Hirdetés

Kézdivásárhelyi „terrorizmus” hihető bizonyítékok nélkül

•  Fotó: Tofán Levente

Fotó: Tofán Levente

EN-összeállítás

2015. december 11., 22:352015. december 11., 22:35

Egy október 10-ei összejövetelükön tervezték el a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi tagjai, hogy petárdákból összeállított robbanószerkezetet hoznak működésbe Románia nemzeti ünnepén Kézdivásárhelyen, amelyet a katonai parádé útvonala közelében, egy szemeteskukában akartak elrejteni. Ezt a román szervezettbűnözés- és terrorizmusellenes ügyészség (DIICOT) abban a táblabírósághoz eljuttatott kérésben közölte az állítólagos merényletkísérletről, amellyel elérte Beke Istvánnak, a HVIM kézdivásárhelyi szervezete elnökének előzetes letartóztatását. Az ügyészek szerint a gyanúsított állítólag azt mondta, a bombát úgyis fel tudja robbantani, hogy sem ő, sem családja nem lesz a városban. Beke István az október 10-i találkozón elmagyarázta társainak, hogy egy mobiltelefonról a főtéri üzlethelyisége térfigyelő kameráját is távolról el tudja érni, hogy figyelemmel követhessék a román nemzeti ünnepen rendezendő felvonulást. Állítólag megbeszélték, hogy a robbantáshoz egy új mobiltelefont használnak, amelyet aztán megsemmisítenek.

A Mediafax úgy tudja, a DIICOT-nál október 23-án tett feljelentést a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) a HVIM Kovászna megyei csoportja ellen. A SRI ebben úgy fogalmazott, hogy a csoport tagjai „közvetlen kapcsolatban állnak a magyar szélsőséges Jobbik politikai alakulat és a magyar Alkotmányvédelmi Hivatal által terrorista jellegű szervezetként elismert Betyársereg” vezetőivel.

Ennyit röviden arról a vádiratról és annak felvezetéséről, amelynek alapján a Bukaresti Törvényszék jóváhagyta Beke István kettős, román–magyar állampolgárságú kézdivásárhelyi fiatalember harminc napos, előzetes letartóztatását.

Hatósági túlkapások

Az országos botránnyá fajult terrorista-vád azonban, úgy tűnik, nem áll meg a lábán. Nemcsak az erdélyi magyar politikai és közéleti szervezetek kérdőjelezik meg az igazságszolgáltatás pártatlanságát, hanem immár magyarországi kormányforrások is aggodalommal tekintenek a kommunizmusban szokásos kirakatpereket előkészítő kelléktár felvonultatására. Nemcsak a letartóztatott székely „terrorista” védőügyvédje állítja, hanem a sajtóhoz eljutott ügyészségi jelentések kiértékelése alapján nyilvánosságra kerülő jogászvélemények is megerősítik, hogy a súlyos vádakat nem támasztják alá hihető bizonyítékokkal. A máskor bő lére eresztett lehallgatások jegyzőkönyvei most hiányoznak. Helyette belemagyarázások és feltételezések szintjén védi az ügyészségi mundér becsületét a DIICOT.

Az ügyre reagálva, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott: ha terrorizmussal gyanúsítanak valakit Kézdivásárhelyen amiatt, hogy csillagszórót találnak egy fiatalembernél, akkor figyelembe kell venni azt, hogy az elmúlt 25 évben Romániában csak az állami hatóságok követtek el terrorcselekményeket. Izsák szerint nem kell attól tartani, hogy a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom terrorizmussal meggyanúsított kézdivásárhelyi elnökének ügye etnikai feszültséget gerjeszt, vagy hátráltatja a székelyföldi autonómiaküzdelmet. „Emlékezzünk csak vissza: 1989 decemberében ezernél is több ember halt meg, s a közvélemény terroristáknak nevezte a gyilkosokat, ám mindenki tudta, hogy a román hadsereg alkalmazottai, a román politikai rendőrség, a Szekuritáte emberei lőttek” – fogalmazott Izsák Balázs.

Kézdivásárhelyi tüntetők: hol a bomba?

Az elmúlt egy hétben napi rendszerességgel több százan tüntettek Kézdivásárhelyen a merényletkísérlet gyanújával letartóztatott Beke István szabadon bocsátását követelve. A közösségi hálón szerveződött spontán tüntetésen Je suis Beke István (Beke István vagyok) táblákat is lehetett látni. A helyszínre érkező csendőrök egyik alkalommal sem avatkoztak közbe. A gyászlobogóval, magyar és székely zászlóval is felszerelkezett emberek a városháza elé vonultak, és a polgármester szolidaritásvállalását követelték. A felvonulók többek között azt skandálták, hogy „Igazságot akarunk, terroristák nem vagyunk!”, „Engedjétek szabadon!”, „Hol van a bomba?!”, „Holnap is jövünk, még többen leszünk!”

Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere a Székely Hírmondó napilapnak azt mondta, nem hiszi, hogy december elsején bárki is robbantásra készült a céhes városban. „Nem volt semmi előkészítve, így nem tudom, mit tudott volna felrobbantani a gyanúsított, Beke István. A rajtaütés időpontja is gyanús: miért november 30-án hajtották végre, és miért nem egy héttel korábban, ha már azt hangoztatják, hogy régóta megfigyelik és bizonyítékaik voltak?” – tette fel a kérdést az elöljáró, aki attól tart, hogy az ügy jelentős kárt okoz a város megítélésének.

Tiltakozik a néppárt és az RMDSZ

„Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az Európában és a világ számos pontján egyre inkább felerősödő terrorizmus és terrorizmusellenes harc álcája mögé bújva a román hatóságok és egyes véleményformálók az erdélyi magyarok ellen próbálják hangolni a közvéleményt” – fogalmazott nyilatkozatában az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöksége. A párt úgy vélte, a magyarellenes és kisebbségellenes hangulat nem szolgálja Románia stabilitásának a megerősítését. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közleményében arra figyelmeztetett, hogy valóságtartalmában súlyosan megkérdőjelezhető indítékkal hurcolják meg a feltételezett kézdivásárhelyi terrorkísérlet gyanúsítottját.

Az RMDSZ szűk szavú közleményben ítélt el minden erőszakos cselekedetet, és elhatárolódott minden olyan szélsőséges megnyilvánulástól, ami feszültséget kelt a közösségek között. Az RMDSZ elnöke bízik abban, hogy a hatóságok korrekt módon végzik a munkájukat, ugyanakkor nyugalomra és higgadtságra intett minden közszereplőt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés