
Az észak-olaszországi Brixenben június 21-én hivatalosan is útjára indították az RMDSZ és partnerei által kidolgozott kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést. A polgári kezdeményezés és az ehhez csatolt keretszabályozás tervezetét az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) kongresszusán mutatták be. Tőkés László egységes támogatásra szólít fel.
2013. június 27., 20:222013. június 27., 20:22
Az európai polgári kezdeményezés – mint ismeretes – négy szervezet partnerségével indult. Az európai őshonos nemzeti kisebbségek 94 szervezetét tömörítő ernyőszervezet, a FUEN az RMDSZ-szel és a Dél-Tiroli Néppárttal közösen, az Európai Nemzetiségi Fiatalok (YEN) támogatásával 2013. január 14-én Dél-Tirolban írtak alá együttműködési megállapodást a kisebbségi európai polgári kezdeményezés elindításáról. Az alapítókhoz rövid időn belül csatlakozott a felvidéki Magyar Közösség Pártja, mellette pedig az olaszországi németek és ladinok, a franciaországi bretonok és elzásziak, a belgiumi németek, a lengyelországi németek és kesubiak, a németországi dánok, szinti romák és frízek, a hollandiai frízek, a dániai németek, a görögországi törökök, az ausztriai szlovének, horvátok és magyarok.
Az európai polgári kezdeményezés új jogi eszköz, amely 2012. április 1-je óta teszi lehetővé kampányok indítását. Az eszköz lényege, hogy az unió legalább hét tagállamát képviselő hét személyből álló polgári bizottság bejegyez egy kezdeményezést, kampányt indít és egy éven belül egymillió aláírást gyűjt össze Európában. A minimális számú támogatást az EU legalább hét tagállamából kell összegyűjteni. Sikeres aláírás-gyűjtési kampányt követően a szervezőknek lehetőségük lesz arra, hogy bemutassák kezdeményezésüket az Európai Parlamentben, az Európai Bizottságnak pedig meg kell fontolnia a javaslatot.
Mindenki egyért
A polgári kezdeményezés műfajában elsőként az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) lépett. Közös tervezetüket 2013. március 22-én nyújtották be jogi elővéleményezésre az EB jogi szolgálatához, amelyre június közepén kelt válaszában a bizottság azt közölte, hogy a kérdés tagállami hatáskörbe tartozik. Ennek ismeretében a kezdeményezőknek kell dönteniük a kezdeményezés további útjáról, illetve szövegének módosításáról.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) saját tervezetét a napokban terjesztette be, ennek megfelelően a jogi szakhatóság válasza mintegy két hónapon belül várható. A FUEN és az RMDSZ közös EPK-szövege elkészültének brixeni bejelentése után a dokumentumot várhatóan július folyamán nyújtják be.
„Bár eredetileg egyetlen, egységes polgári kezdeményezésben gondolkoztunk, a kialakult helyzetet figyelembe véve és az egyes kezdeményezők akaratát tiszteletben tartva, ezennel bizakodással üdvözlöm, hogy benyújtását követően mindhárom, hosszú hónapok szakértői munkájával kidolgozott szövegnek elvi esélye van arra, hogy az Európai Bizottság jogi szűrőjén túljutva, elindulhasson az egymillió aláírás összegyűjtésének fáradságos útján” – fogalmazott közleményében Tőkés László.
Az európai őshonos nemzeti közösségek kollektív jogainak biztosítása, a kulturális örökség védelme, valamint a hagyományos régiók sajátos jogállása tárgyköreiben benyújtandó európai polgári kezdeményezések ügye immár több mint két éveszerepel a Kárpát-Medencei Magyar Autonómia-Tanács (KMAT) napirendjén. Tavaly májusi találkozójukon a KMAT tagszervezetei úgy döntöttek, hogy minden olyan polgári kezdeményezést egyöntetűen támogatnak, amely átjut az Európai Bizottság jogi főosztályának szűrőjén. Ezért Tőkés arra szólít fel, hogy ha a három szövegváltozat közül bármelyik is túljut a regisztráció sorompóján, a tavalyi állásfoglalásnak megfelelően mindenki aláírásával támogassa a szűrőn átment kezdeményezéseket. „Az Európai Parlament képviselőjeként minden lehetőt meg fogok tenni annak érdekében, hogy mind a kisebbségi frakcióközi munkacsoport (intergroup), mind pedig a kisebbségi ügyek iránt elkötelezett európai képviselők hatékony támogatásukban részesítsék kezdeményezéseinket. Az egyesülő Európának és tagországainak közös érdeke, hogy a lakosságuknak jelentős részét kitevő őshonos kisebbségek védelmét és jövőjét az egész unióra érvényes kerettörvény szabályozza, amely az egyéni állampolgári jogokkal együtt a kisebbségi közösségi jogoknak is helyt ad” – áll Tőkés László közleményében.
Brixeni ünnep
„Az elmúlt két évben északról délre, nyugatról keletre partnereinkkel bejártuk Európát, voltunk kisebb és nagyobb, jobb helyzetben lévő és nehéz sorsban élő közösségekben – fogalmazott a brixeni rajt alkalmával Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. – Közös kisebbségvédelmi céljainkat fűztük össze a kisebbségi európai polgári kezdeményezésbe, a Minority SafePack Initiative-be. Ebben megfogalmaztuk a kisebbségvédelmi szabályozást, a kisebbségi közösségeket és nyelveket védő intézkedéseket. Nem ajándékot és nem kivételezést kérünk Európától, hanem minden európai tagállamban a bennünket megillető jogokat. Azokat a jogokat kérjük minden kisebbség számára, amelyet a jól működő demokráciákban évtizedes harcok árán, de sikerült megszerezni és alkalmazni.” Az RMDSZ elnöke felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy ha a kisebbségi lét értéknek számít és ezt az állam is támogatja Dániában, Németországban vagy sok más európai államban, akkor annak kell számítania Franciaországban és Szlovákiában is.
Az európai összefogással elindított Európai Polgári Kezdeményezést támogató aláírás-gyűjtési kampány – amelynek keretében az RMDSZ negyedmillió aláírás összegyűjtését vállalta – 2014 nyarán ér véget az európai parlamenti választásokkal egy időben.
Egy vita vége?
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külpolitikája első jelentős hozadékának tartja Izsák Balázs, az SZNT újraválasztott elnöke a szervezet nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését. „Évek óta készülünk erre, attól kezdve, hogy a 2007 novemberében a Lisszaboni Szerződést aláírták, és az elmúlt napokban iktattuk az Európai Bizottságnál – fogalmazott elnöki beszámolójában Izsák. – Augusztus 18-ig lesz visszajelzés a kezdeményezés bejegyzésére vonatkozóan. Ha a bizottság bejegyzi a kezdeményezést, attól a pillanattól 12 hónap áll a rendelkezésünkre, hogy az egymillió aláírást összegyűjtsük. Kifejezetten örvendetes, hogy olyan kezdeményezéssel álltunk elő, amelyhez sikerül megnyerni az erdélyi magyar közélet teljes spektrumát. A Magyar Polgári Párt után partnerünk lett az Erdélyi Magyar Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, és végül Korodi Attila képviselő jelölésével a kezdeményező polgári bizottságban az RMDSZ is. Ezzel a döntéssel egy évek óta húzódó vitára tettünk pontot az EMNT-vel, és megteremtettük a partneri együttműködés előfeltételét, minden erdélyi magyar szervezettel.”
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!