Hirdetés

A kettős állampolgárság az összetartozás fokmérője

Szili Katalin: „2004 után sokan érezték úgy, hogy az anyarország megtagadta őket” •  Fotó: Veres Nándor

Szili Katalin: „2004 után sokan érezték úgy, hogy az anyarország megtagadta őket”

Fotó: Veres Nándor

Nemcsak óriási eredménynek tartja, hanem a valós összetartozás fokmérőjének értékeli Szili Katalin azt a tényt, hogy év végéig valószínűleg az egymilliómodik határon túli veszi fel a magyar állampolgárságot. Az Országgyűlés volt elnöke úgy értékeli, Magyarországon politikai egyetértés született a székelyföldi autonómiatörekvés támogatásának ügyében.

2017. június 30., 12:532017. június 30., 12:53

2017. július 01., 14:092017. július 01., 14:09

– A külügyminisztérium számításai szerint az idén az egymilliomodik határon túli magyar is megkapja az anyaország állampolgárságát. Mit jelent ez annak tükrében, hogy 2004. december 5-én pártjával szembemenve támogatta a kettős állampolgárság megadását?

– Ha ebben a kérdéskörben az időszámítást picit korábban, 2004-től kezdenénk, akkor a 2010-ig tartó időszakot rendkívül sajnálatos periódusnak tartanám. Azelőtt is, azután is, most is gyakran találkoztam, találkozom erdélyi és csángóföldi magyarokkal, akik egy kicsit – bocsánat, nem is kicsit – úgy érezték: megtagadta őket az anyaország. Ez egyrészt rendkívül fájdalmas érzelmi traumát jelentett, ugyanakkor volt egy politikai hozadéka.

Hirdetés

A szocialista párt kampánya és a népszavazás eredménye tükrében a határon túlra szorultak kiszolgáltatott nemzetrésznek tűntek a többségi társadalom szemében.

Kérdem én, a jogaiért folytatott küzdelemben milyen érveket hozhat fel egy közösség, ha azt érzékeli, hogy a sajátjainak sem kell.

– Hogyan látja, sikerült-e ezen a traumán túllépni?

– Házelnökként a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma, a KMKF alapításával igyekeztem tenni valamit azért, hogy a határon túliak és az anyaországi szervezetek közti magyar–magyar párbeszéd mégse szakadjon meg. Abban az időben sikerült néhány fontos stratégiát megalkotni, mint például a szórvány-, a kulturális vagy a gazdasági stratégia, amire mindmáig nagyon büszke vagyok. Ezek komoly együttműködést jelentettek annak idején ahhoz, hogy a későbbiekben gyakorlatba is tudjuk ültetni. Úgy gondolom, a 2010-es törvény, amely az állampolgárság könnyített megadását jelenti, végérvényesen felülírta az azelőtti időszakot.

– A magyarországi pártok megítélése terén kialakult-e valamiféle összhang a határon túli magyarság ügyében?

Idézet
Elértük azt, hogy három fontos kérdésben egyetértés van: egyrészt az állampolgárság, másrészt a választójog megadásában, illetőleg az autonómia kérdésében.

Hangsúlyoznám, hogy értse mindenki: ez uniós keretek közötti, az európai gyakorlatoknak megfelelő autonómiát jelent, ami nem a többségi társadalom ellen irányul, hanem azt, hogy mi magunk fogalmazzuk meg, melyek azok az intézményi keretek, amelyek maximálisan biztosítani tudják a személyi és kulturális önrendelkezésen túl mindazt az eszközrendszert, amely az identitás és az anyanyelv megőrzéséhez hozzájárul. Persze a magyar–magyar egyeztetés folytatódik, de jó lenne még idén ősszel „lekerekíteni” az autonómiakoncepciót, mert 2018-ban Magyarországon választások lesznek.

– Egyetértésről beszél autonómiaügyben. Ki kivel ért egyet, hiszen az RMDSZ még a saját autonómiatervezetét sem terjesztette a bukaresti országgyűlés elé?

– Én az autonómiaigényre gondoltam, amikor egyetértésről beszéltem, nem a részletekre. Az tudvalévő, hogy mindkét autonómiatervezet – az RMDSZ-é és a Székely Nemzeti Tanácsé – a dél-tiroli példából fakadt. Persze különbözik a kettő, egyrészt az alkotmánymódosítás kérdését illetően, másrészt a határok meghúzásában. Mint ismert, az SZNT ragaszkodik Székelyföld történelmi határaihoz, az RMDSZ pedig a három magyarlakta megyét tartja kiindulópontnak. Készítettünk egy elemzést, amely szerint azt kell figyelembe venni, hogy a két tervezet közül melyik illeszthető reálisan a mai közigazgatási helyzetbe.

– Az autonómia fogalma egyáltalán beilleszthető a román társadalom és politikum köztudatába? Mit tud tenni az anyaország azért, hogy Romániában ne valami ördögtől fakadónak látszódjon az önrendelkezés igénye?

– Mindaddig, amíg magyar–magyar versengés volt, fölösleges lett volna párbeszédet kezdeni – akár Európával, akár a román politikummal. Az anyaország foganatosítja a román félben, hogy senki nem akar elszakadni az országtól, és senki nem akar elvenni valamit a románságtól.

A Feröer-szigetektől Dél-Tirolig egész Európában léteznek különböző autonómiamodellek. Ezt szeretné a székelyföldi magyarság is: a közösség dönthessen saját ügyeiről.

Látható, hogy az említett területeken, ott ahol a közösségi lét sokkal önállóbb és szabadabb, nemcsak a demokrácia teljesedett ki jobban, hanem olyan gazdasági fellendülés is tetten érhető, amely maga után húzza a társadalom többségét.

– A baloldal jó ismerőjeként hogyan látja, e kérdésben mennyire lehet számítani a szocialista pártra?

– Ahogy az alapbeszélgetéseket végigfolytattam a meghatározó politikai szervezetekkel, úgy éreztem, az autonómiát illetően egyetértés van. A részletek meghatározása és kidolgozása azonban nem a magyarországi politikusok dolga, hanem az érintett közösségeké.

– A közelmúltban a csán­gó magyarok szövetségének meghívására Moldvába is ellátogatott. Milyen tapasztalatokat szerzett?

– Fontos megemlítenem, hogy nem egyedül, hanem a parlament nemzeti összetartozás bizottságainak elnökével, Pánczél Károllyal és a grémium tagjaival kerestem fel több moldvai csángó közösséget. Látogatásunk jó alkalom volt arra, hogy ne csak a hivatalos fórumokon vagy csatornákon keresztül szerezzünk információkat a moldvai magyarokról, hanem közösségeikbe látogatva tapasztaljuk meg a mindennapjaikat, ismerjük meg, hogyan épülnek vagy működnek a már létező magyar házak, miként zajlik a fakultatív anyanyelvű oktatás, nézzük meg, mennyire életképes a csángó szervezet és a pedagógus szövetség közötti együttműködés. De voltunk mesemondó-találkozón, minifoci-bajnokságon, megismerkedtünk a csángószövetség valamennyi települési hagyományőrző koordinátorával. Az akciónknak mindenképpen folytatása lesz, mert olyan gondokkal is szembesültünk, amelyek orvoslásáért a magyar törvényhozás sokat tehet. És kell is tennie, hiszen az a cél, hogy ötven-száz év múlva is hallható legyen a magyar szó, a magyar ének a moldvai csángó falvakban.

Szucher Ervin

 

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 15., kedd

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz

A hét második felében még késő nyárias, 24–25 Celsius-fokos idő várható Erdélyben, a hétvégén azonban jelentős változás kezdődik. Szombattól megnő a záporok, zivatarok esélye, majd vasárnaptól tartósabban csapadékosra fordulhat az idő.

Erdélyi időjárás: záporokkal, zivatarokkal és lehűléssel érkezik az ősz
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház

Egy épület akkor válik igazán otthonná, amikor élettel telik meg. A Kolozsvár melletti Kajántón évtizedes álom valósult meg az új református gyülekezeti ház felépítésével, amelynek története az imádságról, adakozásról, sok munkáról szól.

Kajántó: nemcsak adomány, hanem imádság által is épült az új gyülekezeti ház
2026. szeptember 08., kedd

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé

Nicu Ștefănuță független európai parlamenti képviselő azt kéri a magyar kormánytól, folytassa a külhoni magyarok kulturális támogatását. Interjúnkban nyilatkozik pártalapítási szándékáról, a fiatalok uniós gondjairól, a kisebbségi jogok védelméről.

Nicu Ștefănuță EP-alelnök: a kultúra támogatása nem válhat a politikai jutalmazás vagy büntetés eszközévé
2026. szeptember 07., hétfő

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa

Bánsági vonatkozása is van a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt által a Szász-Anhalt tartományban vasárnap elért választási sikernek.

Temesvári születésű iszlámkutató az AfD szász-anhalti sikerének egyik kovácsa
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
2026. szeptember 01., kedd

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő

Szeptember első hetében jórészt napos, késő nyárias időre számíthatunk Erdélyben. A HungaroMet előrejelzése szerint a hét közepén még 26–27 Celsius-fok körül alakulnak a nappali csúcsértékek, szombattól azonban ismét erőteljes felmelegedés kezdődik.

Erdélyben még kitart a nyárias idő: hétvégén 32 fokig melegedhet a levegő
2026. augusztus 24., hétfő

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke

A zene nemcsak hangszertudást adhat a gyerekeknek: megtaníthatja őket figyelni, kitartani, alkotni, kiállni mások elé és hinni önmagukban. Erre a szemléletre építve hozta létre a Sound Garden Zenei Egyesületet Vigh Emőke széki orgonaművész, pedagógus.

Ahol a gyerekek megtalálhatják saját hangjukat: zenével épít közösséget Széken Vigh Emőke
Hirdetés
2026. augusztus 24., hétfő

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok

Bár az ütemtervnek megfelelően halad a fekete-tengeri gázkitermelés előkészítése, jelentős biztonsági kockázatokkal kénytelen szembesülni az európai léptékben mérve is óriási román beruházás.

Románia polgárait és energetikai biztonságát is veszélyeztetik a harci drónok
2026. augusztus 23., vasárnap

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig

Három hét Sanghajban egy kínai egyetemen, ahol a színészképzés egészen más alapokra épül, mint Európában. Kasler Viktor és Benkő Boróka számára a nyári egyetem nemcsak különleges szakmai lehetőség, hanem valódi kulturális kaland is volt.

Kínai hétköznapok: a ropogós galambtól az AI-taxiig és az akrobatikus operáig
2026. augusztus 21., péntek

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?

Romániában fokozatosan az elektronikus személyazonosító igazolvány válthatja fel a jelenlegi egészségbiztosítási kártyát. Az átállás azonban nem egyik napról a másikra történik: a két okmány egy ideig párhuzamosan használható.

Egészségügyi kártya vagy személyi igazolvány?
Hirdetés
Hirdetés