Falun nincs helye tömbháznak – kaotikus építkezés jellemzi a romániai településeket

A közösségi érdek a fontos

A falusi építkezés mindig is arról szólt, hogy „az én házam, az én váram” – hívta fel az évszázados hagyományokra a figyelmet Guttmann Szabolcs. Nagyszeben volt főépítésze szerint a tömbházaknak semmi keresnivalójuk faluhelyen, még akkor sem, ha az adott település egy nagyváros vonzáskörzetében helyezkedik el. Negatív példaként a Kolozsvárral összenőtt Szászfenest említette, amely az első tömbházak megjelenésével elveszítette vidéki arculatát, a balkáni összevisszaságával és zsúfoltságával, a több tízezresre duzzadt lakosságával mégsem tűnik városnak.
A szülővárosába visszatért műépítész úgy véli, elsősorban a szakemberhiány vezetett olyan építkezések engedélyezéséhez, amelyek iskolapéldái annak, hogyan nem lenne szabad egy települést „fejleszteni”.

Ez a véleménye Maros megye volt főépítészének, Răzvan Şipoşnak is. Ő azonban úgy érzi, egy törvénytiszteletet diktáló, kellőképpen fellépő polgármester és egy határozott önkormányzati testület leveheti a terhet a lakosság válláról. Mint ecsetelte, a település arculatának megőrzéséről vagy fejlődési irányvonaláról kizárólag a helyi tanács dönt. „Objektív vagy szubjektív módon, teljesen mindegy. Sem a testületnek, sem tagjainak nem kell megindokolniuk döntésüket. Ha a tanácsosok egyszerűen úgy vélik, hogy egy bizonyos épület, esetünkben a tömbházak felhúzása nem kívánatos, nemmel szavaznak. Erről nem kell elszámolniuk a beruházó előtt” – szögezte le lapunknak Şipoş.
Mint hozzátette, a legtöbb önkormányzati testület abban a tévhitben él, hogy ha valaki összeállít egy teljes és szabályos dokumentációt, a polgármester vagy a település főépítésze a tanács elé terjeszti, akkor azt kötelező elfogadni. A téves felfogást általában a gyakran agresszíven fellépő építők táplálják.

Viszont az is előfordul, hogy a helyi képviselőtestületi tagok jóhiszeműségét vagy tudatlanságát a polgármesteri hivatal – valamiként érdekeltté tett – vezető beosztású személyzete is kihasználja. Holott éppen a polgármesternek vagy az urbanisztikai kérdésekért felelős személynek kellene elutasítási javaslattal élnie a tanács előtt. „A tanácsosi testület olyan, mint egy helyi parlament. Az országgyűlésben is vannak megszavazott törvénytervezetek, és elutasított javaslatok. Amikor valamire nemmel szavaznak, senki nem magyarázkodik, hogy miért döntött így. Másrészt ne feledjük, hogy a parlamentben sem egyéni érdekek szerint születnek a törvények, hanem azok mindig egy bizonyos közösség érdekeit tartják szem előtt” – tette hozzá Răzvan Şipoş.

Amikor még adtak az esztétikára

Keresztes Géza is úgy véli, a tömbházak nem illenek faluhelyre. A Marosvásárhelyen élő és dolgozó műépítész és műemlékvédelmi szakmérnök szerint akármilyen tömbházat is terveznek, az akkor is rontja a faluképet, ha nem éppen tízemeletes toronyblokk. A faluképet hagyományos módon évszázadokig a templom tornya uralta: a tömbház az erdélyi vidéki építészet megcsúfolása lenne. Emlékeztetett: évekkel ezelőtt az építészi kamarák mellett kötelező módon működnie kellett egy esztétikai bizottságnak. Az öttagú testületnek nemcsak a tervek szabályosságát, hanem azok környezetbe való beleillését is ellenőrizték.
„Létezett egy országos program, amely vidéki szolgálati lakások építéséről szólt. A rendőr, az orvos, a tanító, a gyógyszerész és mások számára, akire az adott településnek szüksége volt. De az is legtöbb négylakrészes, egyemeletes házak építését tette lehetővé. Faluhelyen tiltott volt a kerek- vagy háromszögű ablakok tervezése, a PVC-keretek használata. És mindezt a lehető legszigorúbban ellenőriztük” – elevenítette fel Keresztes a nem is olyan régen még érvényben lévő építkezési szabályt.
A makfalvi Gerendás Panzió homlokzatát kétszer is átrajzoltatták, mert tájidegen elemeket tartalmazott. Végleges formájában a teljes Küküllőmente egyik legízlésesebb új épületének számít. A szakember arról is mesélt, hogy Lokodi Edit Emőkével, a Maros megyei önkormányzat akkori elnökével gyakran autóba ültek, és górcső alá vették a vidéki építőtelepeket. A látottak alapján számos esetben bosszankodtak, mert a községi polgármesterek egy része – fittyet hányva a vidék jellegzetességeire – tájidegen építkezések engedélyezését tették lehetővé. A legdurvább beavatkozások az egykori szász falvakban történtek, ahol a családi házak új tulajdonosai – a műemlékvédelmi bizottság cinkosságával – felszámolták a fronton lévő, a Szászföld architektúrájára jellegzetes „kontyot”.

„Ceauşescu idejében minimum 350 négyzetméteres telekkel kellett rendelkezned ahhoz, hogy házépítésre engedélyt kérhess. Falun azért mindenki ennél jóval nagyobb területet birtokolt. Most már elég 150 négyzetméter is, és nem baj, ha a szomszéd oly közel van, hogy látja, mi van a levesedben. Ha jó helyen kopogsz, megkapod az építkezési engedélyt” – példálózott az építkezési rendszer egyik anomáliájával Keresztes Géza.

Nem a falut fejleszti az alvóváros

A szakemberek szerint a nagyvárosok közelében kialakuló alvóvárosok nem az adott, általában vidéki települést szolgálják. Igaz, hogy az épületek ingatlanadója a helyi költségvetésbe folyik be, azonban ez az összeg sokszor az infrastruktúra kialakítását vagy fejlesztését sem képes fedezni. Răzvan Şipoş arra is kitért, hogy amióta a vízügyi igazgatóságnál dolgozik, a víz tisztításának szemszögéből is jobb rálátása nyílt az infrastrukturális kérdéskör kezelésére.
Mint mondta, a legtöbb nagyváros és a vonzáskörzetébe tartozó települések képtelenek megfelelőképpen tisztítani a folyóba visszajuttatott szennyvizet. Hiába áll a helyhatóságok rendelkezésére korszerű technológia, a mennyiség túlhaladja a derítők kapacitását. Vannak községek – egyikük Koronka –, amelyek szennycsatornázási rendszere vagy legalábbis annak egy része műszakilag sem felel meg a szolgáltató elvárásainak.

De ha még jut is pénz utcák, járdák, csatorna- és vízhálózatok kialakítására, az óvodák, iskolák és üzletek építése rendszerint elmarad. Mindez – a munkahelyen kívül – további ingázásra kényszeríti a lakókat. A Kolozsvár melletti Szászfenesre vagy Kisbácsra, a Marosvásárhely közelében lévő Koronkára, Marosszentkirályra vagy Marosszentannára kiköltözött személyek naponta többször is kénytelenek beautózni a városba. A hirtelen megnövekedett népsűrűség kérdését nehéz kézben tartani – vélekednek a szakemberek. Ha elindul a lavina, szinte lehetetlen azt megállítani. És erre Szászfenes a legbeszédesebb példa.
Răzvan Şipoş szerint ki kell mondani, hogy a peremtelepülések fejlődésének beállított kép teljesen hamis.

Kik költöznek az újonnan épített házakba vagy blokkokba? Egyértelmű, hogy nem a helybéliek, hanem a várost megunt családok” – nyomatékosította a volt megyei főépítész.
A koronkai civil kezdeményezés, a szakemberek véleménye egybecseng a fejlesztési minisztérium álláspontjával. „Az építkezési engedélyeket csak akkor állíthatja ki a szakhatóság, ha az épület a környék specifikus vagy a település általános fejlesztési tervébe illik” – jelentette ki a tárca RMDSZ-es vezetője, Cseke Attila.
Az elméletet mégsem egyszerű gyakorlatba ültetni. Ugyanis

Vidéken a helyzet ennél is siralmasabb: országos szinten mindössze 19 község rendelkezik főépítésszel, a további 2843 nem. Vannak olyan déli megyék, mint például Gorj, Buzău és Ialomița, ahol egyetlen településén sem tölti be senki ezt a fejlődés szempontjából igen fontos szerepet.