2014. május 03., 19:142014. május 03., 19:14
Hivatalosan is elkezdődött pénteken, április 25-én az európai parlamenti választások kampánya, amely május 24-én, reggel 7 órakor ér véget. A május 25-én Európa-szerte sorra kerülő választások nyomán Romániát harmincketten képviselik majd az Európai Parlamentben. A Központi Választási Iroda (BEC) végleges listája szerint a választásokon 15 politikai párt, illetve választási szövetség méretkezik meg. A sorsolás eredményeként a szavazólapok első helyeit a következő pártok foglalják el: Demokrata-Liberális Párt (PDL), Népi Mozgalom Pártja (PMP), RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Konzervatív Párt (PC) és a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) alkotta választási szövetség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Nagy Románia Párt (PRM).
Gabriel Oprea belügyminiszter szerint a hatóságok 18 500 választási körzetet hoznak létre és mintegy 20 millió szavazólapot nyomtatnak. A szavazóhelyiségek számára 92 ezer bélyegzőt bocsátanak rendelkezésre. Az idei EP-választások egyik újdonsága, hogy a román parlament tagjai is teljes mellszélességgel részt vesznek az egy hónapos választási kampányban, mialatt a bukaresti parlamenti és szenátusi munka jórészt szünetel.
Traian Băsescu államfő szerint hiányoznak az idei EP-választás kampány témái, ami a vártnál alacsonyabb részvételt ígér. Bukaresti sajtóértekezletén a román államelnök úgy vélte, az EP-választási kampányban kellene vitára bocsátani Románia schengeni csatlakozását, Moldova Köztársaság uniós csatlakozásának támogatását, illetve a Romániát is foglalkoztató roma-integrációt. Băsescu fontosnak tartaná azt is, hogy a román politikusok többet beszéljenek az uniós pénzekről, illetve ezek lehívásának fontosságáról. Úgy fogalmazott, az embereknek azt kell elmagyarázni, hogy az uniós tagság előnye elsősorban a lehívott EU-s forrásokban mérhető.
Adrian Severin szociáldemokrata EP-képviselő szerint az idei kampány fontos témájává válhat az ukrajnai helyzet, illetve ennek hatása Romániára és Moldova Köztársaságra. Severin úgy véli, az orosz agresszióval szemben az egyetlen határozott válasz az lehet, ha az unió országai rendezik soraikat és az eddiginél összeforrottabb erőt képviselnek mind a NATO, mind az Európai Bizottság és az Európai Parlament szintjén. A román politikus szerint ezt az üzenetet kellene megjeleníteni a romániai választási kampányban is.
Sógor Csaba (képünkön) az RMDSZ EP-kampányáról szólva egy székelyföldi fórumon, a hétvégén úgy fogalmazott: „Amikor az Európai Unióról beszélünk, akkor is gyakran csak azt emlegetjük, amivel nehezebben tudunk azonosulni. Itt a számadás időszaka, álljunk meg egy pillanatra és gondolkodjunk el azon, milyen új lehetőségeket kapott az erdélyi magyar közösség azáltal, hogy csatlakozott a nyugati országokhoz. Nézzünk szét a közösségünkben és meg fogjuk látni. Amellett, hogy mit kaptunk, azt is számba kell vennünk, hogy mi mit tettünk hozzá ehhez a világhoz, hogy hétköznapi életünk során, saját kis közösségünkben mivel járulunk hozzá ahhoz, hogy ez a hely, amelyet őseink hagytak ránk, élhető és biztos jövőt jelentsen az unokáink számára is” – hangsúlyozta az EP-képviselő.
A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.
Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.
Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.
Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.
Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.
Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.
A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.
Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.
Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.
Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.
szóljon hozzá!