
A nézők ámultak, hogy mennyire életszerűre sikeredett a harc
Fotó: Nánó Csaba
Hagyományőrzés, történelmi lecke, tiszteletadás az ősöknek, egy fejedelem emlékezete: harmincadik kiadásához érkezett a szilágysomlyói Báthory Napok.
2022. október 02., 08:032022. október 02., 08:03
A Szilágyságban, Zilahtól Szatmárnémeti irányába takaros falvak sorakoznak, itt található például Perecseny, amely a jó ízű hagyma birodalmaként ismert. Ám ha utazunk még egy keveset északi irányba, egy „valódi birodalom” kellős közepén kötünk ki:
A jelentős történelmi személyiség bölcsője itt ringott a Kraszna-parti településen, a Meszes aljában, ahol a 16. században már állt a Báthory család vára. A Szilágyság hegyei, fenyvesei között elterülő kisváros lakósainak a történelmi hagyaték megőrzése egyformán fontos nemzetiségtől függetlenül. A gyerekeket arra nevelik, hogy mielőbb tisztában legyenek azzal, hova születtek és milyen örökséget kell felvállaljanak, ha nagyok lesznek. Báthory István emléke szinte kódolva van Szilágysomlyó lakosaiban. Bár a románoknak is fontos a fejedelem emlékének ápolása, a mi szempontunkból kicsit sajnálatos, hogy akárcsak a térség többi települése esetében, Szilágysomlyón is nagyon csökken a magyarok száma:
Vasárnap ágyúdörgés verte fel a városka csendjét
Fotó: Nánó Csaba
A szilágysomlyói Báthory Alapítvány immár hagyományosan minden évben a fejedelem születésének időpontjához közeli dátumokon szervezi meg a Báthory Napokat, amelyre ebben az évben szeptember 22–25 között került sor. Idén növelte az esemény jelentőségét, hogy harmincadik kiadásához érkezett, ami szórványvidéken igencsak elismerésre méltó teljesítmény.
A városvezetés azonban úgy gondolta, két legyet üt egy csapásra, az általuk szervezett Báthory Fesztet gyakorlatilag rászervezték az alapítvány programjaira, így két eseménysorozat zajlott egy időben, melynek voltak előnyei, de hátrányai is. Előnye volt, hogy a város lakossága sokkal több programból válogathatott, a román ajkú polgárok is megismerkedhettek Szilágysomlyó magyarságának kultúrájával, rálátást nyertek ezek tevékenységeire. Ahogyan Széman Péter, a Báthory Alapítvány tiszteletbeli elnöke is megjegyezte, szervezetük például nem engedhette volna meg magának, hogy tető alá hozza a várjátékokat, amelynek lebonyolítása jelentős pénzösszegeket emészt fel. Az átfedések hátránya elsősorban abban nyilvánult meg, hogy kissé elkülönítette egymástól a magyar és a román nemzetiségű ünneplőket. Igaz, a szilágysági kisvárosban jó egyetértésben élnek egymás mellett a két nemzet polgárai, de talán szerencsésebb lenne, ha kétszer ünnepelnék Báthory fejedelmet, aki olyan alakja a történelemnek, akinek népeken át ívelő tevékenysége bőven megérdemelné ezt.
Kiállított régi kellékek a várkertben
Fotó: Nánó Csaba
A Báthory Alapítvány jóvoltából az elmúlt évekhez képest sokkal bőségesebb volt a programkínálat, kicsik és nagyok, fiatalok és idősebbek egyaránt megtalálhatták a maguknak való eseményt. A jubileumi XXX. Báthory Napok rendezvénysorozat Lőrincz Attila képzőművészeti kiállításával vette kezdetét hivatalosan is. A Somlyói utcák, terek tematikájú, pasztell alkotásokból álló tárlatot Birta Roland képzőművész mutatta be. Az évfordulóra való tekintettel a Báthory Alapítvány rendhagyó módon négynaposra tervezte az eseménysorozatot, eddig nem látott gazdag felhozatallal. Újdonságnak számított például a Római Katolikus Közösségi Ház udvarán berendezett Mosolyudvar Népi Játszóház, amely a gyerekek legnagyobb örömére nyitotta meg kapuit. A népi játszóház során kézzel hajtott fűzfakosaras hintával, hordólovaglással, különböző fajátékokkal, gólyalábbal ismerkedhettek meg a vállalkozó szelleműek. A hagyományos tudományos konferencia sem maradt ki a Báthory Napok programjából, ezúttal Retró címszó alatt szervezték meg, a jelentős számú részvevő pedig csodálattal hallgathatta, ahogy az előadók bevezetik őket az általuk képviselt tudományterület egy-egy szeletkéjébe.
A Dant zenekar lépett fel Zilahi Csaba könyvének bemutatóján
Fotó: Nánó Csaba
A XXX. Báthory Napok rendezvénysorozat keretében díjátadó gálára is sor került, amelyen a Pedagógus Szolgálati Emlékérem, az EMKE Kiváló Közművelő és Kiváló Mecénás oklevelet, a Báthory-emlékplakettet és a Maros megyei magyar alsó tagozatos tanárok közössége emlékplakettjét adták át az arra érdemesülteknek. Olyanok részesültek a kitüntetésekben, akik kitartó, áldozatos, lelkiismeretes munkájukkal hozzájárultak a magyar oktatás fejlesztéséhez, kultúránk és hagyományaink megőrzéséhez.
A Városi Kultúrházban, melynek építtetője a mindenki által tisztelt és szeretett Kozma nővér, a szilágysomlyói ferences nővérek házfőnöknője volt,
Az esemény azért is volt különleges, mivel a szilágysomlyói együttes tagjai több mint két évtized után léptek fel újra együtt egy nyilvános rendezvényen! A könyvbemutatót színház követte: a Játékakadémia amatőr színjátszó csoport kabaréjelenetekkel szórakoztatta a tisztelt publikumot.
Szivárvány a várrom fölött. A természet is együtt ünnepelt a szilágysomlyóiakkal
Fotó: Nánó Csaba
Idén jelentősen megnőtt a szabadtéri koncertek száma, a somlyóiak örömére fellépett városukban a Csillag születik egykori győztese, a kézdivásárhelyi születésű László Attila is, aki kiváló műsorral szórakoztatta a szép számban egybegyűlteket.
A várkertben négy napon át nyüzsgött a tömeg, még a borús idő és a hideg sem riasztotta el a polgárokat, hogy kicsitől nagyig kilátogassanak az bástyák tövében szervezett programokra. Az eseményekről immár elmaradhatatlan kürtös kalácstól a kézműves termékekig mindenki megtalálta a maga számára megfelelő árút, a négynapos rendezvény amolyan családos kiruccanásra is okot adott a somlyóiaknak. Vasárnap ágyúdörgés verte fel a városka csendjét, a levegőben puskapor illata terjengett, a várban elkezdődött az időutazás, a történelem újraélése.
Az eseményekről immár elmaradhatatlan kürtös kalácstól a kézműves termékekig mindenki megtalálta a maga számára megfelelő árút
Fotó: Nánó Csaba
Nem csoda, hiszen az „előadók” tapasztalt hagyományőrzők, akik korhű ruhákban és korabeli fegyverekkel rendszeresen részt vesznek a történelmi csaták felidézésében. Magyarországról és Lengyelországból is érkeztek a hagyományőrző egyesületek, hogy újrajátsszák az egykori csatákat, melyek a vár megmentését eredményezték. A lovasok Kalotaszegről érkeztek, a Kalotaszegi Turul Nomád Hagyományőrző Egyesület tagjai az évek során számos helyen felléptek, és lovas bemutatókat tartottak, nomád játékokat és harcászati technikákat mutattak be, ahogyan tették ezt az idén is a Báthory-vár udvarán.
Minden elismerés megilleti Kovács Zoltánt, a Báthory Alapítvány új elnökét és csapatát, akik kifogástalanul megszervezték a négynapos eseményt, és rengeteg színes programmal, előadással, műsorral örvendeztették meg az érdeklődőket.
Tapasztalt hagyományőrzők töröknek öltözve
Fotó: Nánó Csaba
Az Egyesült Államok élőben közvetítheti Nidal Hasan kivégzését, akit 2009-ben 13 ember meggyilkolásáért ítéltek halálra a texasi Fort Hood katonai bázison. A volt katonai pszichiátert december 3-án kivégzőosztaggal tervezik kivégezni.
Változékony felhőzet, időnként napsütés, helyenként záporok jellemzik Erdély időjárását a következő egy hétben. Jelentős lehűlés egyelőre nem várható: a változékony időjárásban a nappali csúcshőmérsékletek többnyire 14–16 Celsius-fok körül alakulnak.
A gyenge PISA-eredmények hátterében több tényező áll, de a tanárképzés átalakítása, a több iskolai gyakorlat és a személyiségfejlesztés megkerülhetetlen. Birta-Székely Noémivel, a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok Karának oktatójával beszélgettünk.
Immár két évtizede tevékenykedik a szatmárnémeti Aranykapu Kulturális Egyesület, amely a magyar népi hagyományok, kézműves mesterségek és az előző nemzedékek tudásának továbbadását tűzte ki célul.
A hét közepén még 23–24 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet Erdélyben, a hétvégére azonban véget ér az októberi meleg: eső, záporok és jelentős lehűlés érkezik.
A Beszterce-Naszód megyei Teke Magyar utcájában egykor a helyi magyarság derékhada élt, ma talán tízen ha maradtak. A község egykor három nemzet – szászok, magyarok és románok – otthona volt, mára a szász közösség eltűnt, és a magyarság is rohamosan fogy.
Ezért tényleg megérte: a romániai pártok ismét bebizonyították, hogy képtelenek kompromisszumra jutni egymással, így továbbra sincs működőképes kormánya az országnak – de legalább tovább nőtt az AUR kormánytényezővé válásának lehetősége.
Ritkán görgetem magam előtt a közösségi média videóit, különben belehajszolnám magam egy végeláthatatlan semmittevésbe. Nemrég mégis megakadt a szemem egy különleges képen, pontosabban egy hosszú videóanyag kimerevített képén, ami Erdélyt ábrázolta.
Hűvös hajnalokkal, de sok napsütéssel és 20 fok körüli délutáni hőmérsékletekkel köszönt be október Erdélyben. A HungaroMet következő hét napra szóló előrejelzése alapján számottevő csapadékra egyelőre nem kell számítani.
Egyszerre fest valós és kínos képet a szuverén román állam sebezhetőségéről a leleplezés, miszerint az Ilie Bolojan vezette kormány tavaszi bukásához az Egyesült Államok is hozzájárulhatott. De az összkép a teljes román politikumot szemlélve lesújtó.
szóljon hozzá!