Hirdetés

Orbán Viktor: a döntés joga Budapesté

EN-összeállítás

2016. október 12., 19:172016. október 12., 19:17

 

Orbán Viktor miniszterelnök alkotmánymódosítási javaslatot nyújt be a parlamentnek a vasárnapi kvótanépszavazás után, szerinte ugyanis „az emberek akaratát rögzíteni kell az alaptörvényben”. A kormányfő a Fidesz és a KDNP kvótanépszavazás utáni eredményváróján vasárnap este a másik sürgető dolognak azt tartotta, hogy a mai döntésnek Brüsszelben is érvényt szerezzenek.

„A kérdés egyszerű, megteheti-e Brüsszel, az európai államok demokratikus közössége, hogy rákényszeríti az akaratát egy olyan tagállamra, ahol azt a résztvevők több mint 90 százaléka ellenzi” “ – idézte az MTI a miniszterelnököt. A kormányfő azt ígérte, mindent meg fog tenni, hogy ez ne történhessen meg. Orbán Viktor nagyszerűnek nevezte a vasárnapi kvótanépszavazás eredményét, mert – mint mondta – „felülmúltuk a csatlakozásról szóló népszavazás eredményét”. A kormányfő a Bálna Budapest épületében közölte: az EU-csatlakozásról szóló népszavazáskor 3 millió 56 ezer ember szavazott a belépés mellett, most pedig 3 millió 204 ezernél állnak a nem szavazatok, és nem ismert még a határon túli magyarok szavazatainak nagy része. „Mintegy 15 százalékkal többen vettek részt most, mint a legutóbbi európai parlamenti választáson” – tette hozzá Orbán Viktor, aki úgy értékelt: „a fegyver elég erős lesz Brüsszelben is”.

A miniszterelnök a kormánypártok vezetőinek és európai parlamenti képviselőinek társaságában tett néhány perces nyilatkozatában elismerését fejezte ki azoknak, akik részt vettek a referendumon, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy ez „a hatalmas, hárommilliónál is nagyobb egyetértés létrejöjjön”. „A résztvevőket tekintve 10-ből 9 ember ma Magyarország mellett, az ország önálló döntési joga mellett szavazott” – értékelt.

„Büszkék lehetünk arra, hogy az EU első és eddig egyetlen tagállamaként a magyarok közvetlenül véleményt nyilváníthattak a bevándorlás kérdéséről. Ez így volt helyes, sőt ez így volt becsületes” – mondta, hozzátéve, hogy a legutóbbi, 2014-es parlamenti választáson ez a kérdés még nem volt napirenden, ezért a polgárok nem foglalhattak állást róla. Márpedig szerinte az előttünk álló évek talán legfontosabb kérdéséről, Magyarország, gyermekeink és unokáink jövőjéről van szó: „kikkel élünk együtt, mi lesz a kultúránkkal, mi lesz eddigi életformánkkal, a nagy nehezen talpra állított gazdasági rendszerünkkel, és mi lesz a keresztény gyökereinkkel”.

A kérdés az – folytatta –, hogy a világban zajló modern kori népvándorlásra, amelynek hullámai Európát „látványosan és fájdalmasan” elérték, mit válaszol az Európai Unió. „Az EU javaslata a migránsok beengedése és kötelező erővel történő szétosztása – brüsszeli döntés alapján – a tagállamok között” – fejtette ki a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a magyarok vasárnap ezt a javaslatot elutasították, és úgy határoztak: csak a magyarok dönthetnek arról, kikkel kívánnak együtt élni. „Brüsszel vagy Budapest. Ez volt a kérdés, és mi úgy döntöttünk, a döntés joga kizárólag Budapestet illeti meg” – mondta a miniszterelnök. Szavai szerint vasárnap „elindultunk egy úton, egy hosszú út lesz, az első és legfontosabb lépést tettük meg; ezen a hosszú úton komoly csaták és nehéz ütközetek is várnak ránk”.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés