Kit, miért, hol követnek és hallgatnak le?

Románia 2015-ben a világ egyik legjobb internetes infrastruktúrájával rendelkezik, elvileg tehát bárki hozzáférhet bármilyen ingyenes információhoz. Mégis gyakran hallani és olvasni, hogy a titkosszolgálatok „kékszemű” tisztjei lehallgatnak, illetve nyomon követhetik a világhálón kifejtett tevékenységünket. Azt már kevesebben tudják, hogy technikailag a lehallgatás és a digitális nyomon követés alig kerül pénzbe, de az információk feldolgozása, rendszerezése, összevetése már óriási beruházást és nagy szakértelmet igényel. Ezért nem valószínű, hogy a „szervek” nyomós érvek nélkül bárkire is sok pénzt pazarolnának. Az információk csomagban érnek sokat, egy ilyen naprakész csomag pedig sokba kerül.

Egy elkárhozott törvény

Nem véletlen, hogy a titkosszolgálatok zavartalan munkájához biztos törvényi háttér kell. A Nagy Testvérként elhíresült törvénytervezet – amely többek között az internet- és telefonszolgáltatókat kötelezné az adatforgalom féléves információinak tárolására – sokakban kiverte a biztosítékot. Ezzel magyarázható, hogy három éve tart a vita a törvény életbe lépése körül, amely eddig háromszor bukott el. Az először 2012-ben a 82-es törvényként elfogadott jogszabály előírta, hogy csak személyes adatok regisztrációja után lehessen mobiltelefon-feltöltőkártyát vásárolni. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és akorrupcióellenes ügyosztály (DNA) vezetői, George Maior, illetve Laura Codruþa Kövesi által is támogatott jogszabályt az Alkotmánybíróság azért találta alkotmányellenesnek, mert a törvény előírásai nem precízek és nem nyújtanak garanciát arra, hogy a személyi adatokat biztonságosan lehet megvédeni.

A honatyákat az alkotmánybírósági elutasítás nem tántorította el eredeti szándékuktól, így azt pár hónapos pihentetés után, változatlan formában megszavazták. Döntő törvényhozói fórumként 2014 decemberében végül a szenátus egyhangúan fogadta el az elektronikus hálózati biztonság törvényét, és az Klaus Johannis államfő elé került aláírás végett. A Nemzeti Liberális Párt a szavazás után mégis meggondolta magát, és fellebbezett az Alkotmánybíróságnál, amely 2015. január 21-én újra elkaszálta a törvényt. Ezt követően került sor a SRI elnökének, George Maiornak az emlékezetes kirohanására, amelyben nyilvánosan követelte a felelősök megnevezését „Románia állambiztonságának veszélyeztetése” miatt. Augustin Zegrean, az Alkotmánybíróság elnöke a sajtónak elpanaszolta, hogy a SRI nyomást gyakorol a taláros testületre. A cirkusz azzal ült el, hogy lemondott George Maior. A román Alkotmánybíróság döntése az európai uniós direktívákkal is összhangban volt, amelyek 2014. április 8-án azt mondták ki, hogy az adatok megőrzéséről szóló irányelv különösen súlyos beavatkozást jelent a magánélet területeire, ezért az állambiztonsági beavatkozás csak a szigorúan szükséges mértékre korlátozódhat.

A romániai próbálkozások azonban ezzel nem álltak le: 2015 nyarán újabb megegyezés született az államfő és a pártok között. Ennek értelmében az elnöki hivatal által benyújtott új törvénytervezetet a szenátus jogi bizottsága elfogadta, és idén ősszel ismét megpróbálják megszavaztatni a törvényhozás plénumaiban. Ez lesz a negyedik nekifutás.

Kitől véd meg az Európai Unió?

Az embernek megtelik a szeme könnyel, ha a személyes adatok védelméről szóló uniós törvénykezést olvassa. Idézünk pár passzust: „Mindenki jogosult a személyes adatainak védelmére. Az uniós jog értelmében személyes adatok kizárólag legálisan, szigorú feltételek mellett és törvényes célra gyűjthetők. A személyes adatokat gyűjtő és kezelő személyek vagy szervezetek kötelesek azokat megvédeni a visszaéléstől, és tiszteletben kell tartaniuk az adattulajdonosok uniós jogszabály által garantált bizonyos jogait. A vállalkozások, az állami hatóságok és egyének naponta hatalmas mennyiségű személyes adatot továbbítanak az EU belső határain át. A különböző országokban egymásnak ellentmondó adatvédelmi szabályok zavarnák a nemzetközi adatcserét. Ezért közös uniós szabályokat állítottunk fel annak biztosítása érdekében, hogy az Ön személyes adatai az unión belül mindenhol magas szintű védelemben részesüljenek. Önnek jogában áll panaszt tenni, és jogorvoslatot kérni, ha adataival az EU-n belül bárhol visszaélnének.”

A helyzet groteszksége akkor érvényesül, ha az ember utána olvas, hogy mi minden derült ki az elmúlt években a személyes adatokkal való visszaélésekről és a tömeges lehallgatásokról.

Nagy Testvér a telefon és a számítógép
A számítógép mellett hallgatózik az okostévé is. Ezeknek a hálózatra kapcsolt gépeknek egyedi azonosító kódjuk van, és egy idegesítő tulajdonságuk: ha a felhasználó egy bizonyos típusú filmet néz, a tartalmához kapcsolódó reklámok ugranak fel. Pontosan beazonosítják a néző nemét, korát és érdeklődési körét. Mindezt csak akkor lehet kiszűrni, ha kihúzzuk a hálózati kábelt, de a gyártók ezt úgy akadályozzák meg, hogy csak bonyolult beállításokkal indíthassuk el az eszközt, a routert. Az Apple „rabszolgatartó”szokásairól sokat írt a sajtó, kevesebbet az Android „szabad szoftverrel” felszerelt telefonokról, tabletekről, eszközökről, amelyekben a legmélyebbre vannak elásva a lokalizáció és a WLAN-beállítások. A leggyanútlanabb felhasználó is látta már, hogy a keresők „tudják” hol járt, mit keresett, így más honlapokra látogatva egyszer csak azt látja, hogy kedvenc futócipő-márkája eladó, vagy akciós fúrógépet lehet valahol vásárolni, deszkát vagy pelenkát, aszerint, hogy korábban hol járt. Mert valakik, valahol tárolják gépének az IP-címét, és feljegyezték, mit keresett, mi érdekli. Mi magunk áruljuk ingyen szokásainkat, vágyainkat, adatainkat azzal, hogy jutalom, nyeremény reményében űrlapokat töltünk ki pár tízlejes nyeremények reményében. Még alá is írjuk, hogy rendben, tudomásul vettem.

Köztudott, hogy szövetséges államok tonnaszámra gyűjtik egymás adatait a polgárokról, kormányzati körökből, politikusokról, mindenről, ami elképzelhető. Idén tavasszal robbant a világsajtóban, hogy az informatikai hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a Német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) közreműködésével az Európai Bizottság, Franciaország és Ausztria ellen kémkedett. Kiderült, hogy a BND tájékoztatta ugyan az őt felügyelő kancellári hivatalt arról, hogy az NSA a közös érdekeknek nem megfelelő tevékenységet végez, de részletes vizsgálat csak azután indult, hogy 2013 júniusában kirobbant a Snowden-ügy. Mindeközben az Európai Bizottság (EB) szóvivője 2015. június 15-én sajtóközleményben adta hírül, hogy „az Igazságügyi Tanácsban ülésező miniszterek általános megközelítést fogadtak el a bizottsági adatvédelmi rendeletjavaslattal kapcsolatosan. A modern, harmonizált adatvédelmi szabályok elősegítik, hogy Európa jobban igazodjon a digitális korszakhoz, és előrelépést jelentenek az EU digitális egységes piacának megvalósításához.” Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos szerint a polgárok és a vállalkozások megérdemlik a modern adatvédelmi szabályokat, amelyek lépést tartanak a legújabb technológiai változásokkal. A magas szintű adatvédelmi normák megerősítik a fogyasztók digitális szolgáltatásokba vetett bizalmát, a vállalkozásoknak pedig előnyt jelent, hogy a 28 országban egyetlen egységes szabályrendszer érvényesül majd. Az EB által kidolgozott új szabályozás szerint a magánszemélyek csak a saját nemzeti adatvédelmi hatóságukkal kerülnek majd kapcsolatba.

Google és a Facebook: mindent tud rólunk

A megnyugtató politikusszólamok ellenére, aki számítógépet és internetet használ, jó, ha elővigyázatos. Hogy miért? Hadd emlékeztessünk arra, hogy a manhattani ikertornyok 2011. szeptemberi leomlása után az amerikai szövetségi kormány egy pályázaton ötmillió dollárt kínált fel egy olyan szoftverért, amivel elvileg korlátlan mennyiségű adathalmazból képes keresni és szűrni. Nem volt kérdéses, hogy az amerikaiak – polgáraik személyiségi jogait, szabadságát félrerúgva – mindenkit le akarnak hallgatni. Az is kiderült, nem a lehallgatással van itt a gond, hanem a releváns információk kiszűrésével egy hatalmas adattengerből. Valamikor ebben az időszakban hívhatták meg egy visszautasíthatatlan kávéra a Google és még néhány más, adatkereséssel és osztályozással foglalkozó számítástechnikai óriáscég vezéreit, hogy tisztességtelen ajánlatot tegyenek nekik. Ez nyilván nem bizonyítható, de a fejlemények láttán nagy a valószínűsége a forgatókönyvnek. A Google és a többi óriás, mint a Microsoft és a Facebook nem engedhetik meg maguknak, hogy nyilvánosan adatcsomagokat kínáljanak felhasználóik szokásairól, kívánságairól, vásárlóerejéről, koráról, hiszen az ilyen üzletek kitudódnak. Egyetlen hely van, akikkel ők nyugodtan üzletelhetnek, ahonnan nem szivároghat ki információ, ez pedig az illetékes nemzetbiztonsági hivatal. Ha valaki figyel bennünket, az nem feltétlenül az NSA, a hackerek vagy a saját titkosszolgáink, hanem azok a cégek, amelyektől szoftvert töltöttünk le, vagy vásároltunk: a kíváncsi szemek az adware-ek vagy spyware-ek. Sőt, nem is rejtőzködnek!