Hirdetés

Néppártos előretörés az EP-kampányban

2014. május 23., 22:112014. május 23., 22:11

A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a május 22–25. közötti periódusban esedékes európai parlamenti választáson diadalmaskodhat az Európai Néppárt. A szocialisták sokáig vezettek, március óta viszont folyamatosan csökken a támogatottságuk.

Milyen lesz az Európai Parlament összetétele a május 22–25-i európai választások után? A pontos választ egyelőre senki sem tudja, a kérdés azonban sokakat foglalkoztat. A közvélemény-kutatás nem méri a választásokon való részvételi hajlandóságot, hanem az uniós országokban a közvélemény éppen aktuális állását figyelembe véve körvonalazza a 2014. évi európai választások lehetséges kimenetelét.

A márciusi közvélemény-kutatás óta a szocialisták folyamatosan veszítenek támogatottságukból: az akkori felmérés szerint még 208 mandátumot szereztek volna, ez az állapot „olvadt” a május 5-i felmérésre 203-ra, mostanra pedig 194-re. A Néppárt az előző kutatás óta 12-vel több képviselőt juttathat be az uniós testületbe (209 helyett 221-et). Amájus eleji felmérés óta valamelyest csökkent az úgynevezett others, azaz egyebek kategória (70-ről 62-re), nagy valószínűség szerint ide tartoznak az euroszkeptikus képviselők. Némileg nőtt a Zöldek és a liberálisok támogatottsága.

A kutatás egyrészt azért érdekes, mert a Heti Válasz című hetilap év eleji számában Schöpflin György, a Fidesz egyik EP-képviselője még úgy nyilatkozott: „Reálisnak látszik, hogy a szocialisták mondjuk 240, a Néppárt 200 helyet szerez, az EU-szkeptikusok pedig 150, de akár 200 képviselőt is adhatnak. Blokkoló kisebbség lehetnek.” A kérdésnek azért is van kiemelt jelentősége, mert a Lisszaboni szerződés értelmében az Európai Bizottság elnökét az a csoport adhatja – a jelölés joga persze az Európai Tanács kezében van –, amely többséget szerez az EP-ben. A szocialisták eddig többé-kevésbé biztosra vették, hogy jelöltjük, Martin Schulz, a jelenlegi EP-elnök veheti át José Manuel Barroso helyét. Ha viszont a Néppárt nyer, ismét EPP-s vezetője lehet az EB-nek, talán Jean-Claude Juncker személyében. A szakértők azonban megkérdőjelezik, hogy valóban a jelenleg ismert EB-elnökjelöltek közül kerül-e majd ki az új bizottsági elnök.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés