Hangsúlyos leépülés adatok tükrében

Minél alacsonyabb a magyarság részaránya egy megyében, annál nagyobb mértékű fogyás észlelhető a rendszerváltás utáni népszámlálási adatokban – foglalta össze lapunk kérdésére a romániai szórványvidékek magyarságának drasztikus csökkenési mutatóit Veres Valér szociológus, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Magyar Szociológiai és Szociális Munka Intézetének egyetemi docense. A 2011-es népszámlálás kimutatásai szerint a magyarság legnagyobb arányú csökkenését Krassó-Szörény megyében jegyezték: az 1992–2002-es időszak 25 százalékos apadása a következő évtizedben megduplázódott, és elérte a 49 százalékot. Hazai viszonylatban ez volt egy nemzetiségi populáció legnagyobb arányú csökkenése. A megye egyértelműen nem a romániai magyarság jellegzetes életterülete, de a szomszédos szórványmegyékben sem sokkal jobb a helyzet: Temes megyében 31, Máramarosban és Szebenben 29, Fehér megyében 28 és Aradon 25 százalékos csökkenést mértek. A 2011-ben regisztrált fogyás mértéke mindenhol jóval meghaladja az egy évtizeddel korábbi adatokat.

A romániai lakosság egyetlen évtized alatt átlagosan 11 százalékkal csökkent: az országos átlag alatt van a két székelyföldi megye, Hargita és Kovászna, ahol 6–8 százalékos csökkenést jegyeztek, a vegyes lakosságú megyék – ahol több régióban ma is tömbben élnek magyarok – viszont már az országos szinten mozognak.

Az erdélyi magyar szórványosodás részletes adatait egy nemrég megjelent könyvében is feldolgozó demográfus szerint a nagymértékben szórványosodó erdélyi megyékben az is tetten érhető, hogy minél kevesebb magyar él egy régióban, annál több a vegyes házasság. „Románia azon kevés európai országok közé tartozik, ahol a népszámlálási íveken pontos adatok jelennek meg a nemzetiségek demográfiai összetételéről. Ebből tudhatjuk például azt is, hogy az erdélyi magyarság körében évi rendszerességgel mintegy 16–18 százaléknyian kötnek etnikailag vegyes házasságot” – fogalmaz Veres Valér. A különböző régiókban élő magyarság körében ez az arány természetesen igen eltérő: míg Székelyföldön a legalacsonyabb a román–magyar vegyes házasságban élők aránya, addig a szórványvidékeken ez az átlagos arány elérheti az 50 százalékot. Minél kevesebb magyar él egy-egy településen, annál nagyobb a valószínűség, hogy a párválasztó népesség jelentős része vegyes házasságban köt ki – tartja a kutató.

Önmagában mégsem a vegyes házasság a szórványosodás fő oka, bár jelentős plusz tényező. Az igazi kiváltó ok a hátrányos gazdasági helyzet. Hunyad és Krassó-Szörény megye bánya- és egyéb iparának rendszerváltás utáni leépülésével masszív elvándorlás kezdődött: a két megye ipari településeiről sok magyar család is távozott külföldre vagy Erdély más régióiba. A szórványvidékek magyarságának külföldre történő migrációs törekvései nagy vonalakban megegyeznek a többségi románság törekvéseivel, azaz Olaszország, Spanyolország, újabban Nagy-Britannia a legfontosabb célország. Míg Erdély többi megyéjében a románsághoz képest a magyarság kisebb arányban hagyja el a szülőföldjét, Temes, Krassó-Szörény, Szeben, Hunyad vagy Máramaros megyéből román és magyar vállvetve keres munkát nyugat-európai országokban. Érdekes jelenség, hogy egyre kevésbé vonzó Magyarország, amely egy évtizede gazdaságilag már nem jelent célországot a külföldön munkát vállaló erdélyi magyarok számára.

Veres Valér Kolozsvárral kapcsolatban is tévhitet oszlat el, amikor úgy fogalmaz, hogy a zömében Székelyföldről érkező egyetemisták későbbi, itteni letelepedése jelentősen módosítaná a magyar lakosság számát. Ez a népszámlálási adatok alapján nem mutatható ki. A szakember azt valószínűsíti, hogy a kilencvenes években létezett egy olyan trend, hogy több székelyföldi fiatal telepedett le a kincses városban, ez azonban mára jelentősen csökkent. A más településekről érkező, Kolozsváron végzett magyar fiatalok az egyetem elvégzése után vagy külföldre távoznak, vagy hazatérnek szülőföldjükre. Az itt letelepedő fiatalok száma ma már nem ellensúlyozhatja a magyarság számbeli fogyását.