Hirdetés

A király is jól érezhette volna magát

•  Fotó: Molnár Ferenc

Fotó: Molnár Ferenc

Sikeresen ért véget vasárnap a 4. Szent László Napok. Az előadásokkal, könyvbemutatókkal, koncertekkel és a Nagyváradról elszármazottak találkozójával színesített hétvége több ezer embert mozgatott meg. 

EN-összeállítás

2016. július 06., 23:062016. július 06., 23:06

Enyhült vasárnapra a kánikula, és zápor is hűsítette a felforrósodott levegőt, így hétvégére nézőcsúcsot döntött a nagyváradi várban a 4. Szent László Napok. Nagyvárad kulturális fesztiválján hangsúlyos szerepet kaptak a családok és a gyerekek. A baráti beszélgetések zöme természetesen már hétvégén is reggeltől az esti futballmérkőzésről szólt, amit ezrek követtek figyelemmel a nagyszínpadon elhelyezett kivetítőn. Bár a kézműves termékek az előző napokhoz hasonlóan szépen fogytak, a többek között székely és magyar zászlókat árusító standnál egész nap sorok álltak, mindenki gőzerővel készült az esti meccsre.

Koncz Zsuzsa és Bródy János nagysikerű esti koncertje előtt Zatykó Gyula, a Szent László Napok főszervezője mondott köszönetet a szervezői csapatnak, a támogatóknak, a szponzoroknak, az önkénteseknek és nem utolsósorban a résztvevőknek, akik az elmúlt napokban bebizonyították, példaértékű méltósággal tudnak ünnepelni. Rövid beszédét azzal zárta: hajrá, magyarok, hajrá, Nagyvárad!

Altatódalok gyerekeknek és felnőtteknek

A fellépés időpontját egyébként egy órával előbbre hozták a szervezők, amikor kiderült, hogy a nemzeti tizenegy első helyen kijutott az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjébe, mint ahogy egy órával előbb lépett fel a Pribojszki Mátyás Band is. A vasárnap sztárvendége volt Palya Bea is, aki ezúttal gyerekdalokkal érkezett Nagyváradra. Altatok – ez a szójáték lett az altatókat tartalmazó albumának címe. „Az altatóknak olyanoknak kell lenniük, hogy összekössék »a kintet és a bentet«, a születés előtti világ nyújtotta biztonságot éreztessék a külvilágba éppen csak belecsöppent kisbabával” – fogalmazott. Az eső miatt ugyan többször is újratervezték a nagyváradi koncert helyszínét a szervezők, végül a közönség, a zenészek és a hangszerek védelmében, a várpincében kapott helyet Palya Bea és Gerzson János kettőse.

A művésznő jól ismert kisugárzásával pillanatok alatt hatalmába kerítette a kicsikből és nagyokból álló közönséget, sokszor megénekeltetve őket, a legkisebbek pedig táncra is perdültek a szűkös helyen. Nemcsak az altatókkal, hanem széles repertoárjának más darabjaival is elvarázsolta az egybegyűlteket, elsősorban gyerekeknek szóló dalokkal, mégis, ahogy ő fogalmazott, sokkal inkább családi, mintsem gyermekkoncert volt ez. Bár az időjárás nem volt kedves az előadókkal és a koncertre érkezőkkel, a muzsika és a hangulat bőven kárpótolt ezért a hiányosságért.

Gyimesi legendák

A városalapító Szent László királyról és a köré szövődő legendákról tudhattak meg többet azok a gyerekek, akik szombaton kora délután meghallgatták Gál Péter zamárdi művelődésszervező, önkormányzati és egyházközségi képviselő meséjét a vár Aranyos-termében. A Pogányhavasról a Szépvízre – Szent László a Gyimesekben című előadáson a résztvevők is segíthettek a történet elmesélésében, közben pedig megtudhatták, hogy hogyan védték a határokat a csángók a Gyimesben, hogyan „csángattak”, ha jött az ellenség, miből készültek a lármafák, és hogyan győzte le a pogányokat világteremtő küzdelemben, táltos paripáján Szent László. Aki pedig még jobban el szeretett volna merülni a legendák világában, az a vár belső udvarában próbálhatta ki a Székelyföldi Legendárium társasjátékot, amelyen figurák helyett ő maga lépegethetett a Székelyföld varázslatos meséi között, a strandlabda méretű dobókocka iránymutatásai alapján.

Gólyalábakon, ábécéskönyvvel

A gólyalábakon lépegető ló hátára is felülhettek a vállalkozó szellemű gyerekek a kiskunfélegyházi Langaléta Garabonciások gólyalábas előadásán a vár belső udvarában. A „kurtalábú közönség” nehezen kapott bátorságra, de nemsokára a legvakmerőbb gyerekek kipróbálhatták, milyen a lóra fel- és lerepülni, gólyalábakon lovasmutatványban részt venni, vagy éppen „bio-körhintává” válni a langaléta gólyalábas kezében. A bátrabb felnőttek is bekapcsolódhattak a játékba: rövid próbálkozás után sikerült pusztán delejes tekintettel földre fektetni a mindaddig makacskodó „lovat”, egy másik vállalkozó pedig azt is megengedte, hogy az egyik garabonciás nyíllal lelője a fejéről a kalapot – bár ez utóbbi mutatványhoz egy, a kalapra erősített zsinór hathatós közreműködésére is szükség volt.

Az ábécé betűi elevenednek meg Tóth Ágnes ABC parádé című verseskötetében, amelyet a Szent László Napokon is bemutatott vasárnap délelőtt. A gyerekek körében ismert és szeretett nagyváradi költőnő kedves, ritmikus és dallamos versei játékosan és könnyeden segítenek a kisiskolás korosztálynak megismerni a betűket. „Még az ly-ról is írtam, pedig az nem volt könnyű” – jegyezte meg tréfásan a könyvbemutatón Tóth Ágnes. A versek mellett a kötet azonos fontosságú elemei a színes, plasztikus illusztrációk, Kovács Klaudia nagyváradi képzőművész munkái, aki Tóth Ágnes előző gyerekvers-kötetét, a Macskadombi verseket is képekbe álmodta. Az illusztrátor azt mondta, mielőtt nekifog a rajznak, megpróbál a sorok közé látni, és a szövegben meg sem jelenő részleteket odaképzelni a papírra, mint a gyermek, aki szárnyaló fantáziájával egész kis világot lát a versek köré. Az illusztrációk vegyes technikával készültek, akvarellel és temperával, majd számítógépes utómunka révén nyerték el végső formájukat.

Tóásó Előd Bolíviáról

Nagyon sokan voltak kíváncsiak vasárnap délután a bolíviai börtönöket megjárt Tóásó Előd történetére, ő pedig ezt azzal hálálta meg, hogy a legapróbb részletekbe is beavatta nagyváradi közönségét. Igaz, mint mondta, sokat mondana, ha ki merné jelenteni, hogy legalább a felét érti annak, ami körülötte történt. Mint ismert, Tóásót azzal vádolták meg, hogy több társával merényletre készült Evo Morales bolíviai elnök ellen. Ő azt mondja, filmet forgatni érkezett a dél-amerikai országba, azt sem tudta, ki az államfő, világot akart látni, s igazából annyi érdekelte, hogy az országnak van-e tengerpartja. Végül viszont öt éven és tíz napon át ült Bolívia börtöneiben, a túlélés titka pedig elmondása szerint az volt, hogy fafejű székely. Politikai koncepciós eljárásnak tartja az ügyet, s tovább küzd igazáért, nemzetközi fórumokon folytatja a küzdelmet, és kártérítést remél. Arra a kérdésre, hogy nem tart-e retorziótól, leszögezte: „nem félek, kiölték belőlem a félelmet”.

Elszármazottak találkozója

Idén is a Szent László Napokon találkozhattak a Nagyváradról elszármazottak, a városhoz ezer szállal kötődő, de immár más országban vagy akár földrészen élők emlékezhettek közösen a Pece-parti városban eltöltött évekre. Amerikából, Ausztráliából és Európa számos országából tértek haza a Szent László Napok idejére azok a nagyváradiak, akik az elmúlt évtizedekben hagyták el szeretett városukat. Amint azt a fesztivál rendszeres látogatói már megszokhatták, idén is Boros Zoltán filmrendező, zeneszerző, televíziós szerkesztő vezette azt a beszélgetést, melyen kiderült: a Nagyváradról elköltözöttekben még mindig intenzíven él Szent László váro­sának emléke, s amikor csak tehetik, hazalátogatnak ide. A méltán népszerű eseményen ismételten szép számban vettek részt meghívottak és érdeklődők, a kötetlen beszélgetést pedig Trifán László nagyváradi zenész dalai tették még színesebbé.

Délután a világszerte ismert és elismert Mónus József íjász előadására látogattak el a nagyváradiak, s töltötték meg zsúfolásig a vár Veres-termét. A világrekorder beszélt saját motivációjáról, sportolói pályája főbb állomásairól, s külön kiemelte: sikerének legfőbb titka a nemzeti értékek és a történelmi múlt feltétlen tisztelete. Vetítéssel egybekötött előadása után a jelenlévőknek élőben is bemutatta technikáját, s a vár egyik bástyájáról célozva talált el nyílával egy távolba elhelyezett almát. Mónus kijelentette: a hagyományőrzéshez és az általa választott életformához szorosan hozzátartozik a magyar lobogó és a nemzeti értékek szolgálata és felvállalása.

Aniszi Kálmán szerkesztő, újságíró munkásságáról, és a Csillagösvényeken. Életutak a változó időben című interjúkötetéről is esett szó vasárnap délután a Szent László Napok keretében felállított Könyv-Várban. Dénes László újságíró kérdezte a Nagyváradról elszármazott szerzőt, aki őszintén beszélt Bihar megyei emlékeiről, karrierjének személyes vetületeiről. Aniszi a 90-es években költözött Magyarországra, és hagyta fel korábbi tanári pályáját az újságírásért. A Csillagösvényekben az élet különböző területein tevékenykedő neves interjúalanyait szólaltatta meg. A közönségtalálkozón Meleg Vilmos olvasott fel a szerző műveiből.

Szép számban begyűltek az érdeklődők a nagyváradi Szent László Napok keretében megszervezett vasárnap esti sörkóstolóra is. A hűs várpincében tízféle magyarországi kézműves sör várta az ínyenceket a legvilágosabbtól a legsötétebbig, és egyaránt volt alsó és felső erjesztésű fajta. Mint a söröket bemutató Vásárhelyi István sörgasztronómus, sörblogger hangsúlyozta, a sörkedvelők olyan nedűt is kóstolhattak, amit valószínűleg először és egyben utoljára ízleltek, mivel egyszerre kevés készül, a következő főzéskor pedig már bizonyára nem lesz pont olyan az ízvilág. A sörkóstolót a kulturális fesztivál partnere, a Bodega romkocsma szervezte.

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés