Hogyan tovább Európa? mottóval indít a 11. EU Tábor július 8-án Marosfőn. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), az RMDSZ Főtitkársága, a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Sapientia EMTE kolozsvári karának szervezésében július 13-ig közel 350-en lesznek Eutópia polgárai.
2014. július 04., 16:392014. július 04., 16:39
A Hogyan tovább Európa? nevet viseli a 11. EU Tábor, idén ugyanis visszatekintenek a 2004–2014 közötti választási kampányokra, megvizsgálják Európa jelenét és jövőjét. A táborba olyan 17 és 35 év közti fiatalok jelentkezhettek, akik kellemesen és hasznosan szeretnék elkezdeni a nyári vakációt, ugyanis a rendezvényen a résztvevők szakemberek, jeles közéleti személyiségek, valamint politikusok közreműködésével hallgathatnak meg előadásokat. „Szakmai programok és szórakozási lehetőségek sokasága fogadja Marosfőn az ország minden területéről érkező fiatalokat – tudtuk meg Szász Tamarától, a MIÉRT kommunikációs referensétől. A tábor egyik legfontosabb jellemzője, hogy minden évben a fő irányvonalat az aktuális, a fiatalokat érintő témák adják, és a résztvevők nemcsak meghallgatják az előadókat, hanem feltehetik kérdéseiket, kötetlen beszélgetéseket kialakítva velük.” Annak pedig, aki még nem volt EU Táborban, azt fontos tudnia, hogy a csapatszellem garantálja a jó hangulatot. Aktív csapatokból ugyanis nincs hiány a táborban. „A szabadidős tevékenységek alapját a helyszínen meghatározott csapatok közti vetélkedők jelentik, idén érdekességként pedig egy elnökválasztási kampány folyamatát szimulálják a résztvevők. A tábor, mint a fiktív ország területe az Eutópia nevet viseli, amelyben hat-nyolc csapat állít jelöltet, majd küzd meg az államelnöki címért és a fődíjért. A nyertes csapat egy brüsszeli tanulmányúton vesz részt Winkler Gyula és Sógor Csaba EP-képviselők jóvoltából” – tudtuk meg a szervezőktől.
A tábor teljes programja elérhető az eutabor.miert.ro oldalon. Az előadások közül biztosan nagy érdeklődésre tarthat majd számot, hogy a Nemzeti kérdés az Európai Unióban címmel tart előadást Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke, majd Kalin Zahariev, a Wilfred Martens Centre for European Studies munkatársa beszélget a fiatalokkal. Július 10-én Európa ma és holnap címmel Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke szól a résztvevőkhöz, a nap folytatásában pedig a multikulturalizmus szerepét járják körbe.
Rekordbírság a bankoknak, perrel fenyegető pénzintézetek, kártérítéssel hitegetett ügyfelek: a ROBOR-ügy egyszerre pénzügyi, jogi és bizalmi botrány az általunk is mohón táplált pénzéhes világunkban.
Még nyárias meleg és helyenként 30 fok feletti hőmérséklet várható szerdán, ám a hét második felében markáns változás következik az időjárásban. Több hullámban érkező frontok miatt záporokra, zivatarokra és megerősödő szélre kell készülni.
Migrén, álmatlanság, szorongás, klimax – egyre többen próbálják ki az gyógypiercinget, amikor gyógyszermentes megoldást keresnek régóta fennálló panaszaikra. A módszer sokak életminőségét javítja, az orvosok azonban óvatosságra intenek.
Bár a színházi nyelvnek „nincs nemzetisége”, mégis egyfajta küldetés magyar darabokat színre vinni olyan közegben, amelyben alig, vagy inkább egyáltalán nem ismerik a magyar kultúrát – vallja Tapasztó Ernő.
A Közép-európai Fórum a Vallás- és Hitszabadságért június elején nemzetközi konferenciát szervezett Pozsonyban a vallásszabadság kérdésköréről. A szakemberek bemutatták a világ különböző térségeiben tapasztalható keresztényüldözés következményeit.
1920. június 4-én írták alá a versailles-i Grand Trianon kastélyban azt a békeszerződést, amely alapjaiban formálta át Magyarország sorsát. A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából Köő Artúr történészt, Trianon-kutatót kérdeztük.
Záporokban és zivatarokban gazdag napok elé nézünk, és csak a hétvégére várható szép, napos idő. A nappali csúcshőmérséklet 22 és 24 fok között alakul.
Mitől fél, hogyan „bandázik” a mai kisiskolás, szereti-e a zsíros kenyeret, tejbegrízt, málna- és bodzaszörpöt, vagy inkább a chipset részesíti előnyben – ezeket a kérdéseket tettük fel gyermeknap apropóján elemistáknak.
Könnyű beleszeretni a francia Riviérába: a tengerbe, a pálmafákba, a kikötőkbe, az óvárosok szűk utcáiba, abba a nyugodt eleganciába, amellyel a helyiek élik a mindennapjaikat.
A használtautó-piac az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül: a Covid-időszak, az üzemanyagárak ingadozása, és az elektromobilitás térnyerése mind hatással voltak a vásárlói szokásokra. Juhos Dávid használtautó-kereskedővel beszélgettünk.
szóljon hozzá!