Hirdetés

Partiumi püspöki csörték

EN-összeállítás

2013. december 13., 11:182013. december 13., 11:18

Tőkés László EP-képviselő, volt református püspök és Csûry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) jelenlegi püspök magánlevelezése jutott el egy hete Csûry István e-mail címéről több címzetthez a világhálón. A levelek ügyében múlt pénteken az Esperesek Kollégiumának javaslatára az egyházkerület közgyûlése zárt ajtók mögött tárgyalt: kiszivárogtatások szerint a közgyûlés 36–26 arányban egy Tőkés-ellenes állásfoglalást fogadott el.

Csûry István azzal indokolta Tőkés László magánlevelének nyilvánosságra hozatalát, hogy az „most is két titkárságon keresztül érkezett. Tudom, hogy a levéltitok, sőt mások levelesládájának védelme önöknél nem kötelező. Ennek ellenére elvártam volna, hogy kényesebb kérdéseket ketten intézhessünk. Elnök úr jónak látta, hogy minél többen olvassák levelét. Ám legyen!” Az EP-képviselő többek között azt rója fel utódjának, hogy az RMDSZ-hez fûződő viszonya szöges ellentétben van az egész 1989 utáni egyházkerületi politikával, és arra kéri, vizsgálja felül egyre inkább eltorzuló egyházpolitikáját, és ne engedje, hogy „féltve szeretett egyházkerületünk külső és belső befolyások áldozatává váljon”. Tőkés azt is kifogásolja, hogy Csûry István az egyházkerületben teret enged a CE-mozgalom mohó előretörésének, annak ellenére, hogy „rájuk nézve egyházkerületünk szigorú feltételeket állító, törvényes határozatai ma is érvényesek”.

Csûry István válaszlevelében elutasítja elődje vádjait. „Az RMDSZ parlamenti képviselete alapján jelentős támogatást biztosít minden egyháznak, miközben a többi párt ilyen téren alig látszik. Minden rágalom ellenére, egyházkerületünk kimondottan ilyen téren mûködik együtt az érdekszervezetünkkel, egyre erősödő megbecsüléssel. Elnök úr irányvonalához képest azért mutatkozik akár 180 fokos fordulat, mert a jelenlegi egyházvezetés kimondottan a gyülekezetekre koncentrál”. Csûry arra kéri Tőkés Lászlót, hogy „engedjen bennünket békén dolgozni, mint ahogy mi sem zavarjuk önt”.

A közzétett levelek nyilatkozatháborúhoz vezettek. A volt egyházfő a pénteki közgyûlés előtt a KREK mind a kilenc esperesének levelet küldött, amelyben közölte: Csûrynek írt első levelét nem a nyilvánosságnak szánta, és arra kérte az espereseket, távollétében ne nyissanak vitát az ügyről. „A püspök úr akárhogyan is interpretálja az esetet, eljárása ellentmond a levéltitok írott és íratlan törvényének. Éppen ezért ezennel határozottan visszautasítom, hogy bizalmammal, illetve levelemmel visszaéljen. Távollétemben különösképpen indokolatlan és tisztességtelen személyemről és álláspontomról nyilvános és hivatalos vitát nyitni.” Kérése ellenére az egyházi és világi személyekből álló közgyûlés tagjai nyilatkozatban ítélték el Tőkés László volt püspök beavatkozását az egyházkerület életébe. Az elfogadott nyilatkozatot a püspökség nem hozta nyilvánosságra: Csûry István azt közölte, hogy az az egyházkerület hivatalos lapjában, a Harangszóban fog megjelenni. „A református egyház pártpolitikában nem fog részt venni. Mióta püspök vagyok, én is kiléptem az RMDSZ köreiből. Az egyháznak ugyanakkor egyfajta érdekképviseleti kötelezettsége is van a romániai magyarság iránt” – fogalmazott a püspök a Krónikának.

Demeter Szilárd, Tőkés László EP-képviselő erdélyi irodavezetője a pontos szöveg hiányában nem tudott érdemben nyilatkozni. Úgy vélte, a történet „egy feltehetően obskúrus okokból kirobbantott mûbalhé, Csûry István püspök úr valamiért most látta elérkezettnek az időt, hogy leszámoljon püspöki elődjével.”

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés