Hirdetés

Csillagostrom: visszavonnák Tőkés kitüntetését

Becsületbeli ügynek tekinti a harcot a neki adományozott Románia Csillaga érdemrendért és a forgatókönyvszerűen levezényelt koncepciós tárgyaláson hozott döntés ellen, ezért Tőkés László nem várja meg Traian Băsescu döntését, hanem megtámadja a becsületbíróság döntését a bukaresti törvényszék közigazgatási bíróságán.

EN-összeállítás

2013. november 28., 21:412013. november 28., 21:41

Az elmúlt hónapok magyarellenes és a kisebbséget megfélemlítő kampánya alátámasztja: szükség van Magyarország és egyben Európa védhatalmi szerepvállalására az erdélyiek fölött – ismételte meg nemrég Nagyváradon a nyáron Tusnádfürdőn elhangzott felvetését Tőkés László. A védhatalmi szerepvállalás azonban nem jelent sem többet, sem kevesebbet annál, mint amit a két ország közötti keretegyezmény és az európai uniós szabályzat is előír, azaz hogy mindkét kormány óvja és biztosítsa a területén lévő kisebbségek jogait – fejtette ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Mint ismeretes, teljesítette pártfeladatát a Románia Csillaga érdemrend PSD-s kezdeményezésre összehívott becsületbírósága. A testület november 20-án javaslatot tett arra, hogy az államfő vonja vissza Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben adományozott érdemrendet. Negyedik ülésén a héttagú, többnyire szociáldemokrata politikusokból álló becsületbíróság rábólintott Corina Crețu PSD-s európai parlamenti képviselő vádjaira, amelyek szerint az EMNT vezetőjének kijelentése és autonómiapárti megnyilvánulásai sértik az alkotmány Romániát egységes nemzetállamként meghatározó első cikkelyét. Először a  tárgyalássorozat folyamán Tőkés is részt vett ügyvédje, Kincses Előd kíséretében. Alig több, mint fél órával az ülés kezdetét követően azonban kijöttek, mivel a becsületbíróság nem kívánta lehetővé tenni, hogy Kincses védőként szót kapjon. Tőkés közölte: mivel mértékadó román politikusok már úgyis pálcát törtek fölötte, nem kívánt a partnerükké válni egy kirakateljárásban.

Tőkés szerint az egész eljárás forradalomellenes, posztkommunista megnyilvánulás, amely során az ügyben tartózkodó Ionel Haiducot kivéve a tagok teljesítették a pártmegbízást. Hangsúlyozta: a becsületbíróság – amelynek tagjai között vádlói is helyet kaptak – sem a szabad véleményhez való jogát, sem pedig a védekezéshez való alkotmányos jogát nem tartotta tiszteletben. „Majd huszonnégy évvel a Ceaușescu-rezsim leverése után Victor Ponta posztkommunista miniszterelnökkel találtam szembe magam, illetve ugyanazzal a magyarellenességgel, szélsőségességgel és a nemzetet veszélyeztető magatartással, mint akkoriban” – fogalmazott Tőkés.

Az EP-képviselő ügyében Traian Băsescu államfőnek kell döntenie, aki nemrég maga is hasonlóan kényes helyzettel volt kénytelen szembesülni, hiszen őt is hasonlóképp akarták megfosztani az elnökségétől. „Ha következetes akar maradni, akkor meg kell védenie a jogállamiságot, nem pedig cinkossá válni egy ilyen diszkriminatív és magyarellenes eljárásban” – véli a Románia Csillaga érdemrend kitüntetettje, aki Băsescut tartja a legelvhűbb politikusnak, van hát esély arra, hogy elutasítsa a becsületbíróság javaslatát.

Az állásfoglalás napján az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának elnöke, Göran Lindblad levélben fordult Victor Ponta román miniszterelnökhöz, amelyben arra hívta fel a figyelmet: Románia európaiságát kérdőjelezi meg az, ha visszavonják Tőkés Lászlótól az érdemrendet. A Tőkés ellen indított eljárás Lindblad szerint egyet jelent az erdélyi EP-képviselő politikai érdemeinek megkérdőjelezésével és közmegítélése elleni támadással. A negyvenhárom szervezetet tömörítő Platform elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy egy európai demokratikus jogállamban bárkit is azért üldözzenek, mert a szabad gondolat- és véleménynyilvánítás jogával élt. Tizenegy európai képviselő szintén levélben fordult Victor Pontához, amelyben Tőkés László szerepét méltatták a romániai rendszerváltozásban, mondván: ma Románia az ő hozzájárulása nélkül nem tartozhatna az Európai Unió országainak családjához.

A magyar kormány is megdöbbenéssel áll a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága döntése előtt, amely méltatlannak minősítette Tőkés László EP-képviselőt a román állami kitüntetésre, és annak megvonását kérte a román államfőtől. A nemzetpolitikai államtitkárság közleményében kiemelte: a magyar állam nem szólhat bele abba, hogy a román állam kit tüntet ki, de Tőkés László egyike azon emblematikus személyiségeknek, aki mellett kötelességének tartja felemelni szavát. Tőkés László azért kapta teljes joggal ezt a kitüntetést a román államtól, mert meghatározó szerepe volt a temesvári forradalomban, és abban, hogy Románia felszabadult a diktatúra alól – áll a közleményben –, és ezt utólag nem lehet meg nem történtté tenni. Tőkés László nélkül az 1989-es decemberi forradalom jelenlegi bírálói közül sokan ma is a Román Kommunista Pártban vagy a Szekuritáté kötelékében tevékenykednének, szerencsésebb esetben valahol illegalitásban vagy szamizdat ellenzékben lennének.

Traian Băsescu is jelezte, hogy óvatosan kívánja kezelni Tőkés kitüntetése visszavonásának kezdeményezését. Szerinte ez korántsem egyszerű folyamat. Kilencéves államfői pályafutása alatt Băsescu egyetlen elnöki rendeletét függesztette fel az igazságszolgáltatás, éspedig azt, amellyel Corneliu Vadim Tudornak, a Nagy Románia Párt alapító elnökének állami kitüntetését vonta vissza. „Miután van tapasztalatom, nagyon oda fogok figyelni, mert nem szeretnék még egy olyan rendeletet kiadni, amelynek a hatályát a bíróság felfüggeszti” – jelezte a román államfő.

 

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés