamennyi számottevő kisebbségi magyar politikai szervezet a tagja – bár épp a legnagyobb, az RMDSZ tartja magát folyton távol a tanácskozásoktól, – ismételten megállapította, a közép-európai rendszerváltozások óta a Kárpát-medencei, kisebbségi sorsra jutott őshonos magyar nemzeti közösségek helyzete a mai napig nem rendeződött. Ráadásul az elmúlt negyedszázadban létszámuk folyamatosan és drasztikusan csökkent. E közösségek szülőföldjükön való boldogulásának egyetlen biztosítéka a tényleges és teljes körű autonómia, azaz a személyi elvű, kulturális és területi autonómia, illetve ezek kombinációja. A poszttrianoni államokban a társadalmi béke, a politikai stabilitás és a gazdasági prosperitás – amely az Európai Uniónak is alapvető érdeke – hosszú távon csak akkor biztosítható, ha a kisebbségi sorba kényszerített magyarok is gyakorolhatják a teljes körű önrendelkezést.
A Kárpát-medence magyar közösségei nem adták fel az autonómiáért folytatott harcukat, de a közösség tagjainak az őket érő támadások ellen is egyfolytában védekezniük kell – jelentette ki Potápi Árpád János, a magyar miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az ülésen, úgy vélve, hogy az önvédelmi harc és az egyéni boldogulási törekvések közötti úton sokan váltak közömbösekké az autonómiaügy iránt. Szerinte elsősorban az autonómia iránti igényt kell megerősíteni közösségeinkben, majd a többségi nemzetek toleranciáját növelni, ehhez kell hozzáilleszteni a magyar nemzetpolitikát, amihez nagyhatalmi, európai uniós támogatást kellene szerezni.
Tőkés László KMAT-elnök szerint Erdélyben kevésbé lehet az autonómia iránti közönyről beszélni, mert mind a tömbben, mind a szórványban élő magyarok nemzeti érzületébe és kollektív identitástudatába beépült és maradványaiban máig megmaradt az erdélyi államiság. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke úgy vélte: a székelyek 2013 októberében tartott nagy menetelése vagy a Székely Nemzeti Tanács által 2007-ben rendezett mozgóurnás népszavazás is jelezte, hogy az autonómia népakarat Székelyföldön.
Szili Katalin, a Magyarország határain túli magyar autonómiatörekvések koordinálásának miniszterelnöki megbízottja amellett érvelt, hogy előbb a magyar közösségeknek kell saját köreiken belül egységesíteniük az autonómiaelképzeléseket, és csak ezután szabad megszólítaniuk a többségi hatalmat. Így például a Székelyföldre vonatkozó
A KMAT üdvözölte a miniszterelnöki megbízott eddigi erőfeszítéseit, és felkérte őt, hogy érje el egy olyan autonómiastatútumnak a kidolgozását és Bukarestben történő benyújtását, amely a lehető legnagyobb magyar társadalmi és politikai támogatottsággal rendelkezik.
Többen úgy vélték, hogy az erdélyieknek – mindenekelőtt a folyamatos parlamenti képviselettel rendelkező, kormánytényezővé is többször előléptetett RMDSZ-nek – egy negyedszázad állt rendelkezésükre az autonómia különböző formáinak a megvalósításához, mégis ott tartanak e téren, ahol az 1989-es rendszerváltozáskor. Az akkori események egyik elindítója, Tőkés László rámutatott: a Magyarországot felszabdaló trianoni döntés centenáriumát megelőző fokozódó romániai magyarellenesség is a közösségi önrendelkezés hiányára vezethető vissza.
A KMAT centenáriumi megemlékezések egész sorozatával készül felidézni azokat a jelentős történelmi eseményeket, amelyek megelőzték a sorsfordító békediktátumot. Az egész Kárpát-medencére kiterjedő, Válasz Trianonra: az autonómia című projekt részletes programját a testület novemberi tanácskozásán dolgozzák majd ki. „Alapvető célunk a történelmi valóság megismerése, a megbékélés keresése az utódállamok többségi nemzeteivel és a Trianon okozta, máig ható következményeknek a gyógyítása” – hangoztatta a KMAT elnöke. „Nem Magyarország felosztásának dátumát, a trianoni békediktátum 1920. június 4-i aláírását tekintjük évfordulói alkalomnak önmagában, hanem az egész 1918–20-as periódust Gyulafehérvártól Versailles-ig terjedően, ebben sok, az utódállamokban kellőképpen nem ismert és megfelelően nem ismertetett történés és vonatkozás benne van” – mondta Tőkés László. Kifejtette: annyi történelemhamisítás volt ebben a témakörben, hogy a kisebbségi helyzetbe került magyaroknak mindenképpen át kell beszélniük történelmi traumáikat azokkal a többségi nemzetekkel, amelyekkel együtt élnek, és közösen kell kiköszörülniük a csorbákat, mint amilyen például a későbbi romániai asszimilációs politika volt.
A KMAT zárónyilatkozata megállapítja: a Kárpát-medencei magyar közösségek gondjainak a többsége az önrendelkezés hiányára vezethető vissza. Kulcsfontosságúnak tartja, hogy az autonómiatörekvéseket minden nemzedék támogassa, elsősorban a fiatalok, akiknek át kell venniük a stafétát. A marosvásárhelyi római katolikus gimnázium működésének ellehetetlenítése ellen tiltakozva a KMAT felszólította a román kormányt, hogy az európai normákat tiszteletben tartva biztosítsa a magyar közösség alapvető jogát az anyanyelvi oktatáshoz az általa is érvényesnek tartott törvényes keretek között.
Az egymillió aláírást igénylő európai szintű kezdeményezés fontos eszköz lehet az őshonos nemzeti kisebbségek helyzetének rendezésében.
A Kárpát-medence kisebbségben élő magyar közösségeinek politikai szervezeteit és pártjait tömörítő tanács nyilatkozatban foglalt állást az új ukrajnai oktatási törvény ellen, és felkérte az ukrán államfőt, ne hirdesse ki a jogszabályt, amely semmibe veszi Ukrajna nemzetközi vállalásait megfosztva az országban élő nemzeti kisebbségeket az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, felgyorsítva ezzel az asszimilációs folyamatokat, ami alapjaiban veszélyezteti azok megmaradását.
A KMAT ülését követően a Nagyváradon megszervezett autonómiakonferencia témakörei négy blokkba rendeződtek: 1. az autonómia meghatározása, elérésének módja; 2. eredmények, eredménytelenségek, alternatív megoldások; 3. az autonómia kivívásának folyamata, közjogi vonatkozások; 4. oktatás és autonómia, szórvány és autonómia. Az előadók sorában ott volt Elisabeth Nauclér finnországi svéd politikus és jogász, volt helsinki parlamenti képviselő és ENSZ-munkatárs, az Åland-szigeteki autonómia emblematikus alakja, Kalmár Ferenc volt országgyűlési képviselő, jelenleg Magyarország szomszédságpolitikájának fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, az Európa Tanács közgyűlése által 2014-ben elfogadott jelentés szerzője, Duray Miklós, a felvidéki magyarság prominense, a szlovákiai rendszerváltás főszereplője, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség és a vajdasági tartományi parlament elnöke. A tanácskozás előadói voltak: Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Nyilas Mihály, Magyarkanizsa község volt elnöke, a vajdasági tartományi kormány tagja, Bodó Barna egyetemi docens, a temesvári Szórvány Alapítvány elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke, ifj. Szilágyi Ferenc egyetemi docens, a Partiumi Autonómiatanács elnöke, Lőrincz Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöki kabinetjének munkatársa.
A tartalmas, szerteágazó kérdéseket, megközelítéseket és válaszokat felvető konferenciát záró sajtótájékoztatón Tőkés László EP-képviselő arra is felhívta a figyelmet, hogy a többé-kevésbé kiteljesedett egyházi és akadémiai autonómia közegében lezajlott önrendelkezési tanácskozás olyan törekvéseket tűzött napirendjére, amelyek a legteljesebb normalitásról szólnak. Ezzel összhangban a legsürgetőbb teendők egyike elérni azt, hogy a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek ne jelentsenek nemzetbiztonsági kockázatot a többségi nemzetállamok szemében.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!