
Fotó: MTI
A vasárnap esti nagyszabású záró show-val véget ért a budapesti Sziget Fesztivál. A korábbiaknál egy héttel későbbre csúsztatott rendezvény idején számos világsztár lépett fel, a látogatók száma ennek köszönhetően meghaladta a tavalyi fesztiválét.
2014. augusztus 23., 12:312014. augusztus 23., 12:31
Az idén az időjárás is kegyes volt, kétszer ázott csak fel a Sziget, de fennakadást ez sem okozott. Egy hét alatt jó pár világsztár és csaknem kétszázezer külföldi fiatal látogatott a Hajógyári-szigetre. Bármilyen nemzet fiataljaival elegyedtek szóba az újságírók, egyikük sem mulasztotta el megemlíteni, hogy bár sokfelé megfordultak már a világon, ilyen fesztivállal és ilyen várossal még sehol sem találkoztak. „Melankolikus és gyönyörű egyszerre” – mondta a Magyar Nemzet riporterének egy francia egyetemista Budapestről szólva. Tisztában kell lenni azzal, hogy a fesztiválozók szórakozni mennek a Szigetre, nem kulturálódni – írja a Magyar Nemzet című napilap. Ebben az egy hétben teljesen elengedik magukat, a jókedvnek sokszor nem az erkölcs vagy a törvények, csupán a fantázia szab határt. Ám a teljes nyitottság csodákra is képes. Elég volt végignézni az Operaház művészeinek elsöprő sikerű előadásait az összművészeti sátorban, kirúgni a csűr falát a magyarnéptánc-kurzuson, beülni a cirkuszi sátorba vagy végigjárni a fesztivál művészeti körzetét ahhoz, hogy lássuk, a nagynevű fellépők produkcióin túl komoly értékek születnek.
Kiemelkedően jó koncertet adott az amerikai Queens of the Stone Age, hatalmas tömegeket vonzott az elektronika: Deadmau5 és Skrillex, telt házat hozott Macklemore & Ryan Lewis, tombolt a Korn és visszatértek a ska-nagypapák: aranyos volt a Madness fékezett habzású műsora. Aki befért, az A38 sátor koncertjeiről is elismerően nyilatkozott: volt itt Jimmy Eat World, Miles Kane, Bonobo, Palma Violets valamint Stromae, akinek a koncertje alatt elszabadult a pokol. Találkozhatott a közönség a magyarországi nagyágyúkkal is: Tankcsapda, Kiscsillag, a Nagyszínpadon mutathatta meg magát az Ivan & The Parazol, a Mary Popkids és a Punnany Massif is.
A Világfalu színpadon minőségi világzenét hallhattak a résztvevők mások mellett a Rupa & The April Fishes, az El Juntacadaveres, a Besh O Drom vagy az igéző Yasmine Hamdan előadásában. Ugyanezen a helyszínen ismerkedhetett meg a közönség a magyar népi kultúrával, a pásztorok életétől a néptáncig.
Ellepte a szigetet a művészet is: Szőke Gábor Miklós, Wahorn András vagy a Hello Wood alkotásai mellett installációk, díszítőelemek, vetítések, workshopok fogadták a látogatókat mindenfelé. Megemlékeztek a szervezők a rendszerváltás 25. évfordulója kapcsán a berlini fal leomlásáról.
Különleges helyszínnel tisztelegtek az idén 70 éves Rubik Ernő és világhírű, negyvenéves találmánya, a kocka előtt is. Gerendai Károly főszervező szerint nyereséggel zárt a Sziget Fesztivál, az idei rendezvény látogatottsága rekordot döntött, a programokra 410-420 ezren látogathattak ki.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!