Hirdetés

Csatatér helyett tánctér – VI. Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom Zentán

•  Fotó: Hagyományok Háza

Fotó: Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szeptember 16-17. között rendezi meg Zentán az immár hagyománnyá vált Szent Mihály-napi Táncháztalálkozó és Sokadalom műsorsorozatot. A gazdag programkínálatot Juhász Gyula, a vajdasági hálózat munkatársa foglalja össze.

Csermák Zoltán

2022. szeptember 14., 13:492022. szeptember 14., 13:49

„A Bajkó Zenekar népzenei koncertjével és táncházzal szeptember 16-án, pénteken indul a programunk Zenta város főterén, a Zenepavilonban. A szombati nap hangulatát a Villámcsődület és felvonulás adja meg, a központból a Sportcsarnokba vonul a tömeg. A déli harangozás előtt már elkezdődik a tánctanítás, a tanulni vágyók – Fábri Géza és csapatával – moldvai táncokat rophatnak. A táncoktató mesterek és a zenészek Szegedről érkeznek, de közülük sokan vajdasági kötődésűek.

Az idei találkozó programját úgy építettük fel, hogy a Vajdaságba települt, vagy itt élő, még hagyományőrzőnek tartott közösségekre helyezzük a hangsúlyt. Ennek nyomán a vajdasági tájegységek mutatkoznak be táncban, mesében, zenében és viseletben.

Hirdetés

Az egyórás blokkokban népdalok, hangszeres zene szólalnak meg, a vidékek táncaikat osztják meg az egybegyűltekkel, s népviseleteiket is bemutatják. Ahol még vannak hiteles mesemondók, mint például az aldunaiaknál, ott ők is szerephez jutnak.

Sztárvendégünk a Paár Julcsi és a Hangoló, a délutáni Kerekerdő mesekoncertre családokat várunk. Igen, odafigyelünk a családokra, ezt szolgálja a babasarok, a ringató foglalkozás és a szabadtéri játékok sora. A másik gálaműsoron, szombaton többek között garai és jászsági hagyományőző csoportok lépnek fel.

A Táncháztalálkozó jó alkalmat ad Vajdaság népszerűsítésére, s egy új szakmai programmal, a Folk fórummal is készülünk. Ennek keretében az itteni mozgalmak aktuális kérdései kerülnek terítékre. Szükség is van ilyen beszélgetésekre, mivel a népi kultúrával – hivatásszerűen – kevesen foglalkoznak, a legtöbben hobbiból, főállás mellett tudnak időt szakítani rá.

A pandémia csitultával népes vendégseregre számítunk, mintegy ezer látogatót várunk. A város nagy szeretettel fogadja az ideérkezőket, már csak azért is, mivel szeptemberben ünnepli a zentai ütközet 325. évfordulóját.”

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés