
2015. augusztus 17., 07:312015. augusztus 17., 07:31
Az elmúlt öt évben megszokhattuk, hogy a rendszerváltás óta a magyar közösségi élményre kiéhezett kolozsvári magyarsága esztendőről esztendőre többet kapott a magyar napokon, a Főtéren megtartott esti koncertek pedig nem egyszer erdélyi magyar nézőrekordot döntögettek. Mintegy ötszáz programjával az idén augusztus 16-23. között megrendezendő 6. Kolozsvári Magyar Napok 2015-ben még inkább a bőség zavarát kelti a látogatóban a fesztivál nyolc napja alatt. Mivel hagyományosan a délutáni és esti főtéri koncertek iránt a legnagyobb az érdeklődés, íme a lista: Nightlosers és Magna Cum Laude (kedd), Ossian és Republic (szerda), a 17. Szent István-napi néptánctalálkozó táncegyüttesei, majd Lajkó Félix és meghívottjai, Palya Bea, Tintér Gabriella, Csizmadia Anna (csütörtök), Budapest Klezmer Band és Fenyő Miklós (péntek), Magashegyi Underground és Bikini (szombat), végül a Kaláka, valamint Koncz Zsuzsa és barátai, Bródy János és Tolcsvay László (vasárnap). A Farkas utcai színpad augusztus 19-étől változatos programmal várja közönségét.
Az idei rendezvény kiemelt produkciója a Virtuózok tehetségkutató verseny nyerteseinek gálakoncertje, melyre augusztus 22-én az opera nagytermében kerül sor. A fiatal tehetségeket a Kolozsvári Magyar Opera zenekara kíséri (vezényel Kulcsár Szabolcs).
Fotósok magyar szemmel
Tavaly Magyar szemmel a világ című tárlat keretében mutatkoztak be a Kolozsvári Magyar Napokon a Magyar Távirati Iroda fotósai, az idei folytatás pedig a Magyar szemmel a Kárpát-medencében címet viseli. A nagy múltú intézmény ily módon is igyekszik nyomatékosítani azt a hangsúly- és optikaváltást, amely az utóbbi években végbement az MTI-ben. A Sapientia EMTE Tordai úti épületében augusztus 17-én 17 órakor megnyitandó kiállítás – amelyen erdélyi fotósok munkái is láthatók majd – a kolozsvári rendezvénysorozat egyik jelentős attrakciójának ígérkezik.
Az irodalom, gazdaság, film, sport, ipartörténet témakörében szervezett számtalan előadás, könyvbemutató, a történelemutca változatos szabadtéri rendezvényei, a bábelőadások, gyerekfoglalkozások garmadájából Gergely Balázs főszervező többek között az első Erkel Ferenc Kolozsvári Sakknapokat emelte ki. A sakknap díszmeghívottja Polgár Judit, a sakktörténet legjobb női sakkozója. A Kolozsvári Magyar Napok hetében az ukrajnai válságra való tekintettel az Ökumenikus Segélyszervezettel közösen szerveznek gyűjtést a kárpátaljai magyar gyermekek javára.
Új helyszínek is lesznek : a megújult Farkas utcai református templomban és az egykori Redutban tartanak hangversenyeket, a Honvéd (Eroilor) utcai új Koffer kávézó szintén kulturális programokkal várja vendégeit. A Kolozsváron végzett magyar nyelv és irodalom szakosok nagytalálkozóját is a magyar napok alatt szervezik. Újdonság az idei bükki kerékpártúra, továbbá a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Biológia és Ökológia Intézete által, a Mikó-kertben tartandó foglalkozások. A Kolozsvári Magyar Napok keretében adják át Szilvássy Karola felújított síremlékét a Házsongárdban.
Gergely Balázs bejelentette: a Luca-nap (december 13.) hétvégéjén „téli” magyar napokkal lepnék meg a kolozsvári magyarokat, további részletekkel szeptemberben szolgálnak.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!