
Újabb diplomáciai összeszólalkozás történt hétfőn Románia és Magyarország között. A román külügyminisztériumba bekéretett magyar diplomata tudomására hozták, hogy a román fél nem ért egyet Zákonyi Botond nagykövet interjújával.
2015. augusztus 17., 07:362015. augusztus 17., 07:36
A román külügyi tárca bekérette hétfőn a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét egy interjú miatt, amelyet Zákonyi Botond nagykövet adott a România liberă című bukaresti napilapnak. A román külügy tájékoztatója szerint a szabadságát töltő magyar nagykövet helyett Nagy Károly Zoltán nagykövetségi első beosztottnak hozták tudomására a román fél egyet nem értését azzal összefüggésben, amit a magyar nagykövet a román–magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott.
A román jobboldali ellenzékhez közel álló bukaresti napilap által hétfőn közölt interjúban Zákonyi Botond egyebek mellett kifejtette, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat” a román fél részéről. A magyar diplomata példaként említette a Szeged–Arad-gázvezeték felemás befejezését: jelenleg csak Magyarországról Romániába lehet gázt szállítani, a fordított irányú szállítást – a közös egyezmények ellenére – a romániai hatóságok mai napig nem tették lehetővé. A nagykövet kitért a román–magyar határon immár hosszú ideje kihasználatlanul álló tíz út összekapcsolásának fontosságára is. Hangsúlyozta: Románia csak a schengeni övezethez való csatlakozása után akarja megnyitni ezeket az utakat a forgalom előtt, ez pedig elhúzódhat. A nagykövet szerint nem az ő dolga azt állítani, hogy a román kormány elutasítja az együttműködést Magyarországgal, de a magyar félnek az a benyomása, hogy a román kormány visszafelé tesz lépéseket. A román külügyminisztérium Orbán Viktor legutóbbi, tusványosi látogatásához hasonlóan, ismét megtalálta a tiltakozás okát és módját. A román külügyi szóvivő szerint ez az interjú ismételten bizonyítja, hogy a magyar fél nem tartja tiszteletben a kétoldalú kapcsolatok általános keretét és annak politikai-jogi alapjait, vagyis a magyar–román alapszerződést és a stratégiai partnerségről szóló, 2002-es megállapodást. Az interjúban a nagykövet felidézte, hogy Ponta többször bírálta Orbán Viktort, akit folyamatosan nacionalistának és Európa-ellenesnek tüntetett fel. Ponta a baloldali, európai „jóságos Victor” szerepét akarta eljátszani Európában a „rossz Viktorral” szemben – magyarázta a nagykövet. A román külügy szerint a nagykövet kijelentései Victor Pontáról elfogadhatatlanok és tiszteletlenek.
A román külügyminisztérium illetékesei kimagyarázták az őket ért vádakat. A szóvivő szerint a helyi érdekeltségű, határon áthaladó tíz útnak a forgalom előtti megnyitása a határátkelők létesítése miatt lenne túl nagy beruházás. „Ezeknek az utaknak a gazdasági jelentősége kicsi, ugyanis csak személyszállításra és a legfeljebb 3,5 tonna súlyú gépkocsik áthaladására használhatnák” – áll az MTI-hez eljuttatott külügyi közleményben, amely arra is kitér, hogy az Arad–Szeged-gázvezeték befejezése érdekében „szoros együttműködés” van a két ország között.
Pozitív példaként a román külügyminisztérium azt hozza föl, hogy a romániai A1-es és a magyarországi M43-as autópálya összekötése – amelynek átadásán személyesen Victor Ponta miniszterelnök is részt vett – igen fontos beruházásnak számít román részről, és erről a nagykövet említést sem tett.
Válaszként kedden a magyar Külügyminisztériumba bekérették a román nagykövetet.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!