Hirdetés

Össztűz Tőkés László kitüntetésére

Miután a külhoni románság képviselőinek részvételével megrendezett marosfői nyári egyetemen Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetésének visszavonását követelték, Crin Antonescu, a szenátus elnöke után Victor Ponta miniszterelnök is egyetért a kezdeményezéssel.

EN-összeállítás

2013. augusztus 22., 22:232013. augusztus 22., 22:23

A román kormányfő kész ellenjegyezni azt az elnöki rendeletet, amely visszavonatná Tőkés László (képünkön) román állami kitüntetését. Ponta az Antena 3 hírtelevízióban jelentette be, minderről hivatalos átiratot is küld az elnöki hivatalnak. Mint mondta, volt már precedens arra, hogy ellenjegyzett egy állami kitüntetés visszavonásáról szóló rendeletet, és Tőkés László esetében is kész ezt megtenni. Traian Băsescu elnök májusban a korrupcióért hét év letöltendő börtönbüntetésre ítélt Cătălin Voicu volt szociáldemokrata szenátortól, korábbi nemzetbiztonsági tanácsadótól vont vissza állami kitüntetést, 2007-ben pedig Corneliu Vadim Tudortól, a Nagy-Románia Párt elnökétől is megvonták a Románia Csillaga érdemrendet, miután botrányt keltett azon a parlamenti ülésen, amelyen a román államfő elítélte a kommunizmus bűneit. Mint ismeretes, Tőkés 2009-ben, a temesvári forradalom kitörésének 20. évfordulóján kapta meg a legmagasabb állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.

A legfőbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta az EP-képviselőt a Tusnádfürdőn tett javaslatáért, miszerint Magyarország vállaljon védőhatalmi szerepet Erdély érdekében, akár Ausztria Dél-Tirol esetében. Kitüntetésének visszavonását elsőként Crin Antonescu szenátusi elnök vetette fel „a román EP-képviselő következetesen románellenes hozzáállásáért”. Az említett  tévéinterjúban Ponta emlékeztetett is a marosfői tábor részvevőinek a Cotroceni-palotához eljuttatott kérésére. Korábban Băsescu is a román állampolgárságra méltatlannak nevezte Tőkést, de az érdemrend visszavonására irányuló kérésekre nem reagált.

Tőkés László szerint a mostani diverziókeltés, uszítás és hangulatkeltés a visszájára fordulhat oly módon, hogy felhívja az Európai Unió figyelmét arra: az instabilitás tűzfészke nem Magyarország, hanem a Kárpát-medencei magyar közösségek megoldatlan helyzete, amelyet mindenképpen rendezni kell. „Politikai örvénybe került a román államelnök. Az eddig erdélyi protektorátus vádjától mára lejutott az Erdély elleni magyar diktátum hajmeresztő vádjáig, ezáltal egy végeérhetetlen politikai licitet indukál, amelyből Victor Ponta  és Crin Antonescu is kiveszi a részét” – jelentette ki a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Az őt ért támadásokat és az érdemrend visszavonását célzó követelést Tőkés László a véleménynyilvánítási szabadság megvonásaként értékelte. „Íme, megfogant az uszítás, Romániában diktatórikus viszonyok állnak fenn. Jómagam nem kitüntetésért harcoltam Temesváron. Emberi méltóságomban sértenek meg ezzel a javaslattal” – mondta a magyar közmédiának nyilatkozva az EP-képviselő.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 09., kedd

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól

Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.

Nem csak a bankok trükkje: a botrány mindannyiunkról szól
Hirdetés
2026. június 09., kedd

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható

Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.

Viharok és lehűlés jön: vasárnap már csak 17 fok várható
2026. június 07., vasárnap

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják

Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.

Gyógyszer helyett piercing? Erdélyben egyre többen kipróbálják
2026. június 06., szombat

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója

Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.

Magyar szerzők színdarabjaival arat sikereket a Moldovai Köztársaságban az Aradi Kamaraszínház igazgatója
Hirdetés
2026. június 04., csütörtök

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig

A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.

Keresztényüldözés a 21. században: Nigériától Iránig, sőt az Európai Unióig
2026. június 04., csütörtök

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei

1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.

Trianon-kutató történész: a határon túli magyarok a magyar történelem legnagyobb hősei
2026. június 02., kedd

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat

Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.

Még napokig kitart a csapadékos idő, mutatjuk, mikor érkezik a fordulat
Hirdetés
2026. június 01., hétfő

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre

Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.

Tejbegríz vagy chips, titkos helyek, félelmek. Falun élő erdélyi elemisták válaszai gyermeknapi kérdéseinkre
2026. május 30., szombat

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról

Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.

Ahol nem szégyen ráérni, de húsz euró az eper – jegyzetek a francia Riviéráról
2026. május 28., csütörtök

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről

A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.

Mit keresnek ma az autóvásárlók? Erdélyi kereskedő a legnagyobb tévhitekről és trendekről
Hirdetés
Hirdetés