Hirdetés

Székelyföld őrtüzek fényében

Székelyföld peremvidékein, 68 település több száz helyszínén gyújtottak őrtüzet szombat este a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) tiltakozó akciója keretében, a régió önkormányzási jogát követelve. A szervezők szerint a csípős hideg ellenére pár tízezren vettek részt a tömegrendezvényen.

EN-összeállítás

2015. november 01., 17:182015. november 01., 17:18

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke Tőkés Lászlóval, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével közösen a marosszéki Lukafalván vett részt az eseményen. A csendőrség, a rendőrség és a román titkosszolgálatok embereitől megfigyelt akció keretében az SZNT elnöke által mintegy háromszáz ember előtt felolvasott kiáltványban a szervezők kinyilvánították, hogy a határok kivilágításával kívánják a román kormány és a világ tudomására hozni, hogy Székelyföld létezik és élni akar az önrendelkezés jogával. „E jog alapján követeljük a Székelyföld államon belüli önkormányzását! Ragaszkodunk a nyolc székely széket és 153 önkormányzatot magában foglaló Székelyföld határaihoz, amelyet a helyi közösségek népszavazása tesz majd véglegessé” – áll a kiáltványban.

A lukafalvi őrtűzgyújtás alkalmából Tőkés László az Erdélyi Napló kérdésére elmondta: ez olyan főbenjáró ügye az egész magyarságnak – közelebbről Székelyföldnek és Erdély népének –, amelynek mozgósítania kell mindenkit. „Nagyon elkényelmesedett a világ, a tömegeket nehéz megmozgatni, viszont ha visszagondolunk 1989 decemberére, amikor mindenki az utcákon mozgott, akkor ennek ma az üzenete az, hogy ha változásokat akarunk, mindannyiunkat hív a haza” – fogalmazott az EMNT elnöke. A Székelyföld kivilágítása kapcsán szükséges összefogásról Tőkés László úgy fogalmazott: a legfőbb érdekképviseleti szervezetünk, az RMDSZ vezérkara érintőlegesen viszonyult ehhez a kérdéshez. Ezzel szemben az RMDSZ-es polgármesterek sokkal nyitottabbnak mutatkoztak az akció iránt. Az őrtüzek hatásairól szólva Tőkés elmondta: láthatjuk, hogy milyen csekély méretű jelkép a zászló, mégis százezreket mozgat meg, amikor szimbólumainkat megalázzák. „Az emberek értenek a jelképek szavából: az őrtűz korszerűen hagyományos eszközként megteszi a maga hatását, és messzire fognak világítani a lármafák fényei” – fogalmazott.

Kivilágított székely székek

Marosszéken tizenhat gyülekezési helyen lobbantak fel az őrtüzek, több határponton pedig reflektorok fénye jelezte a határt. Szovátán közel kétezren vettek részt az ökumenikus istentiszteleten, majd hallgatták meg a rendezvény kiáltványát a katolikus templom és a középiskola közötti téren, Mezőhavason, Kacalegelőn és Kopac dűlőben járművek reflektorai irányultak az ég fele. Sepsiszéken hat település 17 pontján gyújtottak őrtüzet. Sepsiillyefalva község határában, az Aldobolyi-hágónál Gazda Zoltán főszervező, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke mintegy ezer ember előtt ismertette a kiáltvány szövegét, az ökumenikus istentiszteleten igét hirdető Kovács István unitárius lelkész pedig a székelyek történelmi szerepvállalására emlékeztetett lelkesítő prédikációjában. Kökös határában, a Fekete-ügy mentén gyújtott hatalmas máglya mellett összegyűltek az Erősd fölötti Veczerkő-tetőn és a Bikfalva határában gyújtott őrtüzet is jól láthatták.

Udvarehelyszék kis határtelepüléseire az volt a jellemző, hogy sok helyen a falu lakosságának fele kivonult a határra őrtüzet gyújtani. Égében például az ötvennégy helyi lakosból huszonegyen, továbbá hat vendég vette körül a Bereck-tetőn gyújtott hatalmas lármafát, Székelydályán pedig félszázan vettek részt a rendezvényen. Székelykeresztúron több mint félezren gyűltek össze a csekefalvi utcában, a volt téglagyár területén, a Jézus-kiáltón pedig szintén őrtűz jelezte a határt. A mintegy hetven kilométeres széki határszakaszon a szomszédos tüzek fényét látva a résztvevők az egykori „magyar világot” idézték meg.

Bardoc-Miklósvárszéken a közigazgatásilag jelenleg Brassó megyéhez tartozó Apácán, Felsőrákoson és Ürmösön gyúltak őrtüzek, a helyiek először élhették meg tömegrendezvényen Székelyföldhöz való tartozásuk érzését. Barót közelében, a Véceri emlékműnél pedig több százan gyűltek össze. Orbaiszéken Kőrösi Csoma Sándor szülőfalujában, Csomakőrösön, a Nyírestetőn, Nagyborosnyó község határában három helyen gyúltak máglyák. Csomakőrösön kicsiben is világlott Székelyföld határa, gázolajjal átitatott fűrészporból rakták ki körvonalát.

Kézdiszék öt határtelepülésén, Gelencén, Ozsdolán, Bereckben, Lemhényen és Esztelneken gyújtottak őrtüzet, a Lipse-tetőn jelen volt Tamás Sándor, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke.

Csíkszék erdőségek övezte határvidékének mind a tíz peremközségében égtek a lármafák. A Csíkszentgyörgy községhez tartozó hegyi település, Csinód határában, a Mátyás-hegy oldalában a Sepsiszentgyörgyről kiköltözött Nagy Balázs néprajzkutató és családja a helyiek kíséretében állta körül az őrtüzet.

Rendőrségi túlkapás Gyergyószentmiklóson

Gyergyószék csaknem minden települése Székelyföld határán fekszik, ennek megfelelően lobbantak fel az őrtüzek. Itt a hatóság éppen Gyergyószentmiklóson igyekezett megakadályozni a rendezvényt, hiszen Árus Zsoltot saját tűzifájának szállítása miatt bírságolták meg. Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke az MTI-nek elmondta: egy nyitott rakterű gépkocsival szállított szombaton délután a háza udvaráról a saját tüzelőjéből mintegy húsz hasáb tűzifát a tiltakozás gyergyószentmiklósi őrtűzéhez, amikor igazoltatták. Hazament a fa eredetét igazoló iratokért, de a rendőrség olyan szállítási iratot kért tőle, amivel nem rendelkezik. A Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke hozzátette, már korábban a helyszínre szállította a tűzgyújtásra szánt kisebb fahasábokat, így a gyergyószentmiklósi lovas pályán sem marad el teljesen az őrtűzgyújtás.

A Székelyföld határát megvilágító nagyméretű rendezvény kapcsán más rendbontásról nem érkezett hír. A tervezett légi felvételeket az időjárási viszonyok miatt a szervezők nem tudták elkészíttetni.

Izsák: nem kell román többségű régió

Az őrtüzek hatásáról szólva, Izsák Balázs lapunknak elmondta: „Számunkra az a legfontosabb, hogy a közösségben tudatosodjon, hol van Székelyföld határa. Hol található az a körvonal, ameddig a székely autonóm hatóságok hatásköre ki fog terjedni. Mi autonómiát akarunk! Semmiképpen nem akarjuk azt, hogy a bukaresti hatalom beolvasszon egy román többségű óriásrégióba”. A kiáltvány román és angol nyelvű változatát az SZNT eljuttatta a román kormány, a román törvényhozás és az államelnöki hivatal címére, a Bukarestben székelő nagykövetségeknek és a hírügynökségek munkatársaihoz. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke sikeresnek tartotta a kezdeményezést, amely egyértelműen felhívta a figyelmet a székelység autonómiaigényére, valamint a székelyföldi régió egységére. Szilágyi úgy fogalmazott: „Ahétvégihez hasonló akciók jó lehetőséget adnak arra, hogy erről nyíltan beszéljünk”.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható

Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható
2026. június 07., vasárnap

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
2026. június 06., szombat

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója

Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig

A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig
2026. június 04., csütörtök

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei
2026. június 02., kedd

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat

Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre

Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre
2026. május 30., szombat

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról

Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról
2026. május 28., csütörtök

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről

A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről
Hirdetés
Hirdetés