Hirdetés

Johannis szakértői kormányt akar

EN-összeállítás

2015. november 15., 14:402015. november 15., 14:40

A bukaresti Colectiv Klubban történt súlyos tűzvész először a szolidaritás jegyében hozta ki az utcára az embereket, múlt héten azonban már országszerte kormányellenes tüntetéseken követelte a tömeg a politikai osztály megtisztulását. Victor Ponta miniszterelnök múlt szerdán mondott le. Klaus Johannis államfő egyeztetéseket kezdett a parlamenti pártokkal egy új kormány megalakításáról. A pártok a konzultációsorozat első fordulójában előrehozott választásokat vagy szakértői kormányt javasoltak. A rendszerváltás utáni Románia történetében először egyetlen párt sem akar politikusokból álló kormányt és senki sem nevezett meg kormányfőjelöltet. Az ügyvezető kormány élére az államfő aPonta kormány volt oktatási miniszterét, Sorin Cîmpeanut nevezte ki.

Közben hétfőn lemondott kormánytagságáról Gabriel Oprea, a belügyi tárcát is vezető románminiszterelnök-helyettes, akitvisszaéléssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség.Oprea lemondását már hetek óta követelték a román közélet megtisztulásáért utcára vonult tüntetők. Hét elején újabb tárgyalásokat kezdeményezett Klaus Johannis a parlamenti pártokkal. A legnagyobb parlamenti frakcióval rendelkező Szociáldemokrata Párt (PSD) Liviu Voineát, a román jegybank kormányzóhelyettesét javasolta miniszterelnöknek. Dragnea szerint az államfő egy szakértői kormány kinevezésére hajlik és a pártokkal való egyeztetések második fordulója után, meg is nevezi, kit bíz meg kormányalakítással. A pártelnök úgy vélte: Voinea mind a szakértelem, mind afeddhetetlenség szempontjából megfelelő jelölt a miniszterelnöki posztra. A 37 éves közgazdász végzettségű Voinea a progresszív adózás híve és egyik szerzője volt a 2012-es választásokon győztes Szociálliberális Unió kormányprogramjának.

Klaus Johannis kedd délután Dacian Cioloş volt európai agrárbiztost (portrénkon) jelölte miniszterelnöknek.

Nő a tűzvész áldozatainak száma
Negyvennyolcra emelkedett lapzártánkig az október 30-i bukaresti tűzvész áldozatainak száma. A külföldi gyógykezelés lehetőségét az érintett családok eddig összesen 35 súlyos sérült esetében vették igénybe, akiket a román légierő és a NATO különleges kórházgépei szállítottak Belgiumba, Hollandiába, Ausztriába, Izraelbe, Németországba, Nagy-Britanniába és Norvégiába. A külföldre irányítottak közül négyen útközben vagy a külföldi kórházakban életüket veszítették. Hét elején a bukaresti Colectiv Klubban történt tragédia 83 sérültjét ápolták továbbra is romániai kórházakban: közülük 15-nek az állapota válságos, súlyos.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés